Friss! Elkezdődött a tüntetés Sulyok Tamás mellett, ennyien vannak a Sándor-palotánál
Kiskegyed
2026-06-07 16:00
Így tiltakoznak az emberek.
Rácz Zita
online szerkesztő
„Ha egyetért azzal, hogy a 141 mandátummal rendelkező új kormánynak nem árt, ha van némi alkotmányos gátja, megakadályozva a teljes és abszolút túlhatalmat, akkor június 7-én (vasárnap) déluntar 16:00-tól a Sándor-palota előtt helyezzen el egy szál fehér virágot” – többek között ez volt olvasható a „Ne féljetek” névre keresztelt demonstráció leírásában, amelyet Szabó László, Kurucz Dániel és Renge Zsolt hirdetett meg.
A demonstráció életre hívásával a főszervezők nyíltan állást foglaltak az ellen, hogy Magyar Péter miniszterelnök a választási győzelme óta folyamatosan több közjogi méltóság, köztük dr. Sulyok Tamás államfő távozását követeli a pozíciójából.
Rövid időn belül ez már a második alkalom, hogy a jobboldali érzelmű polgárok utcára vonulnak a fővárosban.
Legutóbb pénteken volt demonstráció az Európai Unió migrációs paktuma miatt, amelyről Németh Balázs, a köztévé ex-híradósa, jelenlegi fideszes parlamenti képviselő tudósított a közösségi platformján. Az a megmozdulás kisebb botrányba torkollott, amikor Magyar Péter kormányfő egy erkélyről, a nemzeti lobogót lengetve üdvözölte a menetelőket, amire a tömegből többen dühös gesztusokkal és hangos kiabálással reagáltak a Tisza Párt vezetője felé.
A helyszínhez közeledve azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a mostani vasárnap délután eltér a megszokottól. Egyre nagyobb tömeg vette az irányt a Budai Várban található Sándor-palota felé.
A demonstrálók egy csoportja kemény rigmusokat skandálva érkezett meg: „Halál a Tiszára!” – kiabálták. A tömegben feltűnt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is, akit a Blikk helyszínen tartózkodó kollégájának sikerült megszólaltatnia néhány kérdés erejéig.
A cikk a Blikken folytatódik, aholfolyamatosan frissül>>
Nem a genetika: Elképesztő, mi tartja fiatalon azokat, akik 60 felett is kirobbannó formában vannak
1300 autós kap levelet a rendőrségtől: komoly bírságra számíthatnak
A 2000-es évek vígjáték királynője volt: 49 évesen bombasztikusan nézett ki a vörös szőnyegen Anna Faris
Újra engedélyezi a kormány a koldulást Magyarországon? Az ügyvéd válaszol
Teljesen kiakadtak a rajongók Rúzsa Magdi legújabb fotója láttán
Minden jel arra mutat, hogy ő lehet Sulyok Tamás utódja
Nemcsak megbüntethetnek, de végleg le is zárhatják: Sokkoló fordulat a kerti kutaknál
Radnai Márk lemondott, már keresik az utódját
Elvesztette a babáját Fásy Zsüliett
Figyelem! Rengeteg magyar fizet feleslegesen ezért a banki szolgáltatásért, pedig létezik ingyenes megoldás is
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt .