● news.bsdnet.hu

Évente körülbelül kétezer tonna magyar gyapjú marad feldolgozatlan – ez a tény és a kötés iránti szenvedély indította el Kremmer Sárit egy számára addig ismeretlen úton. A Kis kos műhely fonalbolt alapítója szeretné, ha egy éven belül már a kezében foghatná a saját magyar gyapjúfonalát, a mosás, fonás folyamata azonban nem olyan egyszerű ma itthon. „Teljes őrültségnek tűnhet ma gyapjúfeldolgozással foglalkozni Magyarországon” – kezdte tavaly novemberi posztját Kremmer Sári a Kis kos műhely oldalán. Az írásban aztán egy olyan projektről mesélt, amelyet a londoni regeneratív design mesterképzésen diplomázó Csillag Marcival közösen indítottak el. Agyapjúmentőmisszió során felmérték a megmaradt magyar gyapjúfeldolgozó infrastruktúrát, és megszerveztek egy közösségi gyapjúmosást a budapesti Auróra Klímakertben. Majd megtalálták a pécsváradi Fullér Tibort és gyapjúfonó műhelyét, hogy önkéntesekkel karöltve végigkísérjék a fonás és kártolás (a szálak kiegyenesítése – a szerk.) folyamatát. A fonalból végül egy hazai kötőműhelyben készült el egy pulóver – egy olyan ruhadarab, amelyre évtizedek óta nem volt példa hazánkban. Ehhez a pulóverhez ugyanis itthon mosták, kártolták, fonták és kötötték a magyar gyapjút. Később Marci ezt a pulóvert mutatta be a diplomamunkája központi elemeként Londonban. Mindez lehetne akár egy 21. századi népmese is, nem? Egy értékes ötlet, amelyet lelkes segítők összefogásával valósítanak meg a küzdeni kész főszereplők. A végén övék a kincs, a megtett út, és persze maga a pulóver is. Mivel azonban ez a valóság, egyáltalán nem beszélhetünk teljes happy endről. A pécsváradi fonoda a bezárás felé tart, mellette még néhány családi üzem működik az országban. Nemcsak a gépparkok és eszközök vesznek el, hanem a generációról generációra továbbadott tudás is. Működő gyapjúmosó üzem már nincs is Magyarországon. A mosókat, fonókat eleve úgy éri meg beindítani, ha fél-egy tonna gyapjú érkezik hozzájuk, ezért kis mennyiségben a gazdák sem igazán tudnak mit kezdeni a gyapjúval: a komposztra kerül vagy elégetik – magyarázza Sári, miért is vagyunk messze a népmesei befejezéstől. De miért érez valaki elhivatottságot épp a magyargyapjúiránt? „A nagymamám tanított meg kötni gyerekkoromban, de hosszú ideig nem fogtam a kezembe  kötőtűt. Egyetemistaként kiköltöztem Angliába, ott pedig élt ez a hagyomány, ezért vágtam bele újra – folytatja Sári. – Amikor hazajöttem, egy fonalboltban vállaltam munkát, majd hat évvel ezelőtt elindítottam a Kis kos műhelyt.” Sárit elsősorban az motiválta, hogy olyan fonalakat találjon és árusítson, amelyek megfelelnek az időközben felállított saját, szigorú kritériumrendszerének. A fenntarthatóság elkötelezettjeként különösen fontosnak tartja, honnan származik az anyag, amit forgalmaz. Igyekszik olyan fonalakat kínálni, amelyeknél a gyapjú nem esett át úgynevezett superwash kezelésen, azaz nem marták le a gyapjúszálacskák legkülső, pikkelyes rétegét. A 70-es években, a mosógép-forradalom idején a textilipari mérnökök felismerték: akkor marad érvényes alapanyag a gyapjú, ha elérik, hogy mosható legyen. A klóros oldat, amellyel lemarják a szálakat, viszont nem igazán környezetbarát. Nem látom be, miért ne a természetes szállal dolgozzak, ha az önmagában is használható – mondja, és hozzáteszi: semmiképpen sem az elitizmus vezérli. Tisztában van azzal, hogy mindenki számára másféle fonal az elérhető vagy alkalmas, de a saját üzletéhez a maga szempontjai mentén választ. Sári csak portugál, spanyol és norvég cégek termékeit forgalmazza, mert nincs olyan stabil minőségű magyar fonal, amelyik a leírt kritériumoknak megfelelne. Bár a kézi kötés világa túl kicsi piac elhasználni a magyargyapjút, Sári nagyon szeretné elérni, hogy helyi alapanyagokból készített, magyar fonalat is forgalmazhasson. „A gyerekeim sok másodkézből vásárolt gyapjúcuccot hordanak, és ott nyilván én is lazább elvek szerint választok. A gyerekruhát többet kell mosnom, és gyorsan kinövik. Viszont a saját kézzel készített daraboknál mindenképp fontosnak tartom, hogy különösen figyeljek az összetevőkre” – magyarázza. Ahogy a nemzetközi fonalvilágban látja, tőlünk nyugatabbra már hosszú ideje tart az átalakulás. Van olyan fonal is, amelynek a címkéjén megtalálható a pontos származási hely arra vonatkozóan, kinek a nyájából származik a gyapjúszál. „Itthon az élelmiszertermelésben már tapasztalható ez a trend, de szerettem volna, ha a fonalak kapcsán is elindul egy hullám – még ha érthető módon a magyar vásárlók jóval árérzékenyebbek is.” A misszió szó pedig nem csupán az elhivatottság vagy az értékeken alapuló elvek miatt illik a vállalkozásra. Sári egyelőre tényleg szívből-lélekből dolgozik, és a mai napig nem él meg csak a fonalboltjából. Ha mégis van extra bevétele, azt kizárólag az árukészlet bővítésére fordítja. „Hobbinak túl sok, munkának pedig nem elég jövedelmező” – vallja be, de azért bízik abban, hogy rá is igaz lesz a mondás, ami késik, nem múlik... A teljes cikket a 2026. áprilisában megjelent ELLE  TREND különszámban találod, amitITTis megrendelhetsz.