Videón a rakétatámadás: Izrael és Irán Trump figyelmeztetése ellenére ismét összecsapott
Magyar Nemzet
2026-06-08 06:16
Egy izraeli forrás szerint Trump és Netanjahu vasárnap közel harminc percen át egyeztetett telefonon. A beszélgetés részleteit nem ismertették, és sem a Fehér Ház, sem az izraeli miniszterelnöki hivatal nem adott azonnali tájékoztatást. Egy amerikai tisztviselő szerint Trump arra kérte az izraeli vezetőt, hogy ne hagyjon jóvá újabb katonai akciókat, mivel a felek közel járnak egy kedvező megállapodás megkötéséhez.
Teherán ezzel szemben régóta azt képviseli, hogy az esetleges amerikai–iráni egyezség csak akkor lehet tartós, ha Libanonban is fennmarad a fegyvernyugvás. Izrael márciusban indított offenzívát az Irán által támogatott Hezbollah ellen, miután a szervezet rakétákkal és drónokkal támadta Izraelt.
A mostani eseményeket megelőzően Irán április óta nem intézett közvetlen támadást Izrael ellen, miközben a Hezbollah továbbra is folytatta műveleteit. Trump több alkalommal is kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Irán közel áll egy olyan egyezséghez, amely véget vethet a konfliktusnak.
– mondta az amerikai elnök.
Izrael közben változatlanul folytatta libanoni hadjáratát. A harcok több ezer halálos áldozatot követeltek, és százezreket kényszerítettek otthonuk elhagyására. A Hezbollah jelezte, hogy nem teszi le a fegyvert addig, amíg Izrael nem fejezi be a támadásokat és nem vonja ki erőit Libanonból.
A konfliktus április eleje óta lényegében befagyott állapotba került, miután Washington és Jeruzsálem leállította az Irán elleni támadásokat.
Noha mindkét fél szerint körvonalazódik egy előzetes megállapodás, amely ismét szabaddá tehetné a hajózást a szorosban, az elmúlt időszakban több katonai összecsapás is történt. A legutóbbi feszültséghullám olyan arab országokat is érintett, amelyek amerikai katonai támaszpontoknak biztosítanak helyet.
Borítókép: Robbanás (Fotó: AFP)