● news.bsdnet.hu

Trójaiak, azt mondom én tinéktek, a jó Laokoónnal, hogy timeo danaos et dona ferentes, félek a görögöktől, főleg, mikor ajándékokat hoznak. Ezt Laokoón akkor mondta, amikor a görögök cselből elhajóztak, és Trója falai előtt ott hagytak áldozati ajándékként egy igen nagy falovat. Laokoón pedig, a Városvédő Apollón papja lévén, saját hatáskörében jelezte, miszerint ez a ló gyakorlatilag semmire sem alkalmas, haszna nulla, de kára még lehet, tessék békében hagyni, esetleg szétszedni, de felégetni sem lenne ostobaság. (Képünk illusztráció) Belé is vágta a lándzsáját. Az más kérdés, hogy ezek után, mikor épp bikaáldozatot mutatott be Poszeidónnak, jött két kígyó és végzett vele is, meg a két fiával is, aztán felkúsztak a fellegvárba és megpihentek a Palladion alatt. Ezt már rendezze egymás között Apollón és Poszeidón. Mindez arról jutott eszembe, hogy Balásy Gyula, a New Land Media és a Lounge Group tulajdonosa sírva jelentette be tegnap, miszerint cégeit a magyar államnak ajándékozza. Rendben van, de ez amolyan trójai ajándék. Ugyanis ezek eleve propagandacégek voltak.Lássuk az alaphírt a Media1 oldaláról idézve: „Balásy Gyula, a New Land Media és a Lounge tulajdonosa Magyar Péter leendő miniszterelnök testvérének, Magyar Mártonnak a portálját, a Kontrollt választotta a rendkívüli bejelentése médiumának: ő maga kereste meg a lapot, hogy közölni valója van. A Rogán Antalhoz közeli üzletember elmondta, a cégcsoportjában mintegy 500 ember dolgozik, azt mondta, értük is teszi, hogy felajánlja a cégeket, azok az államháztartás alrendszerein belül tovább működhessenek, mert a jelenlegi keretrendszerben a cégcsoportja nem tudna tovább működni. Balásy azt mondta, nem követett el bűncselekményt, nem azért ajánlja fel a cégeket az államnak, mert takargatnivalója lenne. Tagadta a túlszámlázásokat, amiről korábban a sajtó cikkezett. A vállalkozó elismerte, hogy cégeinél számlákat fagyasztottak be előzetes értesítés nélkül. Azt mondta, sem a leendő, sem a leköszönő kormány részéről nem keresték meg, nem jelezte nekik a döntést. A vállalkozó egy közjegyzői dokumentumot is magával vitt az interjúra, hogy igazolja vele a felajánlása komolyságát. E szerint minden rendezvényszervező, kommunikációs és médiacégében birtokolt tulajdonrészéről lemond, és azokat átadja az állam részére, beleértve a vagyoni és nem vagyoni jogokat is. Emellett az államnak ajánlotta fel három magántőkealapban lévő több tízmilliárd forint értékű befektetési jegyeit is. Balásy szerint a cégek legalább 80 milliárd forintot érnek és van 30 milliárd forint eredménytartalékuk is. 100 milliárdos megrendelésállományuk van. A működés kiterjedtségéről azt mondja: „Körülbelül az egész kommunikációs szakmával dolgozunk, tehát hogyha a médiumokat is nézzük, legalább 3 ezer alvállalkozóval dolgozunk évente. Nyilván ez egy egész ökoszisztéma, akikkel mi dolgozunk, ez tényleg a teljes hazai kommunikációs ipar.” A mostani fejlemény azért is számít fordulatnak, mivel néhány nappal ezelőtt a Media1-nek még tagadta Balásy Gyula, hogy megválna a Lounge Event Kft-től. Balásy Gyula azt mondta, nem hagyja el Magyarország területét, itt akar élni.” Hát, kérem... generózus az úr, csak épp nem értem, mi haszna ennek. Ezt meg kell magyarázzam. Szóval, ha hihetünk az új kormány ígéreteinek, és hinnünk kell, ha már megválasztottuk őket, Magyarország egy demokratikus állam, melynek rendszerében a hatalom a választópolgároké és piacgazdasági alapokon működik. Nem működik benne cenzúra és államilag finanszírozott propaganda, sőt, a propaganda támogatása még hirdetési szerződések formájában is tilos. Egy demokrácia így néz ki. Olyan, mint mondjuk Dánia, ahol szintén vannak ugyan problémák időnként, nálunk is lesznek, csak én Dániában azt tapasztaltam, hogy ott fogják magukat az emberek és minden cécó nélkül megoldják a gondot. Pár éve Koppenhágában jártam, munkaügyben, nem kéjutazás