← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Nemzet: Várhatóan „rázós” lesz a Fidesz jövő heti kongresszusa

Mandiner 2026-06-06 20:08
Évtizedek óta nem volt példa a Fideszben arra, hogy a kongresszuson egy választási vereség után a kudarc okait kellett értékelni, illetve a folytatásról dönteni. A korábbi, 2006-os vereség azonban – írja a Magyar Nemzet – közel sem volt annyira súlyos, mint az idei, „földcsuszamláshoz hasonlítható” eredmény, amellyel „a választók a rendszerváltozás óta példátlan mértékű felhatalmazást adtak a Tisza Pártnak”. Politikusok és a Fidesz holdudvarához tartozó szereplők, elemzők véleményéből a lap szerint az tűnik ki, hogy Két „meghatározó érzületet és véleményt” emeltek ki: az egyik, hogy „ sajnos hittünk azoknak a felméréseknek, amelyek azt mutatták, hogy az egyéni választókerületek többségét megnyeri a Fidesz”.  A másik, gyakran visszaköszönő kérdés pedig így szól: „Mi az oka annak, hogy szinte pillanatok alatt megrendülni látszik a 16 év alatt kiépült hátország, hogy néhány hét elteltével finanszírozás nélkül maradhatnak meghatározó sajtóorgánumok, kommunikációs műhelyek?” Amiben egybehangzóak a vélemények, az, hogy – amit például Orbán Viktor rögtön a vereség után megtett. Az elemző cikkben kitérnek arra is: míg a többség egyelőre csak a színfalak mögött ötletel, háttérbeszélgetésekben kritizál, akadnak olyan fideszes politikusok, akik rögtön a választások estéjén a nyilvánosság elé tárták lesújtó véleményüket bizonyos folyamatokról és személyekről. Közülük a legmarkánsabb véleményt Ferencz Orsolya fogalmazta meg  április 12-én este, a saját kampánycsapata előtt. A csepeli választókerületben vereséget szenvedett Király Nóra is éles kritikát fogalmazott meg a közösségi oldalán több posztban. A politikus szerint Helyi szinten már megkezdődött a tisztújítási folyamat a Fideszben – erről Navracsics Tibor volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter a  Köztérnek úgy fogalmazott : nem zajlik zökkenőmentesen, és szerinte A Fidesz egyébként újraalapította az önkormányzati kabinetet, és annak Navracsics Tibor lett a vezetője – derült ki Havasi Bertalan leveléből, amit a Telexnek  küldött. De közben gőzerővel zajlik a párt újjászervezése, A Védvonal Czunyiné Bertalan Judit vezetésével már megalakult. Most zajlik a biztonságpolitikai műhely felépítése Vidoven Árpád irányításával. Az önkormányzati kabinet újraalapítása, élén Navracsics Tiborral, már megtörtént. Hamarosan létrejön a Fidesz Európa Klubja is, amin Bóka János dolgozik. Azt a Fideszen belüli és a párt körüli bírálók is egybehangzóan állítják, hogy A Magyar Nemzet elemzése szerint „biztosnak mondható, hogy a június 13-i kongresszuson ismét pártelnökké választják és az általa is vázolt mozgalmi jelleggel vág bele a jobboldal újjáépítésébe.” Noha látható, hogy a Fidesz jelenlegi és várhatóan új elnöke készen áll a harcra, Most ugyanis egy évre választják meg a Fidesz elnökségét – jövőre újra értékeli a kongresszus az addig elvégzett munkát. A lap Fidesz jelenlegi belső viszonyaira rálátó informátora szerint a választási vereség ellenére Orbán Viktor politikusi pozíciója jóval erősebb, mint amilyennek sokan – elsősorban ellenfelei – látják vagy láttatni szeretnék. Hogy az építkezés mennyire lesz eredményes, az több tényezőtől függ: a fő feladat egyelőre a saját bázis egyben tartása. A kongresszus ugyanakkor nem ígérkezik „tükörsimának”: a Magyar Nemzet információi szerint Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
Eredeti cikk megtekintése →