← Vissza

news.bsdnet.hu

Donald Trump önmérsékletet kér Izraeltől – iráni rakéták ide, vagy oda

Mandiner 2026-06-08 04:51
Önmérsékletet kért Izraeltől Donald Trump amerikai elnök az iráni rakétatámadásra adott választ illetően vasárnap. Az elnök az Axios-nak adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Izrael nem folyamodik megtorláshoz, és azzal érvelt, hogy az iráni katonai akciónak nem voltak sérültjei. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre utalva úgy fogalmazott, hogy „amennyiben Bibi válaszcsapást indít, akkor ugyanaz folytatódik majd, mint az elmúlt 47 évben, illetve az elmúlt 3000 évben”. Azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok közel van a megállapodáshoz Iránnal, és hozzátette: Donald Trump azt is közölte, hogy kérését az önmérsékletre telefonon fogja átadni az izraeli kormányfőnek, és kijelentette, hogy Az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak vasárnap adott nyilatkozatában szintén azt hangoztatta, hogy az izraeli légicsapás „nem segített” a békefolyamatban, és úgy fogalmazott, hogy a megállapodást már akár hétfőn, kedden, vagy szerdán aláírhatták volna az Egyesült Államok és Irán között, ha a katonai csapásváltás nem következik be. Az amerikai elnök az NBC televíziónak adott, korábban felvett és vasárnap sugárzott interjúban arról beszélt, hogy az Iránnal zajló békeegyeztetésekbe valamilyen formában bekapcsolódik Modzstaba Hamenei, Irán legfelső vezetője, akit Donald Trump ésszerűbbnek nevezett elődjénél, apjánál, Ali Hamenei ajatollahnál. Egyben mert súlyos sebesülése ellenére részt vesz az egyeztetési folyamatban. Az elnök az Irán elleni szélesebb amerikai katonai műveletek újraindításával kapcsolatban azt mondta, hogy amennyiben egy esetleges következő iráni támadásnak amerikai áldozata lenne, akkor megfontolná, hogy parancsot adjon. Egyben közölte, hogy a közel-keleti térségben, Donald Trump az NBC-nek adott interjúját 40 perc után félbeszakította, miután az amerikai elnökválasztási szavazatszámlálás módszerei miatt vitába keveredett az őt kérdező műsorvezetővel. Az Irán részéről Izrael ellen indított vasárnapi rakétatámadás nyomán az Egyesült Államok külügyminisztériuma és álljanak készenlétben, hogy egy nagyobb védelmet nyújtó óvóhelyre menjenek.
Eredeti cikk megtekintése →