← Vissza

news.bsdnet.hu

Sokan kinevették nagymamás stílusát, ma már divatikonként ünneplik ezt az anyukát

Index 2026-06-07 20:11
Szekrényt ürített, és új élet kezdődött. Sissi Nuthman 49 éves, Atlantában él, és ma már sok nő számára igazi inspiráció. De nem volt ez mindig így, hiszen néhány évvel ezelőtt még ő maga is úgy érezte, hogy a ruhatára inkább takargat, mintsem kiemel. Sissi elmondása szerint a szekrényében főleg régimódi virágmintás ruhák, bő, túlméretezett blúzok és kényelmes, de kissé „nagymamás” bermudanadrágok lógtak. Ezekben viszont – ahogy később visszagondolt rá – sokkal idősebbnek tűnt, mint amennyi valójában volt. Az anyuka életének egy hosszabb szakaszában Floridában élt, ahol a mindennapok, a gyereknevelés és a praktikum teljesen háttérbe szorították a divatot. Ahogy fogalmazott, egy idő után egyszerűen „beállt egy napi rutinba”, és a kényelem fontosabb lett számára, mint az, hogy mit üzen a megjelenése. Azt is őszintén bevallotta, hogy már nem igazán törődött önmagával. Majd a fordulat két évvel ezelőtt jött, amikor úgy döntött, rendet tesz a gardróbjában. Ez az egyszerű lépés végül sokkal nagyobb felismerést hozott, mert rájött, hogy a ruhák nemcsak úgy annak, hanem formálják is azt, ahogyan önmagára tekint. Innen pedig nem volt megállás, fokozatosan lecserélte a régi darabokat modernebb, nőiesebb és magabiztosságot sugárzó ruhákra. Ma már nemcsak a saját stílusát élvezi, hanem más nőknek is segít abban, hogy újra felfedezzék önmagukat, és ne féljenek szexinek és nőiesnek érezni magukat, bármilyen életkorban is járnak. Szekrényt ürített, és új élet kezdődött. Sissi Nuthman 49 éves, Atlantában él, és ma már sok nő számára igazi inspiráció. De nem volt ez mindig így, hiszen néhány évvel ezelőtt még ő maga is úgy érezte, hogy a ruhatára inkább takargat, mintsem kiemel. Sissi elmondása szerint a szekrényében főleg régimódi virágmintás ruhák, bő, túlméretezett blúzok és kényelmes, de kissé „nagymamás” bermudanadrágok lógtak. Ezekben viszont – ahogy később visszagondolt rá – sokkal idősebbnek tűnt, mint amennyi valójában volt. Az anyuka életének egy hosszabb szakaszában Floridában élt, ahol a mindennapok, a gyereknevelés és a praktikum teljesen háttérbe szorították a divatot. Ahogy fogalmazott, egy idő után egyszerűen „beállt egy napi rutinba”, és a kényelem fontosabb lett számára, mint az, hogy mit üzen a megjelenése. Azt is őszintén bevallotta, hogy már nem igazán törődött önmagával. Majd a fordulat két évvel ezelőtt jött, amikor úgy döntött, rendet tesz a gardróbjában. Ez az egyszerű lépés végül sokkal nagyobb felismerést hozott, mert rájött, hogy a ruhák nemcsak úgy annak, hanem formálják is azt, ahogyan önmagára tekint. Innen pedig nem volt megállás, fokozatosan lecserélte a régi darabokat modernebb, nőiesebb és magabiztosságot sugárzó ruhákra. Ma már nemcsak a saját stílusát élvezi, hanem más nőknek is segít abban, hogy újra felfedezzék önmagukat, és ne féljenek szexinek és nőiesnek érezni magukat, bármilyen életkorban is járnak. Olyan dolgok történtek vele, amik miatt kis híján hátat fordított Hollywoodnak. Brooke Shields nemrég egy podcastműsor vendégeként emlékezett vissza karrierje kezdeti időszakára. Mint ismert, a színésznő már 11 hónaposan modellkedett, de az igazi hírnevet az 1978-as Csinos kislány című film hozta meg számára, amelyben 11 évesen egy gyerekprostituáltat alakított. Ez volt Shields első nagy filmje, ám nem gondolta volna, hogy ebből probléma lehet. Mint meséli, nem kellett sok ahhoz, hogy felhagyjon