● news.bsdnet.hu

A Visegrádi Együttműködés 1991-ben jött létre Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia részvételével, s utóbbi 1993-as felbomlásával lett négytagú a szervezet. Az euroatlanti integráció elérése után némileg csökkent az aktivitás, a 2010-es években, a migrációs válság idején viszont lendületet adott a V4-nek az uniós menekültelosztási kvótákkal szembeni közös érdekérvényesítés. Az orosz–ukrán háború kirobbanása 2022-ben azonban törést okozott az együttműködésben: Magyarország fenntartotta pragmatikus kapcsolatát Moszkvával, és Szlovákia is valami hasonlóval próbálkozott Robert Fico miniszterelnök 2023-as visszatérése után, Varsó és Prága viszont határozottan Ukrajna mellé állt. A kormányváltások rendre átgyúrták a szövetség erőviszonyait, s most a magyarországi választás után sokan arra számítottak, hogy az eurokrata lengyel–magyar tengely feszül majd neki a szuverenistább cseh–szlovák párosnak. Ám meglepő dolog történt: a lengyel, a cseh és a szlovák kormányfő egy jereváni diplomáciai találkozóról közös fotót küldött Magyar Péter kormányfőnek azzal a felirattal, hogy „a három muskétás várja a negyediket”. Szakértőkkel annak igyekeztünk utánajárni, hogy vajon mi történhetett. A Mathias Corvinus Collegium Politikatudományi Műhelyének kutatótanárát, Janik Szabolcsot nem Robert Fico, hanem Andrej Babiš cseh kormányfő szereplése lepte meg a fotón, de „köztudomású, hogy a hála nem politikai kategória”. Vele szemben Tokár Géza politológust Fico lepte meg, „hiszen finoman szólva sem indult harmonikusan a kapcsolata Magyar Péterrel a Beneš-témában” – fejti ki. Hozzáteszi: a jelek szerint ezek az országok szeretnék felújítani a miniszterelnöki szintű találkozókat. Márpedig ha fel akarják melegíteni a V4-es együttműködést, abba energiát kell tenni, mert igencsak lehűlt a dolog. „2022 után csak elvétve adtak ki közleményt, 2025 óta elnökségi programok sincsenek feltöltve; és – fogalmaz Janik. Szerinte ha a lengyelek és a magyarok összevesznek, akkor nincs is V4; „kell ez a politikai felhajtóerő az együttműködés fennmaradásához”. Úgy véli, az is beszédes, hogy ennek ellenére egyik tag sem mondta fel a szövetséget. „Az alapok megmaradtak, és kiállták az idő próbáját” – magyarázza Rosonczy-Kovács Mihály Lengyelország- és Olaszország-szakértő. Szerinte sikerült annyira intézményesíteni, hogy meglegyen a rendszeresség és a protokoll, de elég laza maradt ahhoz, hogy a politikai feszültségek ellenére se essen szét. Mint rámutat: a V4 még az ukrajnai orosz offenzíva után, 2022-ben és 2023-ban is megtartotta a kormányfői találkozókat, sőt 2024-ben Donald Tusk lengyel miniszterelnök a rá nehezedő nyomás ellenére ment el a találkozóra, majd országa átvette az uniós elnökséget. Az persze, hogy a potenciálisan felújítható együttműködés tartalmat is kap, vagy pedig kimerül abban, hogy „a kormányfők leülnek, és diplomatikusan megegyeznek abban, hogy nem sok konkrétumban tudnak megegyezni”, a jövő kérdése – figyelmeztet Tokár. Szerinte mindezt akkor látjuk majd, ha lesz kézzelfogható megállapodás. Ügyek mentén mindig volt együttműködés, például az olcsó ukrán gabona beáramlása elleni küzdelemben vagy a védelempolitikában, „amelyből már a korábbi években kinőtt egy V4-es gyors reagálású harccsoport is” – fogalmaz Rosonczy-Kovács. Janik Szabolcs szerint most is lesznek ügyek, amelyekben egyezhetnek vagy közelíthetnek az érdekek, mint például a migrációs paktum, a zöldmegállapodás vagy a hétéves uniós költségvetés. „A 2010-es évek tapasztalata, hogy ha a V4 egy-egy dologban egységes, az magával húzza az egész együttműködést, mint az illegális migráció elleni kiállás” – hangsúlyozza. És érdekellentétek is lesznek nyilván, bár most az ukrán gyorsított EU-csatlakozás ügye lekerülni látszik a napirendről, „Tusk sem erőlteti, így nem megy szembe majd az azt kimondottan ellenző Babišsal vagy Ficóval, s a Magyar-kormány is