Zajos jelenetekkel és bekiabálásokkal indult a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülése, ahol már a hivatalos kezdés előtt több ügyben is demonstrálók jelentek meg a Városházán. A tüntetők transzparensekkel é
A fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték a Black Friday-akciók ellenőrzését, hogy kiszűrjék a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokat és védjék a vásárlók anyagi érdekeit. A tavalyi tapasz
Egyelőre nem állhat bíróság elé Brady Ebert, a Turnstile egykori gitárosa, akit azzal vádolnak, hogy autójával elütötte korábbi zenésztársa, Brendan Yates édesapját. A bíróság szerint jelenleg nem alk
Hayden Panettiere halála után újabb botrány van a családban.
A szurkolók is csak találgatják, mi történhetett. Közvetlenül a bajnoki rajt előtt rúgta ki Zsebe Ferencet az Egis Körmend kosárlabdacsapata. Az ügyvezető utódját még nem nevezték ki.
Meghalt Varga Ákos, a Mankind néven ismert DJ és producer.
The post Meghalt Varga Ákos: Mankind az egyik legfelkapottabb magyar DJ volt first appeared on nlc.
A valorizáció, vagyis az értékkövetési szorzótáblázat kulcsszerepet játszik az új nyugdíjak megállapításában – magyarázta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban. Jó hír, hogy a 2027-ben nyugdíj
A reggeli és a vacsora időpontja is hatással lehet arra, meddig élhetünk – állítják kínai tudósok. A szakértők közel két évtizeden át 30 000 ember étkezési szokásait követték nyomon, és azt állapított
Magyar filmes dömpinggel készül a következő hetekre a TV4: szeptember végétől október közepéig egymást követik a hazai vígjátékok, romantikus történetek és közönségkedvencek. A műsorban a Szia, Életem
Lékai-Kiss Ramóna, a Megasztár műsorvezetője mélyen megérintve beszélt arról, milyen hatással volt rá Krizbai Teca produkciója a tehetségkutató színpadán. Teca, aki korábban már szerepelt hasonló műso
Egyre több nő alakíttatja át az eljegyzési vagy karikagyűrűjét a válása után. Az új ékszer gyakran a középső ujjra kerül, és már nem a házasságot, hanem a szabadságot, az újrakezdést és egy lezárt éle
Tóth Gabi Őszinte Hang Mentorsuli néven indított saját előadó-művészeti mentorstúdiót. Az énekesnő régi álmát megvalósító, amatőr tehetségek gondozását célzó vállalkozása szeptemberben indult el. Enne
Már több mint három és fél milliárd forint ütheti annak a markát, aki egyedüliként eltalálja az Ötöslottó mind az öt nyerőszámát szombaton. A főnyeremény 3,66 milliárd forintra hízott, miután immár 17
Mészáros Lőrinc és a két lánya is eltűnt a milliárdos üzletemberhez köthető, svájci MS Energy Holding AG igazgatótanácsából. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrejötte állhat a
Októberben három új előadással várja a nézőket a Centrál Színház kisszínpada. Lesz köztük fekete humorral átszőtt történet a függőségről, zenés utazás Shirley Maclaine életébe, és egy különös világ, a
Másfél év után visszatért a válogatotthoz a Fradi kapusa.
A lakosság segítségét kéri a rendőrség a 15 éves Kelemen Vencel megtalálásához. A tamási gyermekotthon lakója augusztus 25-én engedély nélkül távozott a szekszárdi befogadó otthonból, azóta ismeretlen
Amikor Aurelio kiszabadult a börtönből, eldöntötte, hogy teljesen más életet szeretne élni. A családapa leszámolt függőségével, és azóta a szenvedélybetegségét sportfüggőségre cserélte. Egy dolog azon
Szeptember 25-én hivatalosan is elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása – közölte a Fővárosi Törvényszék. Balázs Attila építőipari cégének ügyét a kormány korábban stratégiailag kiemelt jelentősé
Mi a tökéletes szilvás gombóc trükkje? Mutatjuk, hogyan marad könnyű és puha a tésztája, ami nem esik szét főzés közben, és olyan finom lesz, mint a nagyié.
The post A tökéletes szilvás gombóc titka:
Elgondolkodott már azon, miért adnak egyes fák békét, energiát vagy miért erősíthetik fel a magány érzését? Egy fa sosem csak egy fa: a gyökerek a kötődést és a múltat, a törzs a megküzdést, a korona
A Farm VIP 6. évadában pattanásig feszültek az indulatok Simor Olivér és Anger Zsolt között, ami a sárga csapat történetének egyik leghevesebb és leghangosabb vitájába torkollott. A két versenyző közö
Egy kétgyermekes édesanyával borzalmas diagnózist közöltek az orvosok. Aztán elkezdte kutatni, miért is betegedett meg.
Az Országos Mentőszolgálat egy férfi újraélesztéséről tett közzé bejegyzést, miközben a beteg már elhunyt. A poszt a férfi temetésének napján jelent meg, ezért az OMSZ főigazgatója bocsánatot kért, és
Kritikusan kevés üzemanyaggal tudott csak leszállni Manchesterben egy Malta Air Boeing 737-800-as, miután a viharos időjárás miatt többször is megszakították a leszállást Skóciában. A pilóta végül vés
Elhunyt Marina Vlady, a francia színésznő 88 éves volt.
The post Meghalt Marina Vlady francia színésznő first appeared on nlc.
Lehet, hogy tiszta a konyhád, mégis zsúfoltnak látod, amikor belépsz. A pulton sorakozó kisgépek, a mosogató körüli apróságok és a szekrényből kikandikáló dobozok könnyen elveszik a rend érzetét. Ria
Két év kihagyás után ismét színpadra áll Farkas Dénes. A közkedvelt színész, akit a nézők korábban nemcsak a Nemzeti Színházban, filmekben és a Keresztanyu című televíziós sorozatban láthattak, hanem
Megrázó hírt osztott meg követőivel Ava Mannings.