Két hét múlva jön az új MÁV-menetrend, jó hírt kaptak a magyar tengernél nyaralók
Portfolio
2026-06-06 12:23
Hegyi Zsolt vezérigazgató tájékoztatása szerint a felkészülés során kiemelt figyelmet fordítottak a lassújelek felszámolására és a járművek hűtőrendszerének karbantartására. A Budapest és Székesfehérvár közötti szakaszon a korszerű FLIRT és KISS motorvonatok már az óránkénti 160 kilométeres sebességet is ki tudják használni.
A tavalyi tapasztalatok alapján a menetrenden is finomítottak, hogy még megbízhatóbbá tegyék a szolgáltatást.
Az idei szezon egyik legfőbb újdonsága, hogy a Tapolca felé közlekedő Kék Hullám, valamint a Békéscsaba irányába tartó Békés InterCity vonatok szerelvényeiben az Osztrák Szövetségi Vasutaktól (ÖBB) bérelt kocsik is megjelennek. Az ország számos pontjáról idén is biztosítják a közvetlen összeköttetést, így az Alföldről, Kelet-Magyarországról és a Dunántúl nagyvárosaiból továbbra is átszállás nélkül lehet eljutni a tóhoz.
A biciklivel utazóknak a főszezonban is kötelező a kerékpárhelyjegy megváltása. Bár a járatokon jelentős kerékpárszállítási kapacitás áll rendelkezésre, a gyorsabb és gördülékenyebb fel- és leszállást több állomáson diákmunkások segítik majd. A MÁV az esetleges fennakadások gyors kezelésére is felkészült, ezért a legforgalmasabb balatoni állomásokon információs munkatársak és tartalékbuszok állnak majd készenlétben.
A nyári menetrend adatai a következő napokban fokozatosan frissülnek a MÁV elektronikus rendszereiben, így hamarosan a MÁV alkalmazásban is kereshetővé válnak. A balatoni közlekedéssel kapcsolatos minden részlet, a pontos menetrend és a térképes segítség a vasúttársaság honlapján érhető el egy helyen.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images