← Vissza

news.bsdnet.hu

„Én állítsalak le téged?” – a román újságíró és a CSM játékosa egymásnak esett Budapesten + videó

Magyar Nemzet 2026-06-07 05:44
Romániában sokat vártak a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától a hétvégi Bajnokok Ligája négyes döntőn. Ennek oka elsősorban Bojana Popovics decemberi érkezése a kispadra. A CSM a montenegrói edzőlegendával a csoportkörben az utolsó öt meccsét megnyerte, a B-csoportban a Ferencvárost is megelőzve második lett, majd a negyeddöntőben a dán Esbjerget a visszavágón nagyon simán, tíz góllal legyőzte. A román újságírók emellett azért is bíztak a CSM-ben – amely éppen tíz éve nyert legtóbb BL-t –, miután Cristina Neagu visszavonulása után már nem egy játékosra épül az egész csapat. Ezután volt igazán fájdalmas számukra, hogy a CSM nagyon simán, 32-27-re kikapott a Metztől a budapesti elődöntőben. Budapestre kifejezetten sok román újságíró érkezett, akik a vereség után a sajtótájékoztatón kérdezték Popovicsot és a háromgólos Crina Pinteát. A legnagyobb román lap, a Gazeta Sporturilor beszámolója szerint az egyik újságíró keményen nekiment Pinteának. – Láttam rajtad, hogy a mérkőzés közben kicsit kiakadtál, az edződ igyekezett megnyugtatni, aki most éppen melletted ül. Mi történt ma? Elvesztettétek a bajnokságot, elvesztettétek a kupát, és ma is alulmaradtatok. Pénzügyi problémák vannak, vagy mi történik, mi a magyarázat az újabb bukásra? Gyengén játszottatok... – szólt a kérdés Pinteához, aki ekkor közbevágott. A párbeszéd itt még nem ért véget, ezután az újságíró visszavágott. – Gondolja, hogy ilyen eredmények mellett a városháza továbbra is finanszírozni fogja a klub működését? – Erre Ön szerint nekem kéne válaszolnom? Most jöttem ki a mérkőzésről, ennek semmi köze ahhoz, ami a pályán történik. Botrányt akarnak Önök itt csinálni! – zárta le beálló a beszélgetést. A helyszínen ezután egyébként kisebb balhé tört ki a román újságírók között, ugyanis a kérdést feltevő kollégát a románok számon kérték, hogy erre mégis mi szükség volt. Egyesek szerint szégyent hozott a többi román újságíróra ezzel a pár perces szereplésével. A finanszírozás egyébként Romániában érdekes kérdés, ugyanis az összes első osztályú csapat városi kézben van, ezért a lakosság érezheti úgy, hogy a saját pénzükből tartják fel a klubokat – erről már a helyszínen mesélt nekem a kolozsvári újságíró. Szerinte nagy probléma az is, hogy a CSM Bucuresti-ben a legnagyobb játékosok elképesztő fizetést kapnak. Persze, ha a CSM olyan sikeres lett volna az elmúlt években, mint a Győr Európában, akkor aligha lenne ez napirenden. A CSM azonban a mostani idényben semmit nem nyert, hazájában a beszterceiek (Gloria Bistrita) lettek a bajnokok . A CSM vasárnap 15 órától a Final Fourban a bronzmérkőzésen lesz érdekelt a francia Brest ellen, amely a Győrtől kapott ki a másik elődöntőben.
Eredeti cikk megtekintése →