← Vissza

news.bsdnet.hu

Megindultak a vizsgálatok a politikai alapon adott menekülti jogállásokról

Index 2026-06-07 16:03
A Belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint már májusban vizsgálat indult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálatára. A belügyminiszter korábbi utasításának megfelelően a menekültügyi hatóság jelenleg is végzi az európai uniós állampolgárok részére politikai indokok alapján biztosított menekültjogállások felülvizsgálatát – közölte a tárca. A tárca kiemelte: elkötelezettek a jogállamiság és a törvényi előírások maradéktalan betartása mellett, ezért az eljárások az irányadó jogszabályok mentén zajlanak. A menekültügyi hatóság az érintetteket a vizsgálatok megindításáról hivatalos úton értesítette – tette hozzá a minisztérium. Az értesítés egyúttal felhívást tartalmaz a hatóság előtti személyes megjelenésre, amely a tényállás tisztázásának elengedhetetlen feltétele – hangsúlyozták, megjegyezve, hogy ha az érintettek a meghallgatáson személyesen megjelennek, úgy lehetőségük nyílik a jogállásukkal kapcsolatos álláspontjuk és bizonyítékaik bemutatására. Amennyiben az érintettek nem jelennek meg, úgy a menekültügyi hatóság a rendelkezésre álló adatok és dokumentumok alapján, távollétükben hozza meg a döntést. A tárca megjegyezte, hogy a meghozott döntéseket a hatóság minden esetben közli az érintettekkel, ha az érintett személy tartózkodási helye ismeretlen, a döntés közlése a jogszabályoknak megfelelően hirdetményi úton történik meg. A menekültügyi hatóság döntésével szemben az érintettek bírósági jogorvoslattal élhetnek. A tárca hangsúlyozta: a hatályos jogszabályok értelmében az eljárások részleteiről a nyilvánosság pontos tájékoztatására kizárólag a menekültjogállás visszavonásáról rendelkező határozatok jogerőre emelkedése után kerülhet sor. (Borítókép: A Belügyminisztérium épülete. Fotó: Tövissi Bence / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →