● news.bsdnet.hu

A magyar közélet még mindig az indulatok hullámverését tapasztalja, ami egyre inkább gondot jelenthet hazánk polgárainak. Minden társadalom az egyensúly megtalálására törekszik, az emberek pedig a szabadság mellett biztonságra és nyugalomra vágynak elsősorban. Érdemes lenne ezekre a szempontokra fokozottan odafigyelni a kormányváltás után frissen hivatalba lépett, Magyar Péter által vezetett kabinetnek is. A külpolitikában továbbra is dicsérni tudom az újdonsült kormányzatot. Amit tesznek, az hazánk érdekeinek megfelel: helyreállítják a megromlott szövetségesi viszonyrendszert és igyekeznek felépíteni a bizalmat ott, ahol az az elmúlt években elveszett. Magyar Péter a múlt héten Németországba és Franciaországba utazott, ahol Friedrich Merz-cel és Emmanuel Macronnal találkozott. Ahogy legutóbbi cikkemben is kifejtettem jó irányú törekvésnek látom azt, hogy az Európai Unióval rendezzük az elromlott kapcsolatunkat. Magyarország évszázadok óta idetartozónak érzi magát kulturálisan, történelmileg és gazdaságilag is. Vigyázó szemünket Párizsra, tehát a Nyugat irányába vetjük évszázadok óta, a török és orosz megszállást pedig olyan időszaknak tekintjük, amelyek súlyosan visszavetettek minket a természetes társadalomfejlődésünkben. Rendezni kell a kapcsolatunkat legnagyobb keleti szomszédunkkal, Ukrajnával is. Az Orbán-kormány itt is elvétette az arányokat, hiszen az oroszok által minden jog és szerződés megszegésével megtámadott Ukrajnával több megértést, a megtámadottnak segítő nyugati világgal több együttműködést, az agresszor Oroszországgal kapcsolatban pedig nagyobb távolságtartást kellett volna tanúsítania a leköszönő kabinetnek. A héten elképzelhető, hogy sor kerül Volodomir Zelenszkij és Magyar Péter találkozójára. A magyar miniszterelnök most olyan helyzetbe került, amikor a megváltozott politikai felállásban jelentős eredményeket érhet el a kárpátaljai magyarok ukrajnai státuszában. Zelenszkijnek nagyon sok kellemetlenséget okozott Orbán Viktor és a hazájával ellenséges magyar külpolitika. Most látványosan demonstrálhatja, hogy mennyi minden engedményre képes azért, mert fordulat állt be a két ország viszonyában. Magyar Péternek pedig diplomáciai sikert jelenthet, ha javítani sikerül a kárpátaljai magyar kisebbség áldatlan helyzetén. Mindketten érdekeltek impozáns eredmények felmutatásában, aminek remélhetőleg a határ túloldalán élő magyarok lesznek elsősorban a nyertesei. De nyerni fog Magyarország is! Régóta az a véleményem, hogy érdekünk támogatni Ukrajna uniós csatlakozását. Egyrészt geopolitikai okok miatt, hiszen alapvető fontosságú a számunkra, hogy a történelmileg mindig is hódító szándékú Oroszország és köztünk helyezkedjen el egy ütközőállam. Másrészt nem szabad elfelejteni, hogy Vlagyimir Putyin azért adta ki a parancsot az ukránok megtámadására, mert az orosz érdekszféra helyett Kijev a nyugati világ felé orientálódott. Elvi kérdés is ezért az ukránok uniós törekvéseinek a támogatása. Harmadrészt a gazdasági érdekeink is ezt kívánják, hiszen óriási piacról beszélünk, ahol a helyismeret megszerzésében helyzeti előnnyel rendelkezünk az ott élő magyar kisebbség révén. Keleti szomszédunk háború utáni újjáépítése a kontinens legjelentősebb üzleti vállalkozása lesz, amiből kimaradni hatalmas baklövés lenne. Negyedrészt pedig az ott élő magyarok érdeke is ezt kívánja, hiszen a kisebbségek helyzete kézzelfoghatóan javulni szokott már az EU felé igyekvő országokban is, a tagsággal rendelkezőknél pedig különösen. Nyilván