← Vissza

news.bsdnet.hu

Debrecenben új szelek fújnak az akkugyárak körül, Szolnoknál a víz miatt aggódnak

Klubrádió 2026-06-07 14:15
Debrecenben új szelek fújnak az akkugyárak körül, Szolnoknál a vízállásért aggódnak, míg Mátészalkán a gyermekek sürgősségi ellátásának visszaállítását követelik a helyiek. A többi között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója. Bár a 2024-es miskolci polgármester-választás óta ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt, Dr. Barkai László gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem korábbi dékánja és a két évvel ezelőtti polgármester-választás második helyezettje szerint továbbra is figyelemmel kíséri a város, a Miskolci Egyetem és a megyei egészségügy helyzetét. A Borsod24-nek adott interjúban élesen bírálta a városvezetés és a kormányzat kapcsolatára épített korábbi kampányígéreteket, szerinte a Miskolcnak ígért fejlesztési források végül nem érkeztek meg. Úgy véli, a város évtizedek óta a kormányzati döntések vesztese, és valódi stratégia nélkül nem várható érdemi előrelépés. A Tisza Párt az eddigieknél szigorúbb előírásokat fog hozni az akkuipar számára, a hatóságok pedig hamarosan a mostaninál súlyosabb szankciókat is kiszabhatnak a cégekre. Várhatóan egy-két héten belül feláll a kormányhivatalok új vezetése, ezt követően pedig meg fog változni a hatóságok nyilvánossághoz való hozzáállása, a közmeghallgatásokat demokratikus módon fogják megszervezni, és nem lesznek ellenségesek a független sajtóval. Minderről Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt debreceni országgyűlési képviselője, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt. Az interjú megtekinthető a Debrecinerben és az újság videócsatornáján is: A BYD szegedi beruházásának bejelentése óta jelentősen megdrágultak a helyi ingatlanok: a lakások medián négyzetméterára mára megközelítette az egymillió forintot, Szeged pedig az ország egyik legdrágább lakáspiacává vált. A friss adatok ugyanakkor arra utalnak, hogy a korábbi rohamtempó megtört : nőtt az eladó lakások száma, hosszabbodott az értékesítési idő, és a vevők is jóval megfontoltabban döntenek, mint néhány évvel ezelőtt. Tartósan alacsony vízállást mutat a Tisza Szolnoknál, miközben a Zagyva enyhe emelkedést jelez. A vízügyi szakemberek szerint a jelenség hátterében az elmúlt hónapok csapadékhiánya áll, de egyelőre nincs szó rendkívüli helyzetről. A KÖTIVIZIG hangsúlyozza: a folyók állapotát folyamatosan figyelik, a Tisza vízháztartását pedig jelentősen befolyásolja a kiskörei vízlépcső szabályozó szerepe. A térségben az átlagosnál kevesebb csapadék hullott, ezért több helyen vízpótlási munkák zajlanak. A Tiszaugi Holt-Tiszába már több mint 600 ezer köbméter vizet juttattak, a Szajoli Holt-Tisza feltöltése pedig jelenleg is tart. A következő napokra várható csapadék javíthat a helyzeten, de a nyári vízállások alakulása továbbra is bizonytalan – írja a Szol24 . Egerben, a Bródy Sándor könyvtár igazgatói pályázata során a polgármester a saját előterjesztését sem szavazta meg. Az országos hírű, tényleg nagyon menő könyvtárt húsz éve vezető Tőzsér Istvánné Géczi Andrea egyedüli pályázóként csak úgy lehetett igazgató, hogy a várost kétharmaddal vezető Fidesz-frakció töredéke mellett az ellenzék szavazataival választotta meg a közgyűlés. A polgármester is tartózkodott. Az indok: a polgármesterénél drágább számítógépet használ az igazgató, amit egyébként pályázaton nyert a könyvtár. A pozitív gazdálkodásból fakadó többletbevételekből, meg iPhone-okat, teljesen szabályosan – tudósít az egriszin.hu . A Fidesz–KDNP Bács-Kiskun 2. számú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltjét, Cseh Tamást – aki egyben a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője – 8 481 000 forintos támogatásban részesítette az NKA Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma 2025 októberében (tehát mint magánszemély kapta, nem egy egyesület). A politikus az összegért cserébe Tiszakécskén „közösségépítő programok megvalósítását” vállalta. Az ügy érdekessége, hogy Cseh Tamás végül visszafizette a számára megítélt összeget, miután a támogatás körülményeire rákérdezett a Molnár János, az ugyanebben a választókerületben megválasztott tiszás országgyűlési képviselő –  számolt be a KecsUP Hírek . Mindössze néhány óra alatt 442-en támogatták azt a petíciót Mátészalkán, amely a helyi gyermek sürgősségi ellátás visszaállítását szorgalmazza . A gyermeknapon, a Szalkay László téren felállított aHang-sátornál 375-en személyesen, további 67-en pedig online csatlakoztak a kezdeményezéshez. A petíciót egy érintett szülő, Szabóné Kovács Kitty indította, aki szerint a cél nem politikai, hanem az, hogy a beteg vagy sérült gyermekek helyben, megfelelő gyermekorvosi ellátáshoz juthassanak. A kérdés közel 40 település családjait érinti, ezért a szervezők szerint nem csupán mátészalkai, hanem térségi ügyről van szó. A vasárnapi akció nyomán a kezdeményezés támogatottsága már megközelíti az ezer aláírást, ami jól mutatja, hogy sok család érzi fontosnak a gyermekek sürgősségi ellátásának helyi biztosítását.
Eredeti cikk megtekintése →