céljából, a szállásunk szerény volt, de kényelmes és célszerű, azzal együtt, hogy a belváros közepén állt a hostel, csak azért a napi 17 euróért csodát nem várhattunk. Járt érte a szoba és egy reggeli, meg a csomagmegőrző, de ennél több nem. Az első reggeli viszont ráébresztett minket a viking hadjáratok valódi okára: ha Ragnar Lodbrok vagy Olaf Sommarfogel ilyent kapott otthon, akkor ennél tényleg jobb megoldás az is, ha elhajózunk és felégetjük Lindisfarne apátságát. Na, de nem reklamáltunk, már megfertőzött minket a dán szellem, hanem másnap elsétáltunk egy közeli pékségbe, és került, amibe került, ittunk igazi kávét, ettünk finomabbnál finomabb péksüteményeket. Amúgy is a városban vettük meg az ételt, boltban, és így sem volt olcsó – de jó volt. Egy szombat reggel (egész éjszaka buli volt úgy a hostelben, mint a környező utcákban) arra mentünk ki, hogy a buli maradványai még az utcán vannak: ha térdig nem is érek a sörösüvegek, pizzás tálcák, de bokáig néhol igen. Edzett magyarnak ez nem számít, átgázoltunk a pékségig, nyugodtan reggeliztünk, kávéztunk. És visszafelé csodát láttunk: kristálytisztán tündökölt a Gothersgade, ragyogott a Kongens Nytorv, az Adelgade pedig olyan volt, mint a patyolat. Szemétnek, kosznak nyomát sem láttuk. Hát igen: túl korán keltünk, és megelőztük az utcaseprőket, akik időközben villámgyorsan és alaposan elvégezték a munkájukat. Ebből az a tanulság, hogy nem az a működő ország, ahol nem terem szemét, hanem az, ahol eltakarítják. Nálunk is volt, van, lesz elég takarítani való, csak győzzük seprűvel, lapáttal. Épp ezért nem értem, mi a jófenét kezdhetne a magyar állam, tehát végső soron mi magunk – a propagandacégekkel? Rendben van, sokan dolgoznak ott, és sajnálom is őket, de ez kicsit olyan ajándék – hogy lépjünk túl a trójai hasonlaton – mintha kapnék valakitől egy vasszüzet, vagy mintha VII. Kelemen pápa Róma kifosztása, a Sacco di Roma idején nagy szorultságában mondjuk Luther Mártonnak ajándékozta volna a Szent Inkvizíciót. Szép gesztus, de Luther nem tudott volna vele mit kezdeni, maximum szélnek ereszthette volna a „munkatársakat”. Bár mondjuk Luthernek a Sacco di Romához sem volt semmi köze, de sarokba szorított pápáktól sok minden kitelt volna már akkor is. Mindenesetre nem igazán tudnám megmondani, hogy egy demokratikus Magyarország mire tudná használni ezt a kis ajándékot. Még azt sem tehetnénk vele, hogy beállítjuk a sarokba porfogónak, hátha jó lesz majd egyszer valamire – bár mire lehetne jó? – mert a fenntartása komoly pénzbe kerül. Mondjuk a gesztusra adott reakciók is hasonló meghökkenést tükröznek. Magyar Péter annyit mondott, miszerint „ez a rendszer sokkal gyorsabban összeomolhat, mint azt sokan gondolnák”, Radnai Márk pedig bővebben nyilatkozott: „Az az ember, akit évekig a Fidesz plakátosaként ismertünk, és aki az elmúlt 8 évben gyakorlatilag leuralta az állami kommunikáció teljes piacát. A korrupció minden formáját megtestesítve, amit utáltunk az Orbán rendszerben és amit április 12-én örökre leváltottunk. Csak hogy képbe kerüljünk a számokkal: 1300 milliárd forintot költött el propagandára Rogán Antal, amiből Balásy cégei évente 25 000 millió profitot termeltek. Ráadásul a munkák jelentős részét nem is ők végezték el, hanem alvállalkozók, miközben a profit végig Balásynál maradt. És ezt mind mi, magyar emberek fizettük ki.” Szóval kösz, de nem kell. Viszont jelentkezett a bülbülszavú Huth Gergely is, akit azért illetek ezzel a jelzővel, mert engem „bolsevik diverzánsnak” nevezett az egyik írásában. Lássuk, ő miket mond. „Lehet, hogy Balásy Gyula cégei kötöttek túlárazott szerződéseket, lehet, hogy nem. Az oknyomozó újságíróknak joguk van ezután kutakodni, s egyáltalán bárkinek feljelentést tennie, ha úgy gondolja. Ám az mégiscsak elfogadhatatlan, ami a szemünk előtt zajlik: hogy (nyilván jó előre beépített) hatósági, vagy azon kívüli szereplők pár nap leforgása