A 8–14 éves gyerekek szakedzők segítségével ismerkedhetnek meg a sportág alapjaival
A Szent Borbála Kórház falait ékesíti tovább a tatabányai festőművész Víz alatti világ című mozaikja.
Dráma Fejérben! Rejtélyes eltűnés borzolja a kedélyeket Sárbogárdon: egy egész város aggódik a mosolygós lányért.
Nem adott elsőbbséget, így összeütközött egy másik járművel.
Senki nem marad magára az ügyintézésben, SegítőPont indult Miskolcon.
Egyre több a vérszívó a vármegyében, de vajon lesz szúnyoginvázió? Itt a katasztrófavédelem válasza.
Legalább két hónapos pihenő vár rá.
Az Alabárdos átalakulása jól mutatja, hogy a nosztalgia önmagában kevés.
Bakonyi Gábor a megtestesült SMAFC-szív. Játékosként és edzőként is letette névjegyét a klubnál és a soproni kosárlabdázás történetében. Elnökségi tagként is dolgozott a kék–fehér színekért.
Arra hívták fel a figyelmet a békéscsabai akcióval, hogy fontos a folyadékpótlás.
A Menü: Élet/Receptek kiállítás augusztus végéig várja a látogatókat a Művészetek Házában.
A hétfői lehűlést követően kedden ismét kellemes nyári időre készülhetünk Csongrád-Csanád vármegyében.
Több éremmel zártak a somogyi ritmikus gimnasztika képviselői az első Keleti Ágnes Emlékversenyen.
A tűzoltók azonnal a helyszínre érkeztek.
Közel negyven fokos melegben léptek pályára szombaton szokatlan formátumú találkozón Berndt András tanítványai.
A debreceniek jól teljesítettek a nemzeti együttesben.
A szövetségi kapitány pedig már nem hívhat be új embert.
Rövidesen kiderül, mely csapatokkal indul a bajnokság.
Új terelést építenek ki a sztrádán.
Mutatjuk, hogy a met.hu előrejelzése szerint milyen lesz az időjárás holnap Hajdú-Biharban.
Figyelmesség és összefogás a tűz megfékezésében.
Lipics Zsolt szerint a SZÍDOSZ elutasította a nyilvános egyeztetés lehetőségét.
Strandok éjszakája, arab est Igalban.
A gelsei rendelő tetőszerkezete jelentős károkat szenvedett. Nyilatkozott a polgármester: baj van!
A napokban ünnepelte a születésnapját.
Beindult a játékosmozgás.
A debreceniek újabb sikert értek el.
Nemcsak Nógrádból, hanem más vármegyékből is érkeztek motorosok a vármegyeszékhelyre.
Riasztás: heves zivatarok fenyegetik a vármegyét.