← Vissza

news.bsdnet.hu

Újratervezés a jobboldalon: mit hozhat a Fidesz kongresszusa?

Magyar Nemzet 2026-06-06 18:04
Évtizedekre kell visszatekinteni ahhoz, hogy a mostanihoz hasonló, kiélezett helyzetben rendezett tisztújítást tudjunk felidézni a Fidesz történetében. Legutóbb húsz évvel ezelőtt fordult elő, hogy választási vereség után kellett értékelni a kudarc okait, valamint dönteni a folytatásról. Akkor, 2006. május 20-án zárt ajtók mögött rendeztek rendkívüli tisztújító kongresszust , miután a választási vereséget követően az országos elnökség együttes, titkos bizalmi szavazást kért maga ellen. Akkor a küldöttek 87 százaléka támogatta az elnökség tagjait. A 2006-os vereség közel sem volt annyira súlyos, mint az idén április 12-i, földcsuszamláshoz hasonlítható eredmény, amellyel a választók a rendszerváltozás óta példátlan mértékű felhatalmazást adtak a Tisza Pártnak, akár a szavazatok számát, akár a parlamenti mandátumarányt nézzük. Ezúttal tehát nem egyszerűen a pártelnökség megerősítése vagy leváltása a tét, most a Fidesz és a köré épült jobboldali tábor jövőbeli működése, politizálása, szervezeti felépítése is kérdéseket vet fel. A vereségből fakadó csalódottság közben talán két meghatározó érzületet és véleményt fogalmaztak meg a legtöbben. Az egyik, hogy „sajnos hittünk azoknak a felméréseknek, amelyek azt mutatták, hogy az egyéni választókerületek többségét megnyeri a Fidesz”. A másik, gyakran visszaköszönő kérdés pedig így szól: „Mi az oka annak, hogy szinte pillanatok alatt megrendülni látszik a 16 év alatt kiépült hátország, hogy néhány hét elteltével finanszírozás nélkül maradhatnak meghatározó sajtóorgánumok, kommunikációs műhelyek?” A közösségi médiában is fontos szerepet játszó egyik ilyen műhely régi munkatársa furcsának nevezte, hogy néhány hónap tartalék sem volt a rendszerben. Ezek azért is égető kérdések, mert a sikeres építkezéshez elengedhetetlen a megfelelő támasz, az intellektuális bázis, a hiteles elemző műhelyek és sajtó. Forrásaink utaltak arra, hogy ezeken a területeken pillanatnyilag sok a bizonytalanság, ami szintén nem segíti a sorok rendezését, vagy ahogy egyikük fogalmazott: „a megviselt sereg képét mutató Fideszből így nehéz lesz viszonylag gyorsan erőt sugárzó, a tömegek szemében ismét vonzó politikai közösséget faragni”. A választási vereség okait sokan többféleképpen értelmezik, különböző hangsúlyokkal, megközelítésekkel. Abban viszont egybehangzóak a vélemények, hogy a kongresszuson mindenképpen várnak a pártvezetéstől egy átfogó értékelést, ami túlmutat az eddigi, viszonylag tömör politikai nyilatkozatokon és az általános felelősségvállaláson, amit például Orbán Viktor rögtön a vereség után megtett. Egy Fidesz-közelinek tartott véleményformáló biztos abban, hogy a spektákulumkormányzásnak csak olyan ellenzéke lehet ütőképes, amelyik a digitális térben látványosan, meggyőzően és nem utolsósorban gyorsan reagál a történésekre. – A plakátok ideje lejárt, rövid, tűpontos, mindenki számára érthető üzenetekre, válaszokra van szükség – jelentette ki forrásunk. Szerinte a pártban minél előbb meg kell találni azokat a beszélő fejeket, akik hitelesen veszik fel a harcot a Magyar Péter-féle új, főként látványelemekre épülő, a szimpatizánsokat a kormányzat munkájába bevonó, közösségi élményt nyújtó politikával. Olyan politikusokra lenne szüksége a Fidesznek, akik otthonosan mozognak az influenszer szerepben, hiszen négy év múlva újabb korcsoportok válnak választópolgárokká, és a fiatalokat már jórészt csak ezzel a kommunikációs stílussal lehet elérni. Egy másik beszélgetőpartnerünk arra emlékeztetett, hogy a kampányban egyedül Áder János volt államfő „noszogatta” a Fideszt, hogy mindenki bátran álljon bele „a hol a pénz” témájú vitákba, hiszen az elmúlt tizenhat év alatt gyakorlatilag újjáépült az ország. – Ezt a harcot folyamatosan vívni kell, mert nem mindegy, hogy egy virágzó korszak vagy egy korrupt rendszer képe ég bele az agyakba – hangsúlyozta. Feltette a kérdést: Miért is tudott BL-döntőt rendezni Budapest? – Nyilván nem azért, mert szétlopták az országot. Az igazság az, hogy hatalmas mértékben gyarapodott a közvagyon, aminek az egész társadalom érezheti a hasznát. Ezt minden nap, mindig más megvilágításban el kell mondani – fűzte hozzá. A többség egyelőre csak a színfalak mögött ötletel, háttérbeszélgetésekben kritizál, de akadnak olyan fideszes politikusok, akik rögtön a választások estéjén a nyilvánosság elé tárták lesújtó véleményüket bizonyos folyamatokról és személyekről, amiket és akiket részben felelőssé tesznek a választási vereségért. A legmarkánsabb véleményt Ferencz Orsolya fogalmazta meg április 12-én este, a saját kampánycsapata előtt. A