← Vissza

news.bsdnet.hu

„Nincsenek kifogások” – a győriek szerint egyértelmű miért taszította le őket Európa trónjáról a Metz

Index 2026-06-07 21:18
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata. A 31–29-es francia sikerrel zárult finálé utáni sajtótájékoztatón Johansson úgy fogalmazott, támadásban jól kezdtek: 11 perc alatt kilenc, 15 alatt 11 gólt szereztek. Védekezésben viszont azonnal jelentkeztek problémák együttesénél a svéd szakvezető szerint. „Noha képesek voltunk gólokat szerezni, szoros maradt az állás, két-három találat volt csak az előnyünk. Komoly problémát okozott néhány metzi játékos semlegesítése” – fogalmazott kritikusan a Magyar Távirati Iroda által idézett szakvezető. A szakvezető szerint a védekezés az alapja az ETO játékának, minden ide nyúlik vissza. A végjáték kapcsán, amikor csapata hatgólos hátrányt igyekezett eltüntetni, arról beszélt, hogy nem lehet minden támadást eredményesen befejezni. Meglátása szerint a Metz ötven percen keresztül gyorsabban, erősebben kézilabdázott, játékosai jól megoldották az egy az egy elleni szituációkat, míg a Győr védelme nem tudta semlegesíteni a döntő legjobbjának választott, 12 góljával a mezőny legeredményesebb játékosának bizonyuló Sarah Bouktitot, aki nyártól már az ETO-t erősíti. Rámutatott: amíg az elődöntőben apróságok nyomán egy gól döntött a javukra a Brest Bretagne ellen, ezek ezúttal hiányoztak, a Metz pedig megérdemelten lett BL-győztes. „A Metz sokszor nekifutott már, eddig elvesztette az elődöntőit, ezúttal viszont az első fináléjában diadalmaskodott, lenyűgöző játékot nyújtva. Nincsenek kifogások, a Metz volt a legjobb csapat az idényben” – szögezte le Johansson annak kapcsán, hogy a francia csapat ötödször vett részt a négyes döntőben. Amióta 2024 márciusában a Győrhöz érkezett, ez az első idény, hogy Johansson nem vezette BL-aranyig a Győrt, amellyel ugyanakkor a bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerte. „Az első 30 perc végén vezettünk, és azt mondtuk a lányoknak, hogy ugyanígy kell folytatnunk, mert jó volt a hangulat és a játék ritmusa is. A játékosok továbbra is azt nyújtották a pályán, amit addig. Az utolsó tíz percben egy kicsit aggódtunk, mert az ellenfél nagyon nyomott, de végül nyertünk” – értékelt Emmanuel Mayonnade, a Metz Handball vezetőedzője, aki szerint kulcsfontosságú volt, hogy az első félidőben vissza tudtak kapaszkodni mínusz háromról, sőt, fordítottak is a szünetre, ami segített plusz önbizalmat építeni. Vámos Petra szerint a Metz Bajnokok Ligája-győzelme egy egész idényen át tartó építkezés eredménye volt, ezért nem lehet egyetlen tényezővel megmagyarázni a budapesti sikert.„Ha most fel kellene sorolnom, min múlott, akkor holnapig itt ülnénk. Ez egy nagyon összetett folyamat volt egész évben” – mondta a magyar válogatott irányító a Győr elleni döntő után. A 26 éves játékos szerint a francia csapat egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy folyamatosan fejlődött az idény során.„Rengeteget dolgoztunk, folyamatosan kerestük a megfelelő formációkat, és azt, hogyan lehetünk minél sokoldalúbbak. Mindent ezerszer begyakoroltunk. Gyakorlatilag új csapatot kellett építeni szinte a nulláról, de azt érzem, hogy a végére minden úgy alakult, ahogy szerettük volna.”Vámos úgy érezte, hogy a Metz fizikailag és mentálisan is kiváló állapotban érkezett meg a budapesti négyes döntőre.„Frissek voltunk a hétvégére, mentálisan is nagyon jó állapotban érkeztünk ide. Nagyon szerettünk volna nyerni, és végül megkaptuk a jutalmunkat.”A döntő során a Metz a második félidőben hatgólos előnybe került, a magyar válogatott játékos azonban akkor sem érezte biztosnak a győzelmet. „Egy másodpercig sem éreztem, hogy kézben lenne a meccs. Még akkor sem, amikor hattal vezettünk. A Győr ellen nem engedhetsz meg magadnak egyetlen rövid kihagyást sem, ezért végig nagyon koncentráltnak kellett maradnunk.”„Mondhatnám, hogy a hatvanadik percben hittem el, hogy megnyertük, de őszintén szólva még most sem fogtam fel. Itt van a nyakamban az érem, és egyszerűen hihetetlen érzés.”A siker különösen sokat jelentett számára azért is, mert mindezt Budapesten, magyar közönség előtt élhette át.„Külföldi játékosként mindig különleges érzés hazajönni és Magyarországon játszani. Az pedig, hogy az MVM Dome egy kicsit hangosabb lett, amikor a mi nevünket szólították, egészen hidegrázós élmény volt. Ezek azok a pillanatok, amelyeket nagyon sokáig magával visz az ember” – mondta az Index kérdésére. Vámos a saját teljesítményét nem kívánta külön értékelni, inkább a csapatmunkát emelte ki. „Azt gondolom, hogy a rám bízott feladatokat nagyjából megoldottam, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni. Nagyon bízom abban a rendszerben, amit az edzőink felépítettek. Többen vagyunk egy-egy posztra, sok variációs lehetőségünk van, és szerintem ez is kulcsa volt annak, hogy ilyen frissek tudtunk maradni a szezon végére.” Albek Anna alig több mint egy évvel azután ünnepelhetett Bajnokok Ligája-győzelmet a Metz Handball játékosaként, hogy még könnyek között nyilatkozott egy elveszített Magyar Kupa-bronzmérkőzés után Mosonmagyaróváron.„Hihetetlen érzés. Rengeteg dolgon mentem keresztül ebben a pár hónapban, és az életem nagyon sok szempontból óriási fordulatot vett” – kezdte az értékelését az Indexnek Albek, majd hozzátette: az elmúlt időszak nemcsak sikerekről szólt. „Sok veszteséggel járt, sok könnycseppel és sok izzadással, de úgy gondolom, hogy mindannyian beletettük a munkát ebben az idényben. Nagyon örülök, hogy ennek eredménye lett, és kifizetődött az a szenvedés, illetve az a kemény munka, amit beleraktunk. A hullámvölgyek is mind idevezettek. Felfoghatatlan, hogy mi is történt ma velem.”A Metz játékosa a Francia-kupa megnyerése és a bajnoki ezüstérem után Budapesten ért fel a csúcsra, ráadásul magyar játékosként, hazai környezetben, magyar csapattal szemben.„Nagyon boldog vagyok, hogy ezt Budapesten élhetem át a szeretteimmel, a barátaimmal és azokkal, akik a lelátóról szurkoltak nekem. Szerintem sok magyar drukker is nekünk szurkolt.”A kézilabdázó külön kiemelte az MVM Dome hangulatát is.„Ez az atmoszféra, ami itt volt, egyszerűen leírhatatlan. Már attól a pillanattól kezdve nagyon vártam ezt a hétvégét, hogy kiderült, részt veszünk a Final Fourban. Hihetetlen élmény volt itt pályára lépni.” Szemerey Zsófi szerint nem a Brest elleni, rendkívül kiélezett elődöntő miatt veszítette el a Bajnokok Ligája döntőjét a Győr.„Természetesen a miénk volt a második elődöntő, és egy végletekig kiélezett mérkőzést játszottunk, de nem foghatjuk erre. Ma jobb volt a Metz, gratulálnunk kell nekik” – mondta az Index kérdésére Európa-bajnoki bronzérmes kapusunk, aki hozzátette: a második félidőben összeszedett hatgólos hátrányba sokkal inkább a pontatlanságaik miatt keveredtek.  „Onnan visszahozni egy meccset a mai kézilabdában nagyon nehéz. Ugyanakkor éreztem a csapaton azt a pluszt, hogy talán még meg tudjuk fordítani. Akkor kezdtük el azt az arcunkat mutatni, ami egész évben jellemző volt ránk: hátul labdákat szereztünk, hibákba hajszoltuk az ellenfelet, támadásban pedig gyors gólokat lőttünk. Sajnos ez most nem volt elég.”Szemerey pályafutása első Bajnokok Ligája-döntőjét játszotta, de egyelőre nem tud örülni az ezüstéremnek.„Most még nagyon sok érzés kavarog bennem. Nagyon szomorú vagyok, és azt is sajnálom, hogy a szurkolóinknak nem tudtuk meghálálni azt a támogatást, amit egész évben kaptunk tőlük. Mindenhol mellettünk álltak, és itt is minden pillanatban számíthattunk rájuk.” Fodor Csenge  sem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy a Brest elleni, rendkívül kemény elődöntő döntő szerepet játszott volna a Metz elleni vereségben. „Nem gondolom, hogy összefüggés van a kettő között. Biztosan fáradtak voltunk fizikálisan, de a Metz is játszott előző nap. Szerintem nem ezen múlt” – fogalmazott a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes balszélső, aki szerint sokkal inkább a saját teljesítményük maradt el attól a szinttől, amelyet az idény során megszokhattak tőlük.