ez is az oka, hogy a kárpátaljai magyarok elsöprő többsége támogatja Ukrajna uniós tagságát. Nem lenne azonban helyes melléállni a gyorsított eljárásban történő tagfelvételnek. Ebben a tekintetben a magyar miniszterelnöknek érdemes ragaszkodnia a korábban már hangoztatott álláspontjához, nevezetesen ahhoz, hogy semmi sem indokolja a sietséget. Ukrajna háborúban áll, sem az állam határai, sem lakosainak száma nem tisztázott. Az ország nem tud működni az állandó külföldi segélyezés nélkül és sem a jogrendszere, sem a gazdasági struktúrája nem alkalmas egyelőre arra, hogy integrálódjon az Unióba. Ezekben az ellenvetésekben az Orbán-kormánynak igaza volt, csak ők a teljes elutasítás álláspontjára helyezkedtek, ami véleményem szerint hibás pozíciónak számított. Ukrajna kapcsán érdemes még egy apró, de lényeges kitérőt tenni. Nyilván sokaknak feltűnt, hogy az orosz–ukrán frontszakaszon hónapok óta lényegében változatlan a helyzet, hol az oroszok foglalnak el apró területeket, hol az ukránok. A két ország csapatai között létrejött egy viszonylag keskeny, egyes becslések szerint 100 km-nél is hosszabb sáv, ahol élő emberek és katonai járművek lényegében csak pecekig tartózkodhatnak, mert azonnal megtámadják őket drónokkal. Egyik fél sem tud lényegesen előre mozdulni, mert aki arra a területre lép, az a biztos halált választja. Elérkeztünk tehát abba az ijesztő korszakba , ahol folyamatos emberáldozatokat produkálva, de lényegében robotok harcolnak egymás ellen. Az ukránok – jelentős amerikai segítséggel és közreműködéssel – eljutottak oda, hogy mára a kontinens legfejlettebb és legtapasztaltabb dróngyártójává és -felhasználójává váltak. Az elmúlt hónapokban olyan eszközöket is bevetettek, amelyek emberi irányítás nélkül, a mesterséges intelligencia használatával támadják meg a célpontokat. Az ukrán hadiipar 5-10 millió forintnak megfelelő összegből állítja elő ezeket a gyilkos gépeket, míg a megsemmisítésükre hivatott rakéták 50-100 millió forintba kerülnek. Az oroszok – nem először a négy éve általuk kirobbantott háborúban – komoly nehézségekkel küzdenek a fronton. (Hasonló gondokba ütközött az USA és Izrael az átgondolatlan Irán elleni akcióval, ahol egyelőre nem találják az ellenszert a Hormuzi- szorosban a perzsák által telepített tengeri aknákra és a dróntámadásokra.) Az ukrán hadiipar és harctéri tapasztalat ma kiemelt jelentőséggel bír a nyugati világ számára, ezért is számított stratégiai hibának az Orbán-kormány viszonyulása keleti szomszédunkhoz és Oroszországhoz. Míg a külpolitikában piros pont jár a friss kormányzatnak, addig a belpolitikában fekete . Egyre többen teszik szóvá a kabinet első emberének az agresszivitását, ami egyrészt destruktív hatású a társadalomra nézve, másrészt pedig – egyebek mellett – éppen az ilyen viselkedésből lett elege a választóknak a Fidesz kapcsán. Továbbra sem világos, hogy a gazdasági nehézségeket hogyan próbálja majd kezelni a kormányzat, ahogy legutóbbi cikkemben is írtam erről. Nem tisztázott a héten életbe lépő EU Migrációs és Menekültügyi Paktumhoz való viszonya sem a Magyar Péter vezette kormánynak. (A múlt héten tüntetést is szerveztek ebben a kérdésben, ahol a demonstrálók egy része egyébként elfogadhatatlan hangnemet használt az őket hergelő miniszterelnökkel kapcsolatban.) A hazai belpolitika legélesebb konfliktusa viszont továbbra is az, amit a kormányfő generált a Sulyok Tamás köztársasági elnökhöz címzett ultimátumával. Ahogy több írásomban is kifejtettem, teljes egészében szembemegy a