← Vissza

news.bsdnet.hu

Részeg sofőr tarolt le egy siófoki fagyizót

Index 2026-06-08 06:31
Brutális erejű becsapódást rögzítettek a térfigyelő kamerák szombat hajnalban Siófokon. A Tények információi szerint egy nő egy Teslával közlekedett a városban, a szemtanúk és a károsultak beszámolói alapján pedig a sebessége a 150 kilométer per órát is elérhette. A sofőr a gyanú szerint nem józanul ült a volán mögé. A sofőr egy kereszteződésnél figyelmen kívül hagyta a STOP-táblát, és nagy sebességgel eltalált egy másik autót, amelyben három fiatal utazott. A luxusautó a lökéstől irányíthatatlanná vált, és egy útmenti fagyizó épületének csapódott. Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a fagyizó tulajdonosának elmondása szerint az épület fala is megrepedt. A vétlen autóban ülő mindhárom fiatal megsérült: egy férfi a fejét, a mellkasát és a könyökét ütötte meg, egy nő hasi fájdalmakra panaszkodott, míg a harmadik utas mellkasi sérüléseket szenvedett. Őket a mentők azonnal kórházba szállították. A Tesla vezetője és két utasa szintén kórházba került, bár a luxusautót vezető nő nem szenvedett súlyos sérüléseket. A Tények riportja szerint a nő megdöbbentő érzéketlenségről tett tanúbizonyságot közvetlenül a rombolás után: Hol a borom? − állítólag ez volt az egyik első kérdése a balesetet követően. Bár az összetört fagyizó a hatalmas kár ellenére ki tudott nyitni, a balesetben érintett másik, szomszédos vendéglátóhely a pusztítás miatt egyelőre nem fogadhat vendégeket. Nem a siófoki volt az egyetlen baleset a hétvégén: szombat délután Sárváron történt hasonlóan ijesztő eset. Két jármű ütközött frontálisan, aminek következtében az egyik autó tehetetlenül egy út menti családi ház falának csapódott. A környéken lakókat valósággal sokkolta a hanghatás. Az egyik szemtanú így emlékezett vissza a drámai pillanatokra: Egy csapódást hallottunk, és az autó szó szerint a házba ment be, akkora csattanás volt. A házba csapódó járműben négy fiatal utazott. A brutális ütközés következtében mindannyian megsérültek − zúzódásokat és agyrázkódást szenvedtek −, a mentők mindannyiukat kórházba szállították. A rendőrség mindkét hétvégi baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. A hatóságok Siófokon a pontos sebesség mellett az ittasság tényét, Sárváron pedig a frontális ütközés pontos kiváltó okait ellenőrzik. Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét! Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →