A megingathatatlan Antonelli nyerte a drámai Monacói Nagydíjat, Leclerc és Verstappen sem ért célba
F1világ
2026-06-07 16:31
A Forma-1-es mezőnyt meleg, kora nyári idő fogadta Monte-Carlóban, a pole pozícióból pedig a Mercedes világbajnoki éllovasa, Kimi Antonelli várhatta a rajtot, miután a szombati időmérőn 43 ezreddel megelőzte Max Verstappent. A második sorban a Ferrarik sorakoztak, míg George Russell csak a 6. helyről várhatta a rajtot, megelőzve a McLareneket.
A rajtot jól kapta el Antonelli, Verstappen autója azonban befulladt, így a mezőny végére csúszott vissza. A többi versenyző szerencsére ki tudta kerülni őt, a holland pilóta pedig a kör végén a bokszba hajtott és feladta a monacói versenyt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az első kör végén Valtteri Bottas , Oliver Bearman, valamint a technikai probléma miatt a bokszból induló Gabriel Bortoleto kiment kerékcserére, hogy további kiállás nélkül, teljesítsék a távot. Pár körrel később ugyanezt megtették az Aston Martinok is.
HIRDETÉS
A rajtnál Pierre Gaslynak sikerült beverekednie magát a két McLaren közé, a verseny első etapjában pedig magabiztosan tartotta maga mögött a világbajnoki címvédő Lando Norrist.
Antonelli fokozatosan lépett el az őt üldöző Ferrariktól , a 25. körben már 10 másodperc körüli előnnyel rendelkezett Lewis Hamilton előtt, míg Charles Leclerc is tisztes távolságból követte csapattársát. Isack Hadjarnak eközben problémái támadtak a motorfékkel, így nagyon visszalassult, ám a monacói pályán még így is maga mögött tudta tartani a jóval gyorsabb Russellt.
Verstappen a rajtnál kiesett, már a felvezető körön érezte, hogy baj van
A 28. kör végén Hamilton a bokszba hajtott, autójára pedig a Pirelli kemény keverékű abroncsai kerültek. A 32. körben Russellt is kihozták Hadjar mögül, így a brit pilóta tiszta pályán folytathatta a versenyt. Erre reagálva egy körrel később érkezett a Red Bull versenyzője is, a Mercedes elévágása viszont sikeres volt. A 34. körben Lewis Hamilton 5 másodperces időbüntetést kapott, mert bokszkiállása során túl gyorsan hajtott a bokszban. A 36. körben Leclerc is megejtette első és egyetlen kiállását, Hamilton mögé jött vissza.
Az éllovas Kimi Antonelli végül a 37. kör végén állt ki kerékcserére, és kényelmesen visszajött az első helyre. A világbajnoki éllovas előnye a bokszkiállás után 14 másodperc volt Hamilton előtt. Russell közben szintén kapott egy 5 másodperces időbüntetést, mert túl gyorsan ment a bokszban.
HIRDETÉS
A 46. körben Lando Norrisnak támadtak műszaki problémái, a világbajnoki címvédő pedig kénytelen volt a bokszba hajtani, ahol végül feladta a monacói versenyt.
A 61. körben pályára kellett küldeni a biztonsági autót, Lance Stroll ugyanis az utolsó kanyarban a korlátnak csapta az Aston Martin autóját. Ezt kihasználva mindkét Ferrari a bokszba hajtott, Hamilton pedig letöltötte időbüntetését is. Leclerc érthetően nem örült a double-stacknek. Egy körrel később a Mercedeseket is hívták, Antonelli pedig természetesen kényelmesen visszatért az élre.
HIRDETÉS
A biztonsági autó a 65. kör végén hagyta el a pályát, de nem sokáig folytatódhatott a verseny, Charles Leclerc ugyanis az utolsó kanyarban a gumifalnak csapta a Ferrarit. A monacói nagyon dühös volt a baleset után, az autó fékjeire panaszkodott, már nem először a hétvégén.
Onboard with Charles Leclerc for his crash, prior to the Red Flag! 👇 #F1 #MonacoGP pic.twitter.com/VdOHk9FSRM
A 68. körben aztán a versenyirányítás piros zászlóval megszakította a futamot, mert a 19-es kanyarban feljött az aszfalt egy részen.
A versenymegszakításból Arvid Lindblad profitál nagyot, hiszen a 8. helyről folytathatta a versenyt, mivel még nem járt a bokszban, a piros zászlónál pedig szabadon cserélhetett kereket. A kényszerszünetben aztán Russell-lel kapcsolatban is döntöttek a versenybírók: áthajtásos büntetést kapott, mert nem töltötte le megfelelően a korábbi büntetését.
A futam második állórajtját is jól kapta el az első helyre felsorakozó Antonelli, aki nem engedte maga elé a mellőle induló Hamiltont. Mögöttük Hadjar veszített két pozíciót, az áthajtásos büntetése miatt taktikázó Russell pedig brutálisan elkezdte visszalassítani a sort. A feltorlódott mezőnyben Sainz koccant a falnak, és törte ki az egyik kerekét. A spanyol félre tudott húzódni, így a verseny folytatódott.
Az utolsó néhány körben Antonelli brutális tempót autózva mutatta meg Hamiltonnak, hogy a győzelmet senki nem csavarhatja ki a kezéből. Pályafutása ötödik F1-es futamgyőzelmét szerezte meg a hercegségben, és 26 ponttal növelte előnyét az összetettben . Hamiltont a második, Gaslyt pedig a harmadik helyen intette le a kockás zászló, ő azonban az automatikus időbüntetése miatt csak a hetedik helyre rangsorolták. A dobogó alsó fokára Hadjar állhat fel, egy utólagos vizsgálat azonban még rá is vár piros zászlós kihágás miatt.
További részletek hamarosan!