korábbi űrkutatásért felelős miniszteri biztos, fideszes képviselő – aki a józsefvárosi választókerületben alulmaradt a tiszás Bódis Krisztával szemben és pártlistáról sem jutott mandátumhoz – azt mondta, hogy ez a vereség nem is a nemzeti oldalnak szól. – Ez a vereség azoknak szól, akik úgy gondolták, hogy a kereszténységet, az erkölcsöt, a tehetséget és a hazaszeretetet helyettesíteni lehet pénzzel és képmutatással – fogalmazott. A csepeli választókerületben szintén vereséget szenvedett Király Nóra is éles kritikát fogalmazott meg a közösségi oldalán több posztban. A választási eredménytől hirtelen megvilágosodott politikus szerint azért szavazott 3,4 millió ember a kormányváltásra, mert „elegük volt a Fidesz stílusából, kampányából és viselt dolgaiból”. Személyi változtatásokat is sürgetett. Közben helyi szinten már megkezdődött a tisztújítási folyamat a Fideszben, amiről Navracsics Tibor volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Köztérnek úgy fogalmazott : nem zajlik épp zökkenőmentesen. Szerinte a kongresszuson sok múlik azon, hogy a rendezvény, a hozzászólók tudnak-e olyan hangulatot sugározni, hogy ez a párt készen áll a talpra állásra, és el tud indulni szeptembertől. Érdekes fejlemény, hogy a veszprémi politikus ismét aktivitást mutat a közösségi oldalán is, holott még az április 12-i választás előtt bejelentette, hogy visszavonul a politikától, ha nem nyeri el a mandátumot a választókerületében. Navracsics – mint ahogy tíz kivétellel az összes többi fideszes képviselőjelölt vereséget szenvedett a tiszás riválisától – a nyilatkozatokon túl már feladatot is vállalt a pártban. A Fidesz újraalapította az önkormányzati kabinetjét, és annak Navracsics Tibor lett a vezetője – derült ki Havasi Bertalan leveléből, amit a Telexnek küldött. Orbán Viktor régi-új sajtófőnökének közlése arra is kitért, hogy nem ez az egyetlen változás, hiszen gőzerővel zajlik a párt újjászervezése. „A Fidesz elnöke egymás után alapítja a párt megújítását szolgáló szakmai érdekvédelmi és munkacsoportokat. A Védvonal Czunyiné Bertalan Judit vezetésével már megalakult. Most zajlik a biztonságpolitikai műhely felépítése Vidoven Árpád irányításával. Az önkormányzati kabinet újraalapítása, élén Navracsics Tiborral, már megtörtént. Hamarosan létrejön a Fidesz Európa Klubja is, amin Bóka János dolgozik.” Havasi Bertalan egyébként korábban eszmélt, mint politikustársai, és nem szeppent meg Magyar Péter fenyegető szavaitól. Nyilván ettől a határozott kiállástól nem független az, hogy Orbán Viktor ismét őt választotta egyik legközvetlenebb munkatársának. Navracsics Tibor a már idézett interjúban azt is egyértelművé tette, hogy Orbán Viktor az integrációs erejével közös pont mindenki számára. Azt egyébként a Fideszen belüli és a párt körüli bírálók is egybehangzóan állítják, hogy Orbán Viktor egyelőre nélkülözhetetlen, visszavonulása a Fidesz szétesésével, a szavazótábor elporladásával járna. Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjúban megadta az alaphangot a választási vereség okozta sokkban és letargiában a padlóról nehezen feltápászkodó tábornak: „az egész országnak látnia kell, hogy tigrisek vagyunk, nem nyulak”. Látható tehát, hogy a Fidesz jelenlegi és várhatóan új elnöke ma is készen áll a harcra, de kérdés, hogy meddig és milyen pozícióban képzeli a politikai jövőjét. Júniusban ugyanis egy évre választják meg a Fidesz elnökségét, jövőre ismét összeülnek a kongresszusi küldöttek és értékelik majd az addig elvégzett munkát, a párt aktuális helyzetét. A Fidesz jelenlegi belső viszonyaira rálátó informátorunk szerint a választási vereség ellenére Orbán Viktor politikusi pozíciója jóval erősebb, mint amilyennek sokan – elsősorban ellenfelei – látják vagy láttatni szeretnék. Az, hogy mennyire lesz eredményes a következő időszak építkezése, több tényezőtől függ akkor is, ha eltekintünk a politikában bármikor bekövetkező váratlan történésektől, nemzetközi válságoktól, az ellenfél, jelesül a Tisza-kormány hibáitól. Egyelőre a saját bázisának egyben tartása a Fidesz feladata, miközben a kongresszus azért sem ígérkezik tükörsimának, mert információnk szerint vannak, akik kritikus felszólalásra készülnek, míg mások a rendezvénytől való távolmaradásukat fontolgatják. A júniusi kongresszus ennyire messze mutató kérdésekre vélhetően nem ad választ, de a jelentősége mégsem csekély, hiszen tisztázhatja az erőviszonyokat, erősítheti kölcsönösen a bizalmat a tagság, a szimpatizánsok és a pártvezetés között, illetve új célokat, feladatokat tűzhet ki, ami önmagában erőt adhat befelé és egységet mutathat a szélesebb nyilvánosság előtt. Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: AFP)
Eredeti cikk megtekintése →