● news.bsdnet.hu

A szilfiumból egyetlen szál maradt, amelyet az ókori krónikák szerint Nero császár fogyasztott el, míg Julius Caesar korábban a fűszerkészletet az államkincstárban őriztette. A mai Líbia területén termő szilfium az antik világ legértékesebb gyógynövénye volt, amely a sokrétű hatása miatt vált a birodalom gazdaságának motorjává. A rejtélyes eltűnése óta a modern tudomány folyamatosan keresi a növény túlélő leszármazottait. Meixner Zoltán Rovatvezető (Tech) Ezeket látta már? Julius Caesar korában a szilfium (silphium) nem egyszerű fűszernövény, hanem stratégiai fontosságú állami vagyon volt. Plinius beszámolói szerint a hadvezér több száz kilogrammnyit halmozott fel belőle a római kincstárban, közvetlenül az arany és az ezüst mellé. Alig egy évszázaddal később azonban a növény szinte teljesen eltűnt: az utolsó ismert szálat Nero császár kapta meg, aki a történeti források szerint el is fogyasztotta azt . Ez a hirtelen eltűnés az emberiség történetének egyik legkorábbi dokumentált ökológiai katasztrófája, amely mindmáig foglalkoztatja a botanikusokat és a régészeket. A modern kor embere számára hihetetlennek tűnhet, hogy egy vadon termő növénynek ekkora gazdasági és társadalmi befolyása legyen, de a szilfium az ókori mindennapok nélkülözhetetlen eleme volt – írta a The Conversation portálon megjelent cikkében Thomas J. Derrick, a Macquarie Egyetem (Sydney) kutatója . A szilfium rendkívüli értékét az adta, hogy az ókori görögök és rómaiak szinte mindenre használták. Kiváló fűszerként szolgált a gasztronómiában, de alkalmazták parfümök alapanyagaként, sőt, a jószágok takarmányozására is, mivel a húsukat sokkal porhanyósabbá tette. A legfőbb jelentősége azonban az ókori orvoslásban és a születésszabályozásban rejlett. Hatékony fogamzásgátlóként és abortív szerként tartották számon, ami az elit római körökben óriási keresletet generált iránta. Egyes elméletek szerint a felső rétegek szabaddá váló szexuális szokásai miatti túlhasználat közvetlenül is hozzájárult a készletek kimerüléséhez. Noha a mai sajtó gyakran afrodiziákumként hivatkozik rá, ám ezt a hiteles antik források egyike sem támasztja alá. Ez a tévhit valószínűleg a növény szív alakú magházának formájából ered, amely a szerelem ma is használt univerzális szimbólumává válhatott. A növény külső megjelenését leginkább az ókori érmék és kis méretű figurák ábrázolásaiból ismerhetjük. Ezek alapján a kifejlett példányok körülbelül harminc centiméter magasak lehettek, amit a kutatók abból következtettek ki, hogy a vereteken a szilfiumot gyakran líbiai gazellák társaságában jelenítették meg. A növény kizárólag a mai Líbia területén, Kürené (Cyrenaica) régiójában nőtt vadon. Minden próbálkozás, amely a háziasítására és mesterséges termesztésére irányult, kudarcot vallott; a szilfium makacsul ellenállt az emberi gondoskodásnak . A növény húsos szárából és gyökereiből értékes gyantát vontak ki, amelyet a rómaiak „laser” vagy „laserpicium” néven ismertek. A legjobb minőségű anyagot a gyökérből nyerték, míg a szárából kipréselt nedv gyengébb minőségűnek számított. Hogy megóvják a romlástól, a gyantát liszttel keverték össze a szállítás előtt. A szilfiumkereskedelem hatalmas vagyonokat generált, és egész régiók gazdaságát tartotta el. Kürené városa olyannyira profitált a növény exportjából, hogy az érméire is ráverette a szilfium képét. Érdekesség, hogy a görög telepesek maguk nem vettek részt a növény betakarításában. A gyűjtést és a feldolgozást a helyi líbiai törzsek végezték, akik generációkon át örökítették a növény ismeretét, majd adó formájában adták át a görögöknek. A gyarmatosítók lényegében kisajátították és a saját