Ebből mi lesz?

Szoboszlai az első félidőben rúgott két gólt, kiosztott egy gólpasszt, kivette a részét a védekezésből, szabadrúgása a felső lécen csattant. A szurkolók elégedetten figyelték, hogy végre van egy világklasszisunk, a nemzetközi sajtó is megkülönböztetett figyelemmel kezelte a magyar csapatkapitányt. A labdaszedő gyerek az oldalvonal mellett szintén csillogó szemmel bámulta a példaképét, elképzelte, hogy egyszer ő is ott fut a zöld gyepen, a stadion tombol és a nevét skandálja… Míg álmodozott, a labda kigurult, csak későn vette észre; a csapatkapitány türelmetlenül rászólt, siessen, mert egy gyors bedobással most elfuthatunk a jobbszélen… A kissrác durcásan vágta oda a lasztit. Hirtelen dühös lett a bálványra, amiért mindenki az ő diadalát zengi. Pedig az előbb rosszul helyezkedett, majdnem helyzet lett belőle az ellenfélnek. A fiú komikusan eltorzítva, gúnyosan eljátszotta a partvonalnál, ahogy Szobo rálegyint a hibájából meglóduló középpályásra. A szurkolók közül néhányan észrevették, mosolyogtak. A futballista következő rossz passzánál azonban már többen felszisszentek, a labdaszedő pedig valami csúnyát kiabált be. A szünetig vétett még egy-két pontatlanságot, amit a kölyök nem mulasztott el trágárságokkal kísérni, sőt a kispad mellé kifeszített egy molinót, amin „elkényeztetett, béna falábú” felirat díszelgett. A közönség soraiban egyre többen mondogatták: ez a Szobo nagyképű, unalmas, marha sokat keres, évek óta mindig ott van a csapatban. Bezzeg, ha az a labdaszedő srác játszana, öt nullra vezetnénk. A szünet végére a publikumon eluralkodott az a vélemény, hogy el kell érni a kölyök beállítását Szoboszlai helyére. Az edző döbbenten hallgatta a cserét követelő fenyegető morajlást. Félő volt, ha nem teszi meg, ép bőrrel nem jut ki a stadionból. A nézők egyik fele tombolt, a másik kétségbeesetten eltakarta a szemét, amikor a csapatkapitány helyére érkező csöppnyi labdaszedő letette a bőrgolyót a középkezdéshez. Ebből mi lesz?