„Kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba” – élő interjúban mondta el az Integritás Hatóság elnöke, hogyan gyakorolták rá nyomást az Orbán-kormányból
444.hu
2026-06-07 20:26
Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke részletesen beszél a De! Akcióközösség vasárnap esti élő videóinterjújában arról, hogy hogyan gyakoroltak rá nyomást az Orbán-kormány alatt, amikor azt látták, hogy a hivatala valóban ellenőrizni próbálja azt, hogy mire költötték az uniós forrásokat Magyarországon. Bíró szerint az előző politikai rendszer szereplői durván akadályozni próbálták a Hatóság korrupcióellenes munkáját – majd pedig rendőri eljárást indítottak ellene.Erről a jelenleg is zajló eljárásról mi is többször beszámoltunk, az ügyészség vádemelésre készül, állításuk szerint Biró az Integritás Hatóság elnökeként a sajátja mellett béreltetett egy másik felső kategóriás hivatali autót is, amit átengedett a feleségének, ezzel hivatali visszaélést követett el. A nyomozók gyanúja szerint hűtlen kezelést is elkövetett tanácsadói szerződésekkel és egy családi ismerős foglalkoztatása révén. Bíró szerint azonba koncepciós, politikai jellegű eljárás zajlik ellene, azért, mert a hatóság elnökeként megpróbálta feltárni a NER több korrupciós ügyét.Az Integritás Hatóság az EU és a magyar kormány 2022-es megállapodása nyomán jött létre, hogy valódibb legyen a korrupcióellenes ellenőrzés magyarországon - a magyar kormány azt remélte, hogy ennek segítségével kevesebb uniós forrást fognak befagyasztani.A hatóság elnöke Bíró Ferenc lett, aki az elmondása szerint azzal akasztotta ki a magyar kormány képviselőit, hogy valóban végezni akarta a dolgát.A De Akcióközösség! (ők szervezték az egyik legnagyobb hatású akciót április 12-re, hogy a leproblémásabbnak gondolt településekre szervezett több ezer civil aktivista segítségével akadályozzák meg a választási csalásokat) vasárnap esti interjújában Bíró arról beszélt, hogy hogyan próbálták ellehetetleníteni kormányzati szinten az általa vezetett hatóság munkáját. Arról, hogy miért most szólal meg, ezt mondta: „Értelemszerűen április 12., azért ez egy nagy fordulópont mindannyiunk életében, most már szabadabban fogok tudni beszélni bizonyos dolgokról”– mondta az interjúban.Amikor pályázat az Integritás Hatóság élére, Bírónak az állítása szerint nem voltak különösebben erős politikai kapcsolatai, és az volt a személyes motivációja, hogy miután vállalati topvezetőként a csalásmegelőzés és -felderítés szakembere volt, a versenyszférát lecserélje a köz szolgálatára, és komolyan vette az esküjét. „Naiv voltam? Persze, hülye voltam, mondhatjuk így is. De ne már, hogy egyszer csak ott találjuk magunkat az '50-es években megint?”A NER-ben, mint mondja, senki nem számított arra, hogy lesz, aki komolyan veszi azt, amire felesküdött. Biró szerint azt gondolták róla, hogy ő is vagy megvehető, vagy megfélemlíthető. Amikor pedig kiderült, hogy ez nem működik, személyében is megpróbálták ellehetetleníteni.Ennek az egyik látványos pillanata volt az interjúban adott beszámolója szerint az volt, amikor 2024 márciusában behívták az Igazságügyi Minisztériumba. Nem sokkal előtte volt egy javaslata, hogy hogyan kellene bővíteni a hatékonyabb eljárások érdekében az Integritás Hatóság jogköreit, a munkatársai pedig egy gyanús ügyben helyszíni szemlét tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóság központjában.Biró szerint ezután hivatták be a minisztériumba, ahol, mint mondja, már azon megdöbbent, hogy a miniszteri tárgyaló asztalán katonai technológiát alkalmazó, lehallgatás elleni, aktívan sugárzó készülékek sorakoztak. Bíróval szemben két miniszter ült: Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János uniós ügyekért felelős miniszter várta őt, miközben közöttük lehallgató készülékek sorjáztak.„A hatóság ne csináljon ilyeneket”– mondta Bíró beszámolója szerint Tuzson Bence, határozottan azt kérve, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket, az Integritás Hatóság elnökétől pedig azt várják, hogy ő maga igazolja Brüsszel felé a magyar mérföldkövek teljesülését.Saját emlékei szerint ő erre berágott, és arról biztosította a minisztert, hogy ők a szabályok szerint fognak eljárni, nem tud megfélemlíteni bennünket. „Ami még inkább meglepett, az a vitaképesség teljes hiánya volt. Tuzson minden érvemre ugyanazt ismételte. Egy visszakérdésre nem egy érvrendszer jött, hanem hogy hát csak hogy ne csinálja.” „Egyébként meg akkor tudjon a helyem, és akkor menjek haza” – mondta Bíró Ferenc a minisztériumi rapportról.Miután Bíró elmondása szerint nem volt hajlandó beadni a derekát, néhány héttel később miniszteri rendelet nehezítette a hatóság bejutását az állami intézményekbe - Biró szerint ennek egyetlen tényleges oka volt: az, hogy a korrupcióellenes hatóság valóban elkezdte végezni a munkáját.Miután a hatóság elemezni kezdte a központi közbeszerzéseket, Bíró azt mondja, hogy egészpályás letámadás indult ellene.Ekkoriban többek között a Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal kommunikációs költéseit kezdte vizsgálni az Integritás Hatóság, azt, amiből a választás után bűnbánó szerepben a cégeit felajánló Balásy Gyula cégbirodalmát tömték ki százmilliárdokkal. Ezt követően büntetőeljárást indítottak ellene a hatósági autó haszbálata miatt - szerinte egyértelműen politikai motivációból. Állítása szerint a feleségének valószínűleg nemzetbiztonsági részvétellel szándékosan okoztak egy koccanásos balesetet, amiből rendőrségi ügy lett, hogy a felesége vezette az autót. Egy reggel ötven rendőr jelent meg a hivatalában, és ezzel egy időben több mint egy tucat az otthonában. A házkutatáson Biró elmondása szerint a feleségét és a gyermekét is falhoz állították, fegyveres kíséret mellett, miközben a lánya érettségire készült volna. A felesége telefonját nem adták vissza, hogy ügyvédet hívjon, miközben bűnözőként kezelték.„Menjenek ezek a picsába, bocsánat, már elnézést. Hogy létezik az, kikérem magamnak, hát menjenek a kurva anyjukba. Szóval hogy létezik? Hogy létezik?” – mondta az interjúban Bíró Ferenc. Az Integritás Hatóság vezetője szerint eszándékosan traumatizálták a családját, hogy ő megtörjön. „Korrupcionális hatóságok vezetőivel kapcsolatos támadásoknak az az alapvetése, hogy egyrészt olyannal kell megvádolni vagy meggyanúsítani, aminek az ellenőrzését hivatott elvégezni, másrészt meg hát ugye tipikusan ezek az emberek kevéssé fantáziadúsak, tehát hogy azokat fogják hozni, amit ők maguk csinálnának adott helyzetben. Feleségemnek ajánlottak föl munkát, ahova nem kellett volna bejárnia, ahol nem kellett volna egyébként érdemi teljesítményt nyújtania, ezt én nem fogadtam el, merthogy már akkor sem értettem egyet ezzel a gyakorlattal” - mondta.