hasznukra fordították ezt a bennszülött tudást, ami kísérteties hasonlóságot mutat a modern, globalizált gazdaság erőforrás-kiaknázási modelljeivel. Az ókori Róma közúthálózata a modern logisztika alapjait fektette le, a legújabb digitális technológiák és az adatelemzés segítségével pedig most még pontosabb képet kaphatunk a birodalom kiterjedéséről. Összesen már 300 ezer kilométernyi, korábban részben ismeretlen vagy pontatlanul dokumentált útvonalat digitalizáltak. Az új interaktív digitális atlasz nemcsak a történészeknek nyújt felbecsülhetetlen segítséget, hanem a nagyközönség számára is láthatóvá teszi az ókori világ vérkeringését. Az ókori orvosi értekezésekben a szilfium rendszeresen felbukkan gyógyírként. Az akkori gondolkodásban az étel és az orvosság közötti határvonal elmosódottabb volt. A gyógyhatású készítményeket egyszerű ételekhez, például lencsefőzelékhez keverve adták be. A korabeli orvoslás szerint a szilfium „szeles” vagy „gázképző” élelmiszernek minősült, amely képes volt megtisztítani a testet az elzáródásoktól. Úgy vélték, hogy ezek a tulajdonságok akadályozzák meg a fogantatást, illetve idézik elő a vetélést. Epheszoszi Szoranosz, az első és második században élt neves nőgyógyász leírja, hogy a szilfiumot borral vagy étellel keverve szájon át kell bevenni megelőzésre, megjegyezve, hogy a szer gyakran okozott gyomorbántalmakat. Szoranosz alternatívaként a méhnyak bekenését javasolta olyan anyagokkal, mint az olívaolaj, méz, gyanta, balzsam, fehér ólom, mirtuszolaj, nedvesített timsó, galbángyanta (a szilfium rokona, amelyet parfümökben használnak) és egy finom gyapjútincs. Ezek nem gyógyszerek voltak, de olyan tulajdonságaik voltak, amelyek az antibiotikus vagy spermicid hatásuk révén, illetve fizikai gátként csökkenthették a fogamzás esélyét . A szilfium valódi klinikai hatékonyságát ma már lehetetlen bizonyítani, mivel nem áll rendelkezésre tesztelhető minta. Ezenkívül a ránk maradt szövegeket kizárólag férfiak írták, miközben a női egészségre vonatkozó gyakorlati tudás nagyrészt nők között, szóban öröklődött, így annak jelentős része örökre elveszett. Magas, ptolemaida kormányzó által Kr. e. 275 körül kibocsátott dirham, rajta a szilfium ábrázolásával/ Illusztráció: Wikipedia A szilfium végső eltűnését több tényező okozta. Mivel nem lehetett termeszteni, a vadon élő populációk kizsákmányolása folyamatos feszültséget szült; súlyos rongálásokról számoltak be a források, és a gazdák gyakran szándékosan engedték rá a jószágokat a területekre, hogy lelegeljék a növényt a hatóságok elől. Emellett Észak-Afrika partvidékének éghajlatváltozása és a fokozódó elsivatagosodás is kritikus csapást mért az élőhelyre. Bár a rómaiak szerint a növény az első században kihalt , helyi szinten kisebb közösségekben egészen az ötödik századig használatban maradhatott. A kutatók ma is elszántan keresik a szilfium túlélő rokonait – jegyzezte meg a SciTechDaily . A növény valószínűleg egy steril hibrid lehetett, amely ivartalanul szaporodott, ami sérülékennyé tette a környezeti változásokkal szemben. 2021-ben a botanikusok egy új óriás édesköményfajt, a Ferula drudeanát azonosították Törökországban az egykori görög települések környékén. Ez a növény rendkívüli módon hasonlít az ókori pénzérméken látható ábrázolásokra. A tudósok hipotézise szerint líbiai magvak kerülhettek Anatóliába, ahol túlélhették az évszázadokat. Ezt az elméletet azonban csak akkor lehet igazolni, ha régészeti ásatásokból származó, hitelesen datált antik szilfiummagvakat sikerül találni és genetikai vizsgálatnak alávetni. Addig a szilfium marad az ókor egyik legizgalmasabb, megoldatlan rejtélye. Római Birodalom