← Vissza

news.bsdnet.hu

Kiderült, miért eshetett össze a Budapest Park színpadán a 25 éves énekesnő

Index 2026-06-06 20:39
Mint arról beszámoltunk , koncert közben lett rosszul és kellett újraéleszteni Szolnoki Zsófia Sárát, a Loophia énekesnőjét péntek este a Budapest Parkban, ahol a zenekar az Elefánt előzenekараként lépett volna fel. A mentők stabil állapotban vették át az énekesnőt, az Elefánt pedig a történtek miatt lemondta a fellépését. A 25 éves énekesnő az első dal előadásakor esett össze, a közönség egy része még kezdetben azt hitte, hogy a történtek a produkció részét képezik, de rövid időn belül a helyszín elsősegélynyújtói a színpadra siettek, majd a mentők is megérkeztek. Egy szemtanú szerint először nem lehetett tudni, mekkora a baj, később azonban a helyszínen dolgozók takarva vették körül az eszméletlenül fekvő énekesnőt, miközben megkezdték az ellátását. „A központi rohamkocsink is gyorsan megérkezett, sikerült a fiatal nőt újraéleszteni, intubálva, lélegeztetve, de reménykeltő állapotban szállították kardiológiai centrumba” – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Az RTL Híradó beszámolója szerint a kórházban később kiderült, hogy korábban nem ismert szívprobléma állhatott a háttérben. Az énekesnő édesanyja az RTL Híradónak azt mondta, lánya állapota jelenleg stabil. A kórházi vizsgálatokon olyan szívproblémát diagnosztizáltak nála, amelyről korábban nem tudtak. Elmondása szerint alkohol- és drogtesztet is végeztek, amelyek egyaránt negatív eredményt mutattak. Hozzátette: a család rendkívül hálás az életmentésben részt vevő szakembereknek. A történtek miatt az Elefánt zenekar és a szervezők közösen úgy döntöttek, hogy elhalasztják az aznap estére meghirdetett koncertet. Emberileg vagy érzelmileg is azt hiszem, hogy én személy szerint is annyira megrokkantam, vagy megijedtem, vagy aggódtam, hogy egyszerűen képtelen lettem volna felmenni úgy a színpadra, ahogy a show ki volt találva – mondta Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, szövegírója. Az elmaradt koncertet egy későbbi időpontban rendezik meg. (Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Balogh Zoltán / MTI) Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →