Verstappen a rajtnál kiesett, már a felvezető körön érezte, hogy baj van
F1világ
2026-06-07 14:58
A holland pilóta már az első kör után behajtott a bokszba Monte-Carlóban, miután a rajtrács második helyéről alig tudta útnak indítani Red Bullját.
Miközben a mezőny többi tagja elhúzott az RB22-es mellett, Verstappen szemmel láthatóan azzal küzdött, hogy mozgásban tartsa az autót. Szerencsére a mögötte érkezők mind el tudták kerülni a négyszeres Forma-1-es világbajnokot.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Verstappent a Sky Sports F1 televízió munkatársa kérdezte arról, mikor vált számára világossá, hogy gond van az erőforrással, amelynek okát a Milton Keynes-i alakulat továbbra is vizsgálja.
HIRDETÉS
„Amikor a felvezető kör nem ment túl jól” – válaszolta a 71-szeres nagydíjgyőztes, majd részletesen beszélt arról, mit tapasztalt a volán mögött, miközben az autó már a rajt előtt is gyanúsan erőtlennek tűnt.
Nem várt áttörést az új első szárnytól a McLaren, de fontos fejlesztési alap lehet
„És aztán ezt követően a rajt előtti procedúra borzalmas volt, egyszerűen semmi következetesség nem volt benne, majd a motor egyszerűen leállt. Csak az első kanyar után kaptam vissza egy kevés teljesítményt, de a motor borzalmasan szólt; nem tudtam teljes gázt adni. Így visszahoztuk az autót, és ennyi volt.”
Verstappen hozzátette, mivel 500 méterre lakik, a verseny hátralévő részét a lakásából fogja nézni…