a színészi pályával, hiszen rajongói nem egyszer túlzásba estek a film megjelenését követő időszakban. Pontosabban úgy fogalmazott: a film egyik napról a másikra megváltoztatta az életét. „Aztán elmentünk a cannes-i filmfesztiválra a filmmel. Hatalmas felhajtás volt körülöttem, és tömegek gyűltek össze, és még a hajamból is megpróbáltak levágni egy tincset. Őrületes volt. A rajongók akartak belőlem egy darabot, de ez nevetséges.” Shields kiemelte, jobbára hétvégéken forgatott, hogy ne kelljen hiányoznia az iskolából. A színésznő azt is elmondta, hogy az élmény akkora hatással volt rá és édesanyjára, hogy kezdetben még azt is fontolgatták, hogy hátat fordítanak a filmezésnek. „Anyukámmal csak annyit mondtunk: »Nem, ebből elég volt. Soha többé. Nekünk nem kellenek többé filmek. Inkább térjünk vissza a modellkedéshez.«” (via Female First ) Élete legjobb döntésének tartja egy fiatal ausztrál jegyespár, hogy egy pályázat keretében házat vettek Olaszországban. A 31 éves  Rae Knopik és vőlegénye,  Declan Norrie annak ellenére is csábítónak találta a Troina településén található olcsó ingatlant, hogy elég romos állapotban van. A szerelmesek azt mondják, kerüljön bármibe, ez lesz álmaik otthona. Elmondásuk szerint még a koronavírus-járvány miatti lezárások ideje alatt jelentkeztek egy pályázatra, amelynek eredményeként megvásárolhatták az elhagyott házat Troinában. Nem véletlenül: a szerelmesek Olaszországban ismerkedtek meg, ezért ú gy érezték, lehetetlen nem élni az adódó lehetőséggel. Kövesse az Indexet Facebookon is! Az üzletasszony nem érti, miért kritizálják sokan a labdarúgó stílusát, hiszen az „ő napja, ő pénze, nem mi fizettük”. Az elmúlt napokban ismét vita tárgya lett Szoboszlai Dominik öltözködési stílusa, az a szett legalábbis, amit a focista akkor viselt, amikor megérkezett Telkibe a magyar labdarúgó-válogatottal, megosztotta az internet népét. Nem mindennapi öltözéke , azaz elegáns cipője, avantgarde stílusú, krémfehér bermudanadrágja, valamint nagy méretű, világoskék inge miatt sok kritikát kapott, de számos mémet is inspirált. A mémekről összeállítást ide kattintva láthat. Szoboszlai szokatlan outfitje még a rendőrséget  és a honvédséget is megihlette, de a hazai sztárvilágot is megmozgatta. Ördög Nóra például a mesterséges intelligencia segítségével magára is öltötte azt, kiemelve, neki tetszik ez a stílus, míg Polgár Tünde a TikTok-oldalán fejtette ki véleményét a Liverpool középpályásának outfitjéről. „Mindenki beárazta, nyolcszáz mém született róla... Emberek, könyörgöm! Mi volt oda kiírva? Az, hogy sportoló vagy hogy divatdiktátor? Nem mindegy, hogy egy sportoló, egy focista mibe öltözik a szabadnapján? Miért kellene nekünk megfelelnie? Miért ne saját magának? Persze, lehet mondani, hogy polgárpukkasztó volt, de ha ő éppen bohócnak öltözve érzi jól magát, akkor miért kell nekünk ebbe beleszólni? Szerintem jár neki a körtaps, hogy nem csak melegítőben látjuk. És semmi közünk hozzá, hiszen őt sportolóként, focistaként tettük egy bizonyos szintre. Lehet azt mondani, hogy ez polgárpukkasztó, meg hogy mit képzel magáról – megkereste rá a pénzt. Ha bilivel a fején akar járni, hadd járjon bilivel a fején! Mi közünk hozzá, amíg a pályán jól dolgozik? – vetette fel a kérdést az üzletasszony, hozzátéve, őt sokkal inkább zavarja az, ha egy sportoló hamburgert vagy chipset reklámoz. Mint ismert, Szoboszlai Dominik is népszerűsít ilyen termékeket. Ő napja, ő pénze, nem mi fizettük. Úgy öltözik, ahogy akar – szögezte le.
Eredeti cikk megtekintése →