A Biztonsági Tanács az ENSZ egyetlen olyan szerve, amely jogilag kötelező határozatokat hozhat
A kultúráért felelős miniszter szerint az előző kormány politikusai úgy álltak a magyar nemzeti műtárgyakhoz, mintha plázában válogatnának a számukra tetsző dekorációs tárgyak között.
Marjia Zaharova orosz külügyi szóvivő a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon nyilatkozott.
A cég részvényeinek kibocsátási árát 135 dollárban határozták meg – ez minden idők legnagyobb elsődleges nyilvános részvénykibocsátását eredményezheti.
Az Egyesült Államok és Irán közötti diplomáciai egyeztetések újabb fontos szakaszba érkezhettek, miután Donald Trump a Fehér Házban újságírói kérdésekre válaszolva optimistán beszélt a folyamatban lév
Jelentősen visszaesett a brit magániskolák tanulólétszáma. Egyetlen év alatt mintegy 30 ezer diák tűnt el a rendszerből, és több mint száz intézmény végleg lehúzta a rolót, miután a munkáspárti kormán
Gyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Oroszország készen áll arra, hogy pragmatikus kapcsolatokat építsen ki Magyarország új kormányával - jelentette ki Marjia Zaharova orosz külügyi szóvivő a RIA Novosztyi hírügynökség által csütörtök ha
Napos időre lehet számítani napközben, az észak-keleti megyékben azonban zápor, zivatar zavarhatja meg a napsütést. A legmagasabb hőmérséklet 28 fok lehet, a szél megélénkül, néhol erős lökések kíséri
Sok témát érintettek, kár lenne kihagyni!
Oroszország hátországa immár nincs biztonságban.
A történelmi kvízből kiderül, mit tudsz a trianoni békéről!
Hat nap alatt több mint 1500 kilométert tettek meg veterán segédmotorokkal a bátor motorosok.
Nyolc év után új fejeztek kezdődik a tolnai női futsalban.
Mutatjuk, hogyan vonják be a helyieket a döntésekbe, és miért hatékony az új véleményezési módszer.
Megérkezett az előrejelzés!
Így járnak majd a pótlóbuszok.
Van egy nyugdíjasokat érintő szabály, amelyre különösen érdemes odafigyelni munka mellett. Aki átlépi a határt, annak a nyugdíja év végéig szünetelhet.
Zúgó Róbertet elvitte a víz, de verseiben ma is él a tragikus sorsú kajárpéci fiatal.
A közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet
A közös munka alapja egy átfogó Velencei-tó törvény előkészítése lehet
Az élénk, olykor erős szél mellett 22 és 28 fok közé melegszik fel a levegő.
The post A záporokat felváltja a napsütés first appeared on 24.hu.
Csoda, hogy elbírják a fák ágai.
Miközben a szurkolók izgatottan várják, hogy a pályán láthassák Lionel Messi, Jude Bellingham, Kylian Mbappé és Vinícius Jr. varázslatos játékát, a háttérben egy legalább ilyen intenzív verseny zajlik