← Vissza

news.bsdnet.hu

Trump önmérsékletet kér Izraeltől

Magyar Hang 2026-06-08 04:39
Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben! Önmérsékletet kért Izraeltől Donald Trump amerikai elnök annak kapcsán, hogy Irán rakétákkal támadta Izraelt. Az elnök az Axios-nak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy Izrael nem folyamodik megtorláshoz, és azzal érvelt, hogy az iráni katonai akciónak nem voltak sérültjei. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre utalva úgy fogalmazott, hogy „amennyiben Bibi válaszcsapást indít, akkor ugyanaz folytatódik majd, mint az elmúlt 47 évben, illetve az elmúlt 3000 évben”. Ugyanakkor a támadásra válaszul Izrael több iráni város ellen hajtott végre légcsapásokat hétfő reggel – ezt a  Guardian írta . Az iráni állami tévé beszámolója szerint a főváros, Teherán mellett Karadzsban, Tebrizbe és Iszfahánban lehetett robbanásokat hallani. Az iráni hatóságok nem közölték, hogy milyen célpontokat ért támadás, és milyen károk keletkeztek. A támadások miatt Irán lezárta a teheráni nemzetközi reptér légterét. Az iráni Forradalmi Gárda szerint Izrael ballisztikus rakétákat vetett be a támadásban. Az izraeli hadsereg (IDF) egy rövid közleményt adott ki a támadás kezdetén. Ebben azt írták, hogy az izraeli légierő katonai célpontokat támadott Irán nyugati és középső részén. Trump szerint az Egyesült Államok közel van a megállapodáshoz Iránnal, és hozzátette: „nem akarom, hogy szétrobbanjon amiatt, ami most történik”. Donald Trump azt is közölte, hogy kérését az önmérsékletre telefonon fogja átadni az izraeli kormányfőnek, és kijelentette, hogy „Izrael végrehajtotta a saját csapását, Irán végrehajtotta a saját csapását, nincs szükségünk egy újabbra”. Az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak vasárnap adott nyilatkozatában szintén azt hangoztatta, hogy az izraeli légicsapás „nem segített” a békefolyamatban, és úgy fogalmazott, hogy a megállapodást már akár hétfőn, kedden, vagy szerdán aláírhatták volna az Egyesült Államok és Irán között, ha a katonai csapásváltás nem következik be.
Eredeti cikk megtekintése →