jogállam normáival az a követelés, amit Magyar Péter fogalmazott meg az elnökkel kapcsolatban. Mindennek a becsületsértő és ultimátumszerű megfogalmazása pedig súlyosan aláássa az egyébként is viharvert honi közélet kulturáltsági szintjét. Ez azért is nagy baj, mert az elnök feladata az Alkotmányunk – most az Alaptörvényünk – szerint a nemzet egységének megjelenítése, ahogy azt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain megfogalmaztuk. Érdemes itt megállnunk egy pillanatra, mert az elmúlt hetek vitáiban úgy érzem, hogy jó néhány félreértés jelent meg az ezzel kapcsolatos álláspontokban. Mit is jelent ez a fogalom és hogyan tud ennek megfelelni az elnök? Fontos leszögezni tehát, hogy pontosan tisztában voltunk vele már 1989-ben is, hogy a parlamenti többséget maga mögött tudó elnököt mindig kritizálhatja majd a kisebbségben maradottak csoportja. Gyakorlatilag nem képzelhető el olyan személy, akivel szemben ne lehetne ellenvéleményt megfogalmazni. Ez egy fontos politikai funkció, amelynek a sikeres ellátásához hasznos a politikai tapasztalt, a közéleti affinitás és úgy tűnik, hogy a jogi diploma sem hátrány. (Érdekes statisztikai adat, hogy az eddigi elnökök mind rendelkeztek jogi diplomával, kivéve Schmitt Pált, aki közgazdasági és testnevelési végzettséget szerzett. További sajátosság, hogy a legtöbben valamely párt tagjaként lettek elnökök: Göncz Árpád az SZDSZ, Sólyom László az MDF, Schmitt Pál, Áder János és Novák Katalin a Fidesz soraiban szerepelt. Mádl Ferenc az Antall József vezette kormány ex-minisztereként és az első Orbán-kormány tanácsadó testületének résztvevőjeként került az elnöki székbe. Az egyetlen abszolút pártonkívüli eddig Sulyok Tamás.) A nemzet egysége definíció egyrészt elvárás a jelölő pártok felé, hogy igyekezzenek olyan személyt találni, aki viszonylag széles körben elfogadott. (Előfordult már, hogy ez jobban sikerült és az is, hogy kevésbé. Ez a hullámzás mindig így lesz.) Másrészt útmutató az elnöknek, hogy olyan módon viselje a hivatalát, amelynek gyakorlása közben azokra az ügyekre koncentráljon, amelyek a közös értékvilágunkat mutatják meg a közéletben. Ezért nem tanácsos a részéről állást foglalni különböző aktuális politikai vitákban. Ilyenekbe csak akkor kívánatos beavatkoznia, ha például a közrend fenntartását komoly veszély fenyegeti (így tett Göncz Árpád 1990-ben a taxis blokád idején, Sólyom László pedig 2006- ban az őszödi beszéd által kirobbantott utcai zavargások esetében). Feladata elsősorban jogi és protokolláris jellegű, az alkotmányból eredő funkciói miatt. Harmadrészt az egység kívánalma figyelmeztetés is a közélet szereplői felé azért, hogy éles kritikát csak extrém esetben fogalmazzanak meg az elnök irányába. Ha nem így tesznek, akkor jóval nehezebb lesz megjeleníteni a hazánk polgáraiban benne rejlő közöst, hiszen ha mások által – például a miniszterelnök részéről – folyamatosan támadások kereszttüzében áll az elnök, az az alkotmányos berendezkedésünk alapjait rendítheti meg. Az miniszterelnök által eszkalált konfliktus kapcsán meg kell még jegyeznem azt, hogy nem vet jó fényt a magyar kormányra, ha a kormányfő külföldön a saját hazája elnökét szidalmazza. (Mint ismert, Magyar Péter Berlinben a Friedrich Merz kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón durván támadta Sulyok Tamást, mert szerinte „propaganda” interjút adott egy német lapnak, és a „bukott rendszer bábjának” nevezte Magyarország köztársasági elnökét. Az említett német lap később visszautasította a magyar