Duplantis túl sokra tartotta magát, a Budapest óta nem kapott pofont egyedi magyarázkodás követte
Magyar Nemzet
2026-06-08 06:59
Armand Duplantis a Gyémánt Liga 2023. júliusi, monacói fordulója óta sorozatban negyven versenyén nem talált legyőzőre, kezdve a budapesti világbajnoksággal. A svéd rúdugró szériája a legrangosabb atlétikai versenysorozat egy másik állomásán szakadt meg majdnem három év után: a kétszeres olimpiai bajnok odahaza, Stockholmban lett második vasárnap.
A világcsúcsot eddig 15 alkalommal megdöntő Duplantis tőle szokatlan módon már az 560 centiméteres magasságot is csak másodjára teljesítette, ám mivel ezután 580 cm-en elsőre átjutott, ezt nem tekintette intő jelnek. Úgy döntött, 590 cm-en nem kísérletezik, és rögtön a hatméteres magassággal folytatja. Ez a szokásos elbizakodottsága ezúttal megbosszulta magát: több sikeres ugrása már nem volt a 26 éves sportolónak, és mivel az ausztrál Kurtis Marschall az 590 cm-t teljesítette, Armand Duplantis második lett mögötte. A svédek így csak a diszkoszvető Daniel Stahl elsőségének örülhettek.
A csalódott svéd közönség így is megtapsolta kedvencét, pláne miután Duplantis elnézést kért és magyarázatot adott. A háttérben ugyanis az is állhatott, hogy szűk egy héttel a polgári esküvője előtt nem csupán a rúdugrás járt a sportoló fejében.
– Kicsit nehezen találom a szavakat, bocsánatot kérek mindenkitől, aki kilátogatott.
Nincsenek mentségeim, ma rosszul és egyenetlenül ugrottam, Kurtis pedig megérdemelten legyőzött – mondta, majd hozzátette, egy svéd mondás szerint valaki vagy a játékban, vagy a szerelemben szerencsés, úgyhogy a kapcsolatára vonatkozóan a hazai vereségét jó jelnek is veheti.
Az Egyesült Államokban nevelkedett rúdugró arra is kitért, hogy a verseny előtt több olyan barátjával töltötte az időt, akik Louisianából az esküvő miatt érkeztek Európába. Bár elmondása szerint akkor már nem volt velük, a buli hevességét jól mutatja, hogy a barátokat a viselkedésük miatt kidobták az egyik stockholmi szórakozóhelyről.
Armand Duplantis Desiré Inglanderrel ugyan hivatalosan már márciusban megházasodott, a család és a barátok szombaton Cannes-ban ünnepelhetik meg őket. A saját győzelme és barátja veresége miatt felemás érzésekkel nyilatkozó Marschall mosolyogva megjegyezte: ezek után őt már aligha szívesen látják az esküvőn. A kötött programja miatt Duplantis szerdán az oslói Gyémánt Liga-állomáson nem is fog már részt venni, legközelebb június 28-án Párizsban versenyez majd.
A férfirúdugrásnál jóval színvonalasabb versenyt hozott a női 800 méteres síkfutás Stockholmban. Előzetesen azt lehetett hinni, hogy az elmúlt évek legsikeresebbjeként Keely Hodgkinson a fogadalmát teljesítve akár a csehszlovák Jarmila Kratochvílová világrekordjához (1:53,28 perc) is közel kerülhet, és a 24 éves brit szexszimbólum egyéni csúcsot tudott is futni (1:54,33) vasárnap.
Kratochvílován kívül csak Nagyezsda Olizarenko volt ennél gyorsabb valaha.
– Még mindig sokkos állapotban vagyok. Ez tényleg őrület, de most már elhiszem, hogy idén megdőlhet a világcsúcs is – értékelt Werro.
Az olimpiai bajnok Hodgkinson a vereség ellenére nem volt elkeseredve, és elárulta, hogy július közepén odahaza, a londoni Gyémánt Liga-állomáson ismét megcélozza a világcsúcsot.
– Őszintén szólva nem vagyok annyira csalódott. A világrekord megdöntéséhez kell is, hogy ne egyedül fussak az élen, szóval ez egy kulcsfontosságú tényező lesz hozzá. Ő kihozza belőlem a legjobbat, és én még mindig hiszek magamban.
– nyilatkozta a nemrég óta a 400 és 1500 méterrel is próbálkozó brit középtávfutó, aki augusztusban az Európa-bajnokságon is hazai közönség előtt szerepelhet majd.
Stockholmban a férfiak 800 méteres futása is hozott jelentős eredményt: a 17 éves amerikai Cooper Lutkenhaus a széria debütánsaként 1:42,70-es idővel diadalmaskodott. Az atléták szerdán Oslóban folytatják az idei Gyémánt Liga-kiírást, amely szeptember elején Brüsszelben zárul.