A programok közül a tájékoztatóban kiemelték a seregszemlét és a nomád vonulást
A Pentagon újabb kínai technológiai és ipari vállalatokat sorolt a hadsereggel együttműködők közé.
Balla György éles hangvételű felszólalást intézett a parlamentben, mivel Magyar Péterék folyamatosan bűnözőnek nevezik a Fidesz-frakció tagjait.
A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be.
Azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés a hosszú úton
A balliberális tv egykori munkatársának feladata a közszolgálati média „kiegyensúlyozott működésének előkészítése lesz”.
A kínai elnök hét év után először látogatott Észak-Koreába, ahol Kim Dzsongun ünnepélyes fogadtatásban részesítette, Peking pedig világossá tette: továbbra is Észak-Korea legfontosabb gazdasági és dip
A Grammy-díjas zenészt már nem tudták megmenteni
Kína kész bővíteni az együttműködést többek között a kereskedelem, a mezőgazdaság, az építőipar, a tudomány és a technológia, valamint az egészségügy területén.
Felháborodást váltott ki Magyar Péter viselkedése.
Kapitány István hangsúlyozta, hogy büszke a versenyszférában elért eredményeire, ugyanakkor még nagyobb kihívásnak tekinti jelenlegi megbízatását.
Az élen nem történt változás
Fásy Ádám szerint sárba tiporják az emberi méltóságát, mert nem felel meg „a magyar média hatalmon lévő sajtó ízlésének”, és mert nem az általuk támogatott pártra szavazott.
Az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint a cél egy független, hiteles és valóban a gazdálkodókat képviselő Agrárkamara létrehozása.
Borbély Balázs új erőnléti edzője természetesen a bajnoki címet megszerző Győrből érkezett a Ferencvároshoz.
Az RTL-től és a Microsofttól érkezik a felelős.
The post Megvan, ki felel majd miniszteri biztosként a közmédia megújításáért first appeared on 24.hu.
Hétfőn az izraeli hadsereg több dél-libanoni faluban is csapásokat hajtott végre
„Az én feladatom szolgálni Magyarországot” – mondta a tárcavezető.
Kedden telt ház előtt lép pályára a magyar válogatott Debrecenben.
A kazah válogatott szövetségi kapitánya is megtartotta a szokásos meccs előtti sajtótájékoztatóját.
A madridi klub két meghatározó játékos értékesítésével finanszírozná története legdrágább igazolását.
A fővárosi kerületeket sem sarcolja meg.
A politikában nem jött össze a túlélőshow, maradt az Árulók.
Molnár Gábor kifejtette, egy az Európai Parlament által támogatott szakpolitikai programon vett részt