← Vissza

news.bsdnet.hu

Így játssza ki a Tisza-kormány az egyik legfőbb kampányígéretét

Origo 2026-06-08 06:34
Az eddigi fontosabb előterjesztések nem kormányzati javaslatként, hanem egyéni képviselői indítványként kerültek az Országgyűlés elé. Ebben az esetben pedig a jogszabályok nem írják elő a társadalmi egyeztetés lefolytatását, így a Tisza-kormány megkerülheti az egyik legfontosabb ígéretének betartását – írta a Magyar Nemzet. A Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígérete a társadalmi egyeztetések rendszerének megerősítése volt, a gyakorlatban azonban ennek egyelőre kevés nyoma látszik. A választási programban többször is hangsúlyozták a szakmai és társadalmi párbeszéd fontosságát, valamint azt ígérték, hogy széles körű egyeztetés alapján dolgoznak ki új alkotmánytervezetet. Bár a Tisza programjában valóban szerepelt a miniszterelnöki mandátum két ciklusban történő maximalizálása, A választók így nem ismerhették meg a konkrét szabályozási elképzeléseket. A választások után Magyar Péter már egyértelművé tette, hogy a korlátozást visszaható módon alkalmaznák, ugyanakkor korábbi sajtótájékoztatóin a témával kapcsolatos kérdésekre nem adott egyértelmű választ. A következő alaptörvény-módosítás Sulyok Tamás köztársasági elnök helyzetét érintheti. A társadalmi egyeztetés hiánya miatt a Tisza korábbi szövetségesei közül is érkeztek kritikák. Többen kifogásolták, hogy a közmédia átalakításáról szóló terveket szélesebb szakmai és társadalmi konzultáció nélkül készítik elő. A Tisza vezetői ugyan jelezték, hogy a közmédia jövőjéről később társadalmi egyeztetést indítanak, ennek azonban egyelőre nincs látható nyoma. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a közszolgálati médiarendszer és a kormányzat közötti szükséges függetlenséget minden esetben tiszteletben kell tartani.
Eredeti cikk megtekintése →