● news.bsdnet.hu

Öt esztendővel ezelőtt, amikor mindenki őt ünnepelte, és a közönség felállva tapsolt, meghatottan mondta: ha a jóisten engedi, a 90. születésnapján visszatér a színpadra. Lehoczky Zsuzsa, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő szerencsére azóta is köztünk van. A 85. születésnapja a Budapesti Operettszínház színpadán élete és gyönyörűséges pillanatokkal teli pályafutása egyik kiemelkedő állomása volt. A Nemzet Színésze nagyjából egy hónap múlva, július ­18-án elfújhat 90 szál gyertyát, s nagy kérdés: valóban visszatér-e a színpadra, hogy fogadja a közönség szeretetáradatát. Ha az operettszínház vezetőségén múlik, mindez megtörténik. Sinkovics Gábor Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? Csodálatos pillanatokat élt át öt évvel ezelőtt, s akkor tett egy ígéretet a közönségnek, hogy a 90. születésnapján találkoznak. Hamarosan itt van július 18… – Nem is tudom, honnan kezdjem. De ami mindennél fontosabb, hogy én még élni akarok! Mert egyszerűen imádok élni, imádom a reggeleket, a délutáni sétákat a lányommal, az esti premiereket a színházban, amelyekre mindig meghívnak. De az a helyzet, hogy kemény dolog ez a ­90-es szám. Nem lehet ezt másként mondani. És én nem lehetek elég hálás a sorsnak, a Teremtőnek, hogy ezt megélhetem. Úgyhogy nem tudnék most néhány héttel a születésnapom előtt konkrét választ adni arra, mi történik velem és körülöttem azon a napon. Az biztos, hogy Kiss B. Attila, a Budapesti Operettszínház igazgatója tervez valamit, ezt már megsúgták nekem. De hogy én részt akarok-e vennie ebben, azt még nem tudom. Szacsvay László, Kulka János és Lehoczky Zsuzsa két éve, a Nemzet Színésze-választás előtt Felejthetetlen momentuma lenne a honi kultúrtörténelemnek, s talán hosszú évek múlva is emlegetnék, ha Lehoczky Zsuzsa 90 évesen egy bensőséges ünnepségen színpadra állna. Úgy tudom, aktív életet él, jön-megy, színházba jár, vagyis nincs akadálya annak, hogy az ország önt köszöntse. – Tulajdonképpen jól vagyok. Néhány évvel ezelőtt egyszer megszédültem, amikor beültem az autómba. A kocsi önálló életre kelt, és a garázskapuban állt meg. Amikor kiszálltam belőle, eldöntöttem, hogy ennyi volt az én vezetési élményem. Nem kockáztathattam sem a saját, sem mások épségét. Azt a drága kis autót azóta el is adtam, és hiszi vagy sem, de az adásvétel végén én is sírtam meg a vevő is. Ez a kocsi hosszú évekig szolgált, hozzám nőtt, fájó szívvel váltam meg tőle. Odafigyelek az egészségemre , de ha nem tenném, akkor is Krisztina lányom figyelmeztetne rá. Viszont a szépség elmúlt réges-rég, s ha én színpadra állnék, rám ne mondja senki, hogy jaj, szegény Lehoczky Zsuzsa hogy megöregedett! Egyszer azt mondta, hogy a lánya szenvedte meg leginkább az ön sikeres pályafutását, az állandó rivaldafényt. Mert folyamatosan színpadon volt, és a művészlét egyszerűen nem hagyta, hogy tökéletes anya legyen. Milyen most a kapcsolatuk? Bodrogi Gyulával 1963-ban, a Slágermúzeum című revüfilmben /Fotó:Fortepan – Imádjuk egymást. És szinte mindennap találkozunk. Délutánonként nagyokat sétálunk egy parkban, és rengeteget beszélgetünk. Az igaz, hogy lehettem volna jobb anya. Többet, sokkal többet kellett volna a lányommal lennem, de a színház rabul ejti az embert , és én úgy gondoltam, hogy