„A tudásunk alatt játszottunk, nem azt a kézilabdát mutattuk, amit tudunk. Nem tudtuk kivinni az akaratunkat a pályára, a védekezésünk sem olyan volt, mint amit megbeszéltünk. A Metz nagyon jól kihasználta a hibáinkat, és megérdemelten nyert, de úgy gondolom, hogy magunkat vertük meg ebben a döntőben.”Fodor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a csalódottság mellett büszkék lehetnek arra, hogy ismét eljutottak a legrangosabb európai kupasorozat fináléjáig. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy idén is Bajnokok Ligája-döntőt játszhattunk. Ez szinte tökéletes szezon lehetett volna, ha aranyéremmel zárjuk. Néhány nap múlva biztosan szebben csillog majd ez az ezüstérem, de most még túl friss az élmény, és a csalódottság dolgozik bennünk. Talán még nagyobb éhséget ad nekünk a jövő szezonra, az elveszített finálé ahhoz, hogy újra harcba szálljunk ezért a trófeáért” – tekintett előre az Indexnek nyilatkozó játékos. Pályafutása utolsó mérkőzését játszotta Nathalie Hagman, aki érthetően csalódottan értékelt a döntő után. „Rengeteg érzés kavarog bennem most. Először is nagyon szomorú vagyok, hogy kikaptunk. Nagyon reméltem, hogy egy trófeával fejezhetem be a pályafutásomat. Fantasztikus idényünk volt, végig nagyon magas szinten játszottunk, de ma nem voltunk elég jók. A Metz jól kézilabdázott, és most nehéz elfogadni, hogy nem aranyéremmel állunk itt” – mondta a svéd szélső. „Nem találtuk meg a jó megoldásokat hátul. Sarah Bouktit elképesztő mérkőzést játszott, hatvan percen keresztül szenvedtünk ellene. Szerintem ez volt az egyik legfontosabb oka annak, hogy ma kikaptunk” – tette hozzá, majd a nyártól Győrbe érkező francia játékosról, a Metz színeiben 12 gólig jutó Sarah Bouktitról is beszélt. „Szerintem az ETO még jobb lesz vele a következő idényben. Fantasztikus kézilabdázó, a Győrnek pedig mindig kiváló csapata van. Egy ilyen játékossal nagyon-nagyon erős lesz jövőre.” „Csalódott és szomorú vagyok. Nagyon hálás vagyok a Győrben töltött két évért és mindenért, ami ezalatt történt, de a mai mérkőzés miatt csalódott vagyok. A döntő pillanatokban nem tudtunk eleget hozzátenni a játékhoz” – fogalmazott Kristina Jörgensen az éremátadó után. A dán irányító, úgy vélte, védekezésben nem sikerült kellően megállítani a Metz legveszélyesebb játékosait. „Nem voltunk elég élesek védekezésben, nem tudtuk elég szorosan őrizni Bouktitot. Az ő kulcsjátékosaik jelentették ma a különbséget, mi pedig nem voltunk elég erősek ahhoz, hogy ezt megakadályozzuk.” A nyártól éppen a Metzhez szerződő játékos hangsúlyozta, hogy most még kizárólag a vereség foglalkoztatja. „Most egyáltalán nem vagyok boldog. A Győrrel akartam nyerni. Ugyanakkor tudom, hogy a Metz is rengeteget dolgozott ezért a sikerért. Megérdemelték, amit elértek, és ma erősebbek voltak nálunk.” „Minden a részleteken dőlt el. Rendkívül büszke vagyok arra, ahogyan a csapat az utolsó pillanatig küzdött. Ebben a csapatban senki sem adja fel, amíg véget nem ér a mérkőzés, és ezt ma is megmutattuk” – mondta az ETO holland jobbátlövője,  Dione Housheer.  – Ugyanakkor támadásban a meccs jelentős részében nem találtuk meg azt a ritmust, amely egész szezonban jellemzett bennünket. De különösen védekezésben maradtunk el attól a szinttől, amelyen általában a mérkőzéseinket megnyerjük. Ma ez egyszerűen nem volt elég. Körbejátszottak minket, Sarah Bouktit pedig különösen sok problémát okozott. Ha valaki ennyi gólt szerez, nagyon nehéz ellene nyerni.” A hajrával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a visszakapaszkodás ellenére túl sok hibát követtek el. „Harcoltunk, visszajöttünk a mérkőzésbe, és ez pozitívum. De ez ma nem volt elég. Fogyott az idő, a végén pedig túl sok hibát követtünk el, eladtuk a labdákat, amiből az ellenfél energiát merített. Mi pedig elveszítettük a lendületünket. Fáj ez a vereség, nagyon nehéz megélni, de küzdöttünk, és azt gondolom, hogy ma a Metz volt a jobb csapat, megérdemelten nyert” – fogalmazott az EHF hivatalos honlapja által idézett győri. vasárnap, helyosztók korábban szombat, elődöntők Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek - nem csak budapestieknek. Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →