← Vissza

news.bsdnet.hu

Schiffer András szerint ez a női közszereplő lehet a következő köztársasági elnök, csakhogy van ezzel egy kis bibi

Sassy 2026-06-06 13:49
[sz]Szabó Anikó, Fotó: Youtube[sz] Schiffer András, a jogászból lett politikai megmondóember érdekes elmélettel állt elő nemrég egy beszélgetés során, amit a Promotions szemlézett. Úgy véli, a Tisza Párt már rég kijelölte a maga emberét a Sándor-palotába, méghozzá Rost Andrea világhírű operaénekesnő személyében. A teória szép és kerek, csak éppen egy bejelentés cáfolja az elméletet. Schiffer András logikája szerint Rost a Tisza Párt országos listáján rögtön Magyar Péter mögött, a második helyen futott be, a választások után szerinte mégsem kapott semmilyen látványos kormányzati vagy közéleti feladatot. A volt politikus úgy vélte, ez a csend egyáltalán nem véletlen, sőt, egyetlen dologra utalhat. „Ez egy esetben lehetséges: hogyha az illetőnek be van ígérve az elnöki poszt, figyeld meg.” A probléma csak az, hogy a spekuláció alapját képező állítás egyszerűen nem igaz. Magyar Péter ugyanis korábban bejelentette, hogy az „alakuló magyar kormányban” Rost Andrea a zenekultúráért felelős kormánybiztosi posztot kapja, ami aligha nevezhető nem látványos közéleti feladatnak. Ráadásul megválasztott országgyűlési képviselő. Persze a találgatás nem a semmiből jött, hiszen a Tisza Párt az elmúlt hónapokban többször is keményen bírálta Sulyok Tamás jelenlegi államfőt, és egyértelművé tette, hogy nem tartja őt a nemzet egységét megtestesítő személynek. Arról viszont mélyen hallgatnak, hogy egy esetleges hatalomváltás után kit látnának szívesen az ország legfőbb közjogi méltóságának székében, ezért ez folyamatosan fenntartja a politikai pletykákat. [kapcsolodo]/ha-gyermekvedelemben-dolgozo-no-lenne-az-uj-magyar-koztarsasagi-elnok-helyreallna-a-tisztseg-tekintelye/[kapcsolodo]
Eredeti cikk megtekintése →