Krisztinát a nagymama is kellő szeretettel és odafigyeléssel neveli. A lánya édesapja, az ön első férje, Tichy Lajos, a Honvéd egykori klasszis válogatott labdarúgója volt. Igazi álompárként írtak és beszéltek önökről: a gyönyörű díva és a sikeres sportoló. Aztán az ország megdöbbenésére tíz év múlva elváltak. S ami a legfelkavaróbb ebben a történetben, hogy még néhány évvel ezelőtt is azt mondta, hogy hiá­ba ment újra férjhez, Tichy Lajos volt és marad az igazi férfi az életében. – Lajos imádni való ember volt, és gyönyörű férfi. Rajongásig szerettük egymást, csak az életutunk hihetetlenül különbözött. Én éjszaka éltem, előadásaim, fellépéseim voltak, Lajos meg akkor aludt és pihent, hiszen készült a másnapi edzésre, a hét végi meccsre. Ráadásul folyamatosan edzőtáborba járt, külföldi túrákra utazott. Rengeteg időt töltöttünk külön. Furcsán hangzik, de igaz, hogy az élet sodort el bennünket egymástól. Hiába voltunk híresek, népszerűek, egyszerű életet éltünk, nem szerettünk, úgymond, megjelenni. Örültünk, ha kettesben lehettünk otthon. Az egyik kedvenc partnere az Operettszínházban Oszvald Marika volt /Fotó: MTI/Máthé Zoltán Sokszor gondol rá? – Sokszor. És rendszeresen megyek is hozzá a Farkasréti temetőbe. Olykor jön velem Krisztina is, és akkor megint hárman vagyunk, úgy, mint annak idején. Nem volt könnyű eldönteni, hogy melyikük a népszerűbb. Ön, az ország egyik legszebb színésznője, vagy a szőke hercegként emlegetett világklasszis futballista. Rendszeresen ott volt Tichy Lajos meccsein? –  A Népstadionban szinte mindig . És volt egy közös titkunk, vagy inkább játékunk. Lajos valóban feltartóztathatatlan csatár volt. A Fradi és a Vasas védői rendszeresen felrúgták, elgáncsolták, lerántották. Lajos egy meccs előtt azt mondta nekem: figyelj, majd ha a földre huppanok, és közben felemelem a bal kezem, akkor tudni fogod, hogy ez csak kamuesés, senki nem bántott. Így is történt. Lajos elesett, felemelte a kezét, én meg ujjongtam, csakhogy kiderült, hogy a másik keze meg eltört közben. Úgy vitték le hordágyon a pályáról. Lehet, hogy furcsa párhuzam, de mind Tichy Lajos, mind ön sokkal több sikert érdemelt volna a saját pályáján. Mintha befejezetlen szimfónia lenne mindkettő. Az ön esetében például a zseniális, mindenható rendező, Várkonyi Zoltán emelt sorompót a felfelé ívelő pályáján. Ezt nem is tagadta. Haragszik rá? – Egyre kevésbé nosztalgiázom, és lehet, hogy meglepő, amit mondok, de a saját régi filmjeimet sem nézem meg. Közel a kilencvenhez is próbálok a mában élni, a hétköznapokat élvezni. Várkonyi olyat kért tőlem egy forgatáson, amit nem voltam hajlandó megcsinálni. Még az ő kedvéért sem vettem le egy filmjelenetben a blúzomat. Egyrészt magam, másrészt az akkori férjem, Tichy Lajos miatt. De ez már nagyon régi történet. 1962 óta tartozom az operettszínházhoz, és ha a film világában nem is, de a színpadon szinte mindent megkaptam és eljátszhattam. Valóban a színház az életem, és ha nem is szereplőként, de nézőként most is rendszeresen ott vagyok. Az operettszínházban egészen különleges, látványos előadásokat láthatnak a nézők, büszke vagyok arra, hogy ma is oda tartozom. És hogy július 18-án néhány pillanatra újra főszereplő lehetek-e ott, arról még meg kell győzni magam. Lehoczky Zsuzsa