Szinyei Merse Pál nagyváradi mesterének ükunokája is felszólalt a kilakoltatott premontrei apát ügyében
Magyar Nemzet
2026-06-07 20:38
Kevesen tudják, de a hazai impresszionizmus megalapítóját, Szinyei Merse Pált szoros kötelékek fűzték Nagyváradhoz.
Erről Szinyei Merse Anna Szinyei Merse Pál 1845–1920 című kötetében is olvashatunk: „apjuk jónak látta, hogy egy távolabbi város színmagyar katolikus gimnáziumába írassa át fiait, hogy azok nemzeti érzelmeinek túlzott kinyilvánítása immár ne fenyegethesse többé az érettségit. így kerültek 1861 novemberében Nagyváradra, a premontrei gimnáziumba.”
Szinyei Merse Pál már korábban is rajzolgatott, de Váradon Mezey Lajos személyében megtalálta első mesterét, aki segített kibontakoztatni tehetségét. A jeles váradi festőművész a biedermeier és a romantika jegyében alkotott, aki szülővárosában portré- és oltárképfestőként működött, ugyanakkor ő volt az egyik első hazai fotográfus is. Hogy mily nagy hatással volt személye Szinyei Merse Pál karrierjére, azt jelzi, hogy Valentiny János intrikái ellenére az ifjú zseni apja végül Mezey buzdítására küldte a fiát a Müncheni Festőakadémiára 1864 tavaszán.
Ennek a nagy hatású festőművésznek az ükunokája, Mezey András szólalt fel minap a nemrégiben brutális módon és törvénytelenül kilakoltatott nagyváradi premontrei főapát, Fejes Rudolf Anzelm O.Praem mellett. A kiállás persze önmagáért beszél:
– derült ki a leszármazott bejegyzéséből.
Mezey András emlékeztetett:
Felhívta a figyelmet arra is, hogy most Anzelm Apát igyekszik menteni ami menthető, de a végrehajtók és rendőrök áradatát nem tudta megállítani.
– tette hozzá.