miniszterelnök alaptalan vádjait.) A nemzetközi élet porondján nem szoktak jól elsülni az ilyen megnyilvánulások és itthon sem vezetnek jóra. (Vasárnap tüntettek is az elnök mellett a Sándor-palotánál. Hasznos lenne tehát visszatérni az alkotmányos keretek közé, mert a belpolitikában ez Magyarország érdeke. A Tisza a 71 százalékos parlamenti többségével szinte akadálytalanul kormányozhat, amit az elnök még ha akarna, akkor sem tudna ellehetetleníteni. Ugyanígy értelmetlen a jogállami normákat átlépni és visszaható hatállyal korlátozni a miniszterelnöki ciklusok számát csak azért, hogy nehogy a mumusként kezelt Orbán Viktor még visszatérhessen. Érdemes tudni, hogy ott szokás ilyen korlátozást bevezetni, ahol a végrehajtó hatalom fejét közvetlenül választják, ezért nem leváltható (pl. USA, Franciaország). Ahol a parlament elmozdíthatja a kormányfőt – mint ahogy nálunk 2004-ben Medgyessy Péterrel és 2009-ben Gyurcsány Ferenccel megtörtént –, ott nincs értelme ennek a szabálynak. Azt az Orbán Viktor ex-miniszterelnököt tekinti tehát potenciális veszélyforrásnak a Magyar-kormány, aki a vereség utáni kongresszusra készül a héten a Fidesszel. A 16 évig kétharmaddal kormányzó jobboldali párt továbbra sem tud magára találni. A választás elvesztésének okairól írtam már a voksolás után, ehhez most csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy a kudarc nem pusztán a hibás politikai stratégia, a rossz gazdasági helyzet, az irritáló gazdagodás és korrupció miatt következett be, hanem kulturális okokból is, aminek talán a legmélyebbek a dimenziói. Fontos lenne a talpráállás a magyar demokrácia szempontjából, mert kellene az erős ellenzék – ellensúlyozni a megint bekövetkezett kétharmados törvényhozási túlsúlyt. De mindez nehezen fog menni akkor, amikor egyelőre nem tapasztaljuk a kíméletlenül őszinte szembenézést az elkövetett hibákkal. Az elmúlt évtizedben folyamatosan a politikai jobbszélre sodródott pártnak vissza kellene találnia az időközben elhagyott polgári középrétegekhez, de ez nem valósulhat meg anélkül, hogy a választók ne azt tapasztalnák, hogy a Fidesz komoly önvizsgálaton ment át és szeretné visszaszerezni az elveszített bizalmat. A választóik és a párt tagjainak, támogatóinak egy része úgy érzi, hogy becsapták őket. Nem mondtak igazat arról, hogy miként állnak a választások előtt – vélik sokan –, míg mások elhitték a háborús ijesztgetést, és most megdöbbenve tapasztalják, hogy nyert a Tisza és mégsem léptünk be a háborúba. Tehát lesz mit tisztázni a hétvégi kongresszuson. Ott, ahol a változásokat a személyi döntésekben is érdemes megjeleníteni, hiszen a politikai ilyen műfaj: a közönség számára nem lesz hiteles egy új politika ugyanazoktól. Itt is egyensúlyt kell találni a tradíció megőrzése és az változtatás igénye között. Azt az egyensúlyt kell tehát egy pártban is kialakítani, amire az országnak is törekednie érdemes. Bár most megint a szélsőséges irányba mozdultunk el az újabb kétharmaddal, mégis hasznos lenne arra figyelnünk, hogy a politikai ellenfelünket ne elpusztítandó ellenségnek, hanem a közös hazánkat szolgáló vitapartnernek tekintsük. Erről szól a jogállam eszméje és gyakorlata is, amely segít a politikai ingának visszatalálni középre. A szerző a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, jogász, liberális politikus, volt miniszter. A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. (Borítókép: Magyar Péter 2026. május 1-jén. Fotó: Papajcsik Péter / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!