A debreceni lányok nyerték az európai ifjúsági kézilabdaliga első döntőjét
Index
2026-06-07 14:11
Az első alkalommal kiírt korosztályos sorozat fináléját a felnőtt női Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyszínén, az MVM Dome-ban játszották. Az 53. percben a DVSC még 31–25-re vezetett, majd gyors egymásutánban öt gólt kapott, sőt, ellenfele az egyenlítésért támadhatott.
Két időkérést, majd Tábit Vivien két fontos védését követően 33–30-ra ellépett a Debrecen, már másfél perc sem volt hátra, a bravúrosan hajrázó CSM-nek mégis sikerült az egyenlítés, ezért hosszabbítás következett.
A ráadás elején a hajdúságiak két percen belül háromszor voltak eredményesek, ezzel megalapozták végső sikerüket, mert a románok innen már nem tudtak visszakapaszkodni.
Takács Vera 13, Kun Liliána hat góllal járult hozzá a győzelemhez, négyen pedig négy találattal zártak. A túloldalon Mara Ioana Iliescu nyolc, Maria Rozalia Antonescu és Maria Petrache hét-hét gólt szerzett.
A bronzérmet a Győr szerezte meg, mivel tíz találattal legyőzte a Ferencvárost. Pintér Nelli, Imre Vanessza és Molnár Hanna egyaránt öt találattal vette ki részét a sikerből, a fővárosiaknál Tarjányi Laura nyolc gólt lőtt.
Döntő
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek - nem csak budapestieknek.
Kövesse az Indexet Facebookon is!