A termék neve is becsaphatja az agyunkat vásárlás közben.
Alighogy visszatért a nyári szünetről a Heti hetes, az RTL máris ismét szabadságra küldi a műsort.
Komoly bajba került a cég.
Mezítláb, zavart állapotban bolyongott az utcán és vért hányt egy 25 éves férfi, mielőtt kórházba szállították.
Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd az eső, a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztü
Simon Márton költő már egy éve megbeszélte Nádas Péterrel, hogy Simon kiadója, az Okapi Press adja majd ki az író első verseskötetét. Simon Márton azóta a Nádassal közös könyvbemutatót várta – „ehelye
A Bosnyák téri irodaházak beruházójának csődeljárását a kormány szeptember elején stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette. Magyar Péter a 300 milliárdos irodabiznisz kapcsán azt üzente Tiborcz
A volt miniszer szerint se Balassagyarmat, se Debrecen első embere nem vette magának a fáradságot, hogy először vele közöljék a kifogásaikat, ehelyett rögtön az újságíróknak nyilatkoztak.
Molnár Áron színész-aktivista csütörtöki Facebook-videójában arról számolt be, hogy közérdekű adatigénylést nyújtottak be az Operettszínház vezetésével és az Orbán János Dénes vezette Kárpát-medencei
Az október 8. és 11. között Gyulán zajló, hazánkban egyedülálló tudományos eseményen a szakma teljes palettája felvonul.
Amikor a svéd Jim Gottfridsson Szegeden játszott, éppen ő volt a világ legjobban fizetett férfi kézilabdázója.
A köztársasági elnök felidézte, hogy hetven évvel ezelőtt a magyarok maguk akartak dönteni a sorsukról, ezt a reményt azonban szovjet tankok tiporták el.
Experts in foreign policy and defence in Hungary’s previous government drew up a plan for the country's development of its own satellite programme. Viktor Orbán liked the idea, but according to an inv
Még el sem kezdődött az ülés, de már érezhető volt a feszültség ki a budapesti városházán.
A további terjeszkedéshez elsősorban az önkormányzatok együttműködésére van szükség.
Rossz hírt hozott a KSH, folytatódik a negatív tendencia.
Jelenleg karbantartási munkálatokra hivatkoznak, a fogyasztókat pedig a tartalékokból látják el.
Aki arra kíváncsi, mivel lehet teljesen megdöbbenteni egy Nobel-díjas írót, most megtudhatja: Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok egymás után többször is az őrület határára kergette Krasznahorkai Lászlót,
A házaspár minden évben közösen ünnepel.
Véget ér Magyarországon a vágtató béremelkedések korszaka. A reálnövekedés üteme jövőre megfeleződik, de a csökkenő inflációs pálya mellett az MNB elemzése szerint így is érdemi lesz a növekedés.
A támadás hírére egyhetes csúcsra emelkedett az olaj ára, Szaúd-Arábia pedig szövetségeseivel közös ellenlépésre készül.
Sokan nem találnak új munkahelyet az elbocsátások után.
Több mint 50 százalékkal nőtt a kínai gyártók piaci részesedése egy év alatt.
A természetes fogyás egyenlege nagyjából Baja lakosságának feleltethető meg.
The post Eddig közel 35 ezerrel több magyar halt meg, mint amennyi született idén first appeared on 24.hu.