alatt, bírói jóváhagyás nélkül tönkretegyenek és megfélemlítsenek egy olyan nagyvállalkozót, aki munkáját elnyert közbeszerzések alapján, a most leköszönő ellenzék által folyamatosan vizsgálva végzi. Akinek ellehetetlenítése több száz, közvetve több ezer ember megélhetését teszi kockára (a BL-döntő szervezőitől kezdve egy rakás bal- és jobboldali reklámszakemberen és médiamunkáson át a kulturális szféra egy részéig). Ezt az embert mindezek után arra kényszerítik – ismétlem, bármiféle bírói, ügyészi, rendőri intézkedés nélkül –, hogy a Parlament által még meg sem választott miniszterelnök házi tévéjében mondjon le pityeregve a teljes céges és magánvagyonáról, kielégítve ezzel a Tisza-vezér személyes bosszúvágyát, s egyben megfélemlítve minden politikai ellenfelet. Ennek előképe volt az ország legfontosabb főispánjának, Sára Botondnak az ügyészi meghurcolása a múlt héten, pár karton bor elfogadásának ürügyén. És ez még nyilván csak a kezdet.” Először is, nem kényszerítette Balásyt senki, hogy adja át a cégeit és vagyonát, hiszen a cégekkel nem is igen lehet mit kezdeni. A vagyon más tészta, de azt is önként ajánlotta fel. Másodszor, ha Sára Botond az ország legfontosabb főispánja, akkor minek fogadott el bagatell lőrét ajándékba? Vehetett volna magának ezerszer jobbat és meg sem érzi az árát. Amúgy is, erről az „ispán-rendszerről” mindig Esterházy Péter jut eszembe: „Mondják, lesz vármegye. Lesz ispán is? De, kedveseim, ispánban én jobb vagyok. Szó szót követ. Mert ha ispán van, nincs mese, gróf is kell. Na és akkor én végre visszavonhatom a »Földet vissza nem veszek!«-et, és grófi előjogaimnál és főleg hajlamaimnál fogva elzavarok mindenkit hatfele korpára malacnak, mindenkit, ispánostul, hitvallásostul, és persze, ne tévedjünk, Lúdas Matyistul – hát a bánatba.” De Jabba, bocsánat Huth válaszában mégis van egy érdekes pont. Ne keverjük össze a vállalkozásokat, Balásy cégei nem azonosak a Kesmával vagy a Mediaworksszel, azonban a Huth által vezetett Pesti Srácok a Mediaworkshöz tartozik egy ideje. Érdekes, amit a túlárazott szerződésekről mond, ugyanis a minap, mikor még elérhető volt, picit belepisloghattam a Mediaworks szerződéseibe. Kínszenvedés volt megnyitni, elmenteni nem is lehetett de a saját szememmel láttam, hogy például Robert C. Castel egy írásért vagy podcastért háromféle díjszabás szerint kaphatott honoráriumot: ha kéretlenül adta, azért 25 ezer forint járt, ha előtte egyeztetett az illetékes főszerkesztővel, akkor 50 ezer, ha meg egyenesen megrendelték tőle, 100 ezer. Lévén, hogy volt idő, mikor emberünk hetente öt-hat ilyennel jelentkezett, a legrosszabb esetben kereshetett havonta nettó hatszázezret, a legjobban pedig olyan két és fél millió körüli összeg üthette a markát (mármint csak a Mediaworksnél). Ez piaci alapon persze nem működhetett volna, ezért túlárazott ez a szerződés. De Huthot nem zavarja, azt mondja, jogom van ez után kutakodni, mint oknyomozó újságírónak – no, ha jogom van, éltem is vele. Mondjuk az igen szép, hogy kedvenc vadőrünk (Robert C. Castel eredeti foglalkozása ugyanis ez) havonta zsebre vághatta a Huppa tíz havi költségvetését, de legalább tudjuk, hogy pénzért tette, amit tett, nem azért, mert hitt volna az Eszmében. Mindenesetre Huth feltételezi, hogy Balásyt kényszerítették a cégeiről való lemondásra – ennek könnyen a végére járhatunk. Ha ugyanis a magyar állam elfogadja őket vagy egyáltalán, kezd velük valamit, akkor lehet a vádnak némi igazságmagva, ha azonban nem kezd ezekkel a vállalkozásokkal semmit vagy szétzavarja őket, Esterházy szavaival élve, „hatfele korpára malacnak”, akkor semmi kényszerről nem beszélhetünk, hiszen az ember nem szerez meg valamit csak azért, hogy utána kidobja. Egyelőre itt tartunk. Trójai faló és rozsdás vasszűz eladó vagy bármire cserélhető, minden megoldás érdekel. Ajánlatokat „Timeo danaos et dona ferentes” jeligére várunk a Kossuth téren. Szele Tamás