Ez elképesztő: autó repült egy New York-i McDonald’s-ba
Origo
2026-06-07 16:56
Szombat délután rendkívüli jelenetek játszódtak le New York Bronx negyedében egy McDonald’s étteremnél. Szemtanúk beszámolói szerint egy szürke Honda személyautó nagy sebességgel haladt a Bruckner Boulevardon, amikor a sofőr elveszítette uralmát a jármű felett. Az autó áttört az útelválasztón, majd szinte a levegőbe emelkedve a közeli gyorsétterem oldalának csapódott. A becsapódás ereje akkora volt, hogy hatalmas lyukat ütött az épület falán. A legmegdöbbentőbb azonban az, hogy a kocsi néhány méterre állt meg attól az ablaktól, ahol a vendégek az autós kiszolgálás során leadják rendeléseiket. A helyszínen tartózkodók szerint percekkel korábban még több autó várakozott a sorban, így könnyen tömegszerencsétlenség történhetett volna – írja a New York Post .
A történet azonban itt nem ért véget. A szemtanúk szerint a balesetet követően többen is kiszálltak az autóból, majd futva elhagyták a helyszínt, mielőtt a hatóságok megérkezhettek volna. A környéken élők döbbenten figyelték az eseményeket. Sokan úgy vélik, kész csoda, hogy senki sem sérült meg, hiszen a becsapódás időpontjában az étterem és a McDrive is forgalmas volt. A gyorsétterem a baleset után azonnal bezárt, hogy felmérjék az épületben keletkezett károkat. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit, és keresi a jármű vezetőjét, valamint az elmenekült utasokat.
Az Origo a közelmúltban arról írt, hogy egy hétköznapi gyorséttermi vacsora végződött tragédiával Los Angelesben, amikor egy hajléktalan férfi megtámadott egy autóban várakozó házaspárt. Az ügy középpontjába a McDonald’s került, miután az áldozat férje pert indított az étterem ellen, azt állítva: a tragédia megelőzhető lett volna.