Miközben a magyar fürdők vendégforgalma még mindig 20 százalékkal elmarad a világjárvány előtti csúcstól, a működési és bérköltségeik jelentősen emelkedtek. A Magyar Fürdőszövetség szerint a jelenlegi
Súlyos gyermekbántalmazás gyanúja miatt vett őrizetbe egy házaspárt a rendőrség.
A balkonládák megfelelő vízelvezetése nagyon fontos.
A címet június elsején adta át a Sárvári Tankerületi Központ.
December 3-tól látható a mozikban Herendi Gábor Karácsonyra megjövök című vígjátéka.
A Debrecenben is akkumulátorgyárat építő kínai CATL megnyitotta a kínai Hsziamen városban a világ egyik legnagyobb és legösszetettebb energiatárolási tesztközpontját - tájékoztatta a cég szerdán az MT
Megjelent a Checklist szerdai adása. Műsorunk első felében azzal foglalkozunk, hogy 2027-ben visszatér a kata: a kisvállalkozók korábban népszerű adózási formáját az új kormány nemcsak visszaállítja,
Katalint és Vilmost gyalázó trollerrel szövetkezett Meghan.
A holland rendőrség letartóztatott egy férfit, akit az Ajax labdarúgóklub informatikai rendszerének meghackelésével gyanúsítottak meg.
Megnyugtatja a gyomrot és hangulatba hoz.
Elmegyünk előtte szinte minden nap, megállunk egy-egy percre s azt kutatjuk: mi épült, mi az új?
Megjelent az első babazászló Igalban.
Baleset történt szerdán délután Keszthelyen. Egy útkereszteződésben ütközött össze két jármű.
Plasztikai sebésze talált rá a lányra.
A magyarországi zöldség- gyümölcs ágazat immár hatalmas, több tízezer főre tehető alkalmi munkaerő hiányával küzd. Ebben a helyzetben képtelen lemondani a határon túlról érkezőkről, állítja a területé
Figyelmeztetést adtak ki a medve jelenléte miatt!
Az elején úgy tűnt, a világelső fehérorosz klasszisnak könnyű meccse lesz.
Paolo Rossi-t csodálta a vb-döntőben
A NATO főtitkára váratlan kijevi látogatáson egyeztet az ukrán vezetéssel a légvédelem megerősítéséről.
Csató Gábor 9 évig vezette a mentőszolgálatot.
A Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a kormányhivatali határozat több ponton szakmailag hiányos, és a jogszerűsége is vitatható.
Közel 6 milliárd euró értékű katonai beszerzési csomagot jelentett be Románia, amelynek keretében több száz harcjárművet, légvédelmi rendszert, hadihajókat és lőszert vásárol a német Rheinmetall-csopo
Lemondott megbízatásáról Göröghné Bocskai Éva. Hajdúböszörmény polgármestere országgyűlési mandátumot szerzett, ezért nem tölthette be tovább polgármesteri tisztségét.
Ezek lesznek a legjobb hétvégi programok Hajdú-Bihar vármegyében.
A munkanélküli házaspárnak hét kiskorú gyermeke van.
Kilenc év után felmentették Csató Gábort az Országos Mentőszolgálat főigazgatói posztjáról. A személycsere a mentőszolgálat és az ügyeleti ellátórendszer tervezett átalakításával esik egybe, miközben
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél.
Emmanuel Macronnal találkozott Magyar Péter Párizsban, mindketten a stratégiai együttműködés erősítéséről beszéltek, mindketten kiemelve a nukleáris energia területét.
Baleset történt Zalaegerszegen, egy helyi járatú autóbusznak ütközött egy személygépkocsi
A színész-influenszer beszélt elsőként a NER-közeli művészek között a választás előtt szétszórt 17 milliárd forintos állami támogatásról.