Autóval üldözte riválisait egy dunakeszi fiú, életveszélyes gázolás lett a vége
Index
2026-06-08 08:03
Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség a Budakörnyéki Járási Ügyészség javaslata alapján egy dunakeszi fiatalkorú fiú ellen, aki a vád szerint egy rivális társaság tagjait üldözte autójával, majd elütött egy fiút egy 2023 szeptemberében történt konfliktus során – írják a közleményben.
A vádirat szerint az ügy előzménye egy személyes konfliktus volt két fiatal között, amely egy őrbottyáni bolt parkolójában fajult verekedésig. Ezt követően a sértett és társai gyalogosan távoztak a helyszínről.
A vádlott – aki barátja oldalán akart kiállni a vita során – autóval indult a rivális társaság után, és a vádirat szerint agresszívan, nagy sebességgel kezdte követni őket. A helyzet rövid időn belül veszélyessé vált: a fiatal a járdán tartózkodó csoport felé is manőverezett, miközben a sértettek menekülni próbáltak.
A dokumentumok szerint a konfliktus egy pontján a sértett fiú a felé nagyjából 40 kilométer per órás sebességgel haladó gépkocsi elől a jármű motorháztetejére ugrott, majd a szélvédőnek csapódva az úttestre zuhant. A fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A vádlott ezt követően a helyszínről autóval elhajtott. Az ügyészség szerint a fiatalkorú ellen súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt zajlik az eljárás. Az ügyben a döntést a Váci Járásbíróság hozza meg.
Kövesse az Indexet Facebookon is!