← Vissza

news.bsdnet.hu

Távozik a Mandiner két munkatársa, köztük az a riporter, akit Ruszin-Szendi Romulusz meglökött

Index 2026-05-12 06:19
„A mai nappal elhatározásomból véget ért a közös utunk a Mandinerrel” – közölteHoppál Hunor, a lap munkatársa hétfőn a Facebook-oldalán. Hoppál Péter egykori fideszes országgyűlési képviselő fia döntését azzal indokolta, meggyőződése, hogy a „jobboldal újjáépítési időszakának ebben a szakaszában más helytállási formákra van szükség, mint az utóbbi hónapokban”. Kis túlzással mindent, ami a médiareprezentációt és a politikai kommunikációt illeti, újra kell gondolnunk. Ez is oka a döntésemnek – írta a bejegyzésben. Hoppál Hunor mellett április 11-énMóna Márk is bejelentette a távozását. Az újságíró az elköszönő posztjában azt írta: „Huszonéves vagyok, a politikai közösségem 16 év után ellenzékbe került. Ez a legjobb alkalom a kísérletezésre, a kockáztatásra, arra, hogy új hangon szóljunk új közönséghez.” „A Mandiner egy nagy szerkesztőség, amely »széles úton megy«, de engem most jobban érdekelnek azok, akiket az elmúlt években mégsem értünk el, vagy elhagyták a fedélzetet” – olvasható Móna Márk posztjában. Majd azt is hozzátette, „új fejezet, új feladatok! Én itt leszek, és maradok veletek, értetek” – zárta a bejegyzését. Móna Márk az a riporter, akit 2025 ősszel Kötcsén arrébb taszított Ruszin-Szendi Romulusz – jegyezte meg aHVG. A lökés miatt gyanúsítottként is kihallgatta a rendőrség a Tisza Párt honvédelmi miniszterét,aki ellen végül nem emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, és a nyomozást is megszüntették, mert az eset nem minősül bűncselekménynek. Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →