Kifejezetten a Nürburgringre hangolt, limitált széria készült a Caterham Sevenből, a műszaki tartalom mellett a külsőségekre is ügyeltek.
Ha valaki éli még a 2000 évek elején tombolt tuningvonalat, akkor keresve sem talál megfelelőbb használt autót ennél a Porschénél.
Az elmúlt egy hétben egészen érdekes irányt vett a szegedi villamosflotta.
A nap legfontosabb hírei, Abroncsok, Autó
Harminckét évvel az első Polo GTI után itt a modell elektromos újraértelmezése. Az ID. Polo GTI az ős hangulatát fésüli össze a jelenkor technológiájával.
Nem tették zsebre a rendőrök, amit ezért kaptak az emberektől – olyan népharag zúdult rájuk, hogy még a Facebook-posztot is törölték.
Egy órán belül kétszer is bemértek egy furgonost Salgótarjánban. A sofőr mindkét irányban jócskán túllépte a megengedett sebességet.
A nap legfontosabb hírei, jogsi
A Porsche egyedi kívánságokat megvalósító csapata szokatlan feladatot kapott, amit megdöbbentő igényességgel valósítottak meg.
Kapásból két prototípust villantott a Honda, amely ezennel hivatalosan is ráfeküdt a hibridkorszakára.
A McLaren-vezér Zak Brown nagyon nem szeretné, ha a Mercedes B csapatot szerezne az Alpine-ba való beszállással.
A nap legfontosabb hírei, ANPR kamera, Autó, automatikus rendszámfelismerő rendszer, budapesti okosparkoló, e-útdíj ANPR, free-flow parkoló, hátsó rendszám olvasás, hogyan működik a hátsó rendszámolva
Mélyen a zsebébe kellett nyúlnia annak az osztrák sofőrnek, akit a rendőrök azért szedtek ki a forgalomból, mert túl hangos zene mellett vezetett.
A védett ár mérsékelheti a csődhullámot, de nem állítja meg. A fuvarozókat csak az ipari termelés felfutása tudná érdemben nyereségessé tenni.
A tűzoltók percek alatt eloltották a tüzet, de a buszból így sem maradt sok.
A nap legfontosabb hírei, Csilingelt amerra járt, elismerés
Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy busz Törökbálint térségében, az M0-s autóút 8-as kilométerénél, az M1-es autópálya felé vezető oldalon.
Egy évtizeden keresztül dézsmálták a német város parkolóautomatáit, elképesztő összeget nyúltak le. A bíróságon végezték.
Ha piros lapot nem is, büntetőpontokat és pénzbírságot adtak érte a brit rendőrök.
Az Audi öthengeres motorja lehet nem sokáig marad velünk ebben a formában, de az ABT most olyan búcsúbulit csapott neki, hogy abba még egy Lamborghini is belepirulna.
A nap legfontosabb hírei, közlekedésbiztonság, Közlekedésbiztonság
A többszörös Forma-1-es futamgyőztesnek a szállása elől lopták el a drága járművet a Miami Nagydíj hétvégéjén, a nyomozásba az FBI is beszállt.
Visszaélésekre hivatkozva semmissé tették több ezer friss jogsis forgalmi vizsgáját az Egyesült Államokban, pedig közel sem biztos, hogy szabálytalanok voltak.
Óriási slamasztikába keveredett a Miami Nagydíj hétvégéjén Valtteri Bottas: egyik reggel arra ébredt, hogy ellopták az autóját.
A magas árfekvés nem garancia a minőségre: erre bizonyíték az Aston Martin DBX, amelynél egy milliméteres mérethiba okozhat balesetet, és abból adódóan hatalmas károkat.
Értékesítési igazgatói pozícióból váltott a Mercedestől márkaigazgatói pozícióba az Audihoz. Szabó Andrással beszélgettünk a 2026-os Automotive Summit előtt, ő maga is készül már egy érdekes beszélget
A nap legfontosabb hírei, abroncsgyártás, Bridgestone
Személyautóknak és tehergépjárműveknek is épülnek töltők az ország fő útvonalain.
A teljes anyag Új villámtöltő-hálózatot jelentett be egy olajcég Romániában címen a Villanyautósok oldalon olvasható.