visszafogott” – magyarázza Janik. Szerinte még a 90 milliárd eurós ukrán hitel kapcsán is belefért a többszólamúság: „Tusk támogatta, Babiš középre húzódott, Orbán és Fico pedig a tanácsi konklúziókat sem fogadta el márciusban”. Rosonczy-Kovács úgy véli: mindehhez a V4 jó keretnarratívát ad, „hiszen a motorja mindig a lengyel–magyar tandem volt, előbbi a méreténél, utóbbi az erős motiváltsága miatt”. Ami magyar szempontból pozitívum, hogy „egyfajta nemzeti minimum lett a lengyelekkel a jó kapcsolat fenntartása, még ha a két domináns politikai erő másmilyen ideológiát tesz is mögé”. A szakértő azt is kiemeli, hogy a lengyel–magyar gazdasági kapcsolatok a politikai elhidegülés ellenére is jók voltak, Lengyelország már tavaly hazánk harmadik legfontosabb importpartnerévé lépett elő. Azonban a lengyel tőke beáramlását „az előző évek negatív kampánya lelassította, mert noha mi tudtuk, hogy az EU-ból való kilépés a Fidesz kormányon maradása esetén sem opció, a nyugati és közép-európai partnereket sikerült elbizonytalanítani” – fogalmaz. Hozzáteszi: például a PKO Bank Polski már április 14-én bejelentette, hogy fiókot kíván nyitni Magyarországon. „Arra számítok, hogy felgyorsul a lengyel tőkebeáramlás. Hogy aztán olyan stratégiai beruházásokra, mint a Budapest–Varsó-gyorsvasút, valóban sor kerül, vagy csak kampányígéretek maradnak, kiderül.” Bár a magyar–lengyel kormányközi kapcsolat most jó, nem tűnik kiegyensúlyozottnak. Mint Rosonczy-Kovács Mihály rámutat, megvan a veszélye annak, hogy megmarad az aszimmetrikus Tusk–Magyar-viszony. „Ennek a mentor-mentorálti viszonynak van természetes dimenziója – Donald Tusk idősebb, tapasztaltabb, mint Magyar Péter, Orbán Viktor számára például Helmut Kohl volt hasonló mentorfigura –, ám néhány gesztus Magyar varsói látogatásán túlmutatott ezen” – fogalmaz a szakértő. Példaként említi, hogy Tusk kitűzette a magyar kormányfőre saját pártjának, a Polgári Platformnak a piros-fehér-zölddel „magyarosított” verzióját, amit nem követett hasonló gesztus Magyar részéről, és ilyen volt az is, amikor a lengyel kormányfő a magasba felemelte magyar kollégája kezét. Rosonczy-Kovács hozzáteszi: a mindenkori magyar érdek, hogy egyenrangú viszony tudjon kialakulni a két ország vezetői között. Hogy ezt mennyire képes elérni a nagypolitikába frissen belecsöppenő Magyar Péter, arról megoszlanak a vélemények, különösen a parlament első ülésein tapasztalt impulzív viselkedését látva. Tokár Géza szerint „keveset tudunk arról, hogy rendszerszinten Magyar Péter mennyire mozog jól a diplomácia világában; nem hiszem, hogy ne lenne a közelében valaki, aki elmagyarázná neki – a kérdés csak az, hogy hallgat-e rá”. Jó kérdés, milyen lesz a viszonya Orbán Viktornak és pártjának a kommunikációban a jereváni fotó alapján igencsak pragmatikusnak bizonyuló két V4-es szövetségesével. Janik Szabolcs úgy véli, Babišsal mindenképpen megmarad a jó viszony, már csak az Európai Parlamentben lévő érdek- egyezések miatt is, hiszen mindketten a Patrióták Európáért frakciójának a tagjai. De mi lesz Ficóval? A magyar vezérhajó mögött eddig elevickélő szlovák kormányfő Tokár Géza szerint „kellemetlen helyzetben van, mert azzal, hogy Orbán kiesett, ő került a tűzvonalba; az EP pedig, amely eddig nem foglalkozott Pozsonnyal, most egy hónapon belül kétszer is elítélte”. A politológus úgy véli: „Ezért most taktikáznia kell. A legutolsó dolog, amit szeretne, hogy páriaszerepbe kerüljön.” Jól látni viszont, hogy mit akar: Ukrajnától azt, hogy jöjjön az olaj és a gáz, „tranzitország akar lenni, és kimondottan fél attól, hogy forrásokat veszít, a Helyreállítási és Ellenálló Képességi Eszközből származó pénzek számára kulcsfontosságúak”. A magyar példán pedig jól látta, hogy a brüsszeli pénzvisszatartás akár egy kormány bukásához is hozzájárulhat. Nyitókép: Magyar Péter és Donald Tusk Varsóban: magyar, lengyel kéz a kézben Fotó: AFP/Jakub Porzycki