Emmanuel Macron szerint a francia haditengerészet felszállt egy oroszokhoz köthető olajszállító tartályhajóra
Nemcsak a korábban befagyasztott, mintegy 10 milliárd eurós helyreállítási források felszabadításáról született megállapodás Magyar Péter és Ursula von der Leyen közt, hanem további kohéziós pénzekről
Az óceánok a Föld leghosszabb életű élőlényeinek otthona. Az üvegszivacsok több mint 10 ezer évig élhetnek, egy-egy nagy kagyló pedig több mint 500 évig. Néhány medúza, a medúzafélék és a hidra olyan
Szigorított a Magyar Posta.
The post Megszüntette az olcsó csomagküldést a Magyar Posta first appeared on nlc.
A TÜMOSAN 81 Evo traktorcsalád 105 lóerős motorral, fejlett kezelői komforttal és digitális technológiákkal érkezik, új alternatívát kínálva a középkategóriában.
A mentésben keresőkutyák is részt vesznek.
Egy osztrák kutatás szerint a törésteszteknél használt bábuk nem alkalmazhatók mind a két nemre.
Az árakat továbbra is a fosszilis üzemanyagok előző kéthetes alapára alapján számítják ki, meghatározott kereskedelmi árréssel.
Nincs helye Budapesten annak, hogy a város útjait versenypályaként használják – nyilatkozta Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány a Fővárosi Közgyűlés ülésén, ahol a BRFK 2025-ös tevékenységéről kés
A gép ezt követően azonnal visszafordult.
Hónapok óta tartó stressz, csalódások és az a bénító érzés, hogy semmi sem halad előre – sokan érezhetik úgy, hogy az életük egy helyben toporog. De van egy jó hírünk: a kínai horoszkóp szerint négy c
A mosonmagyaróvári Karolina Kórház tájékoztatása szerint június 1-jétől a beutalóköteles szakrendelésekre kizárólag E-beutalóval lehet jelentkezni.
Mandula Ádám az utóbbi években leginkább a botrányai miatt került címlapra - most megszületett második kisfia.
The post Megszületett a magyar botrányhős második gyermeke: Mandula Ádám még nem látta a
Színésznőként csupán tíz évig volt aktív, mégis minden idők legnagyobb filmsztárjának tekintik. Száz éve született Norma Jean, azaz Marilyn Monroe.
The post Hollywood legfényesebb csillaga, aki túl ha
2024 januárjától erősíti a Lokit, de lehet már nem is a hajdúságiakkal edzőtáborozik.
Élő közvetítésünk az épp futó parlamenti ülésről.
The post A képviselők fizetéscsökkentéséről vitáznak az Országyűlésben first appeared on 24.hu.
Kovi legnagyobb felfedezettje, sztárja és múzsája.
Az igénybe vehető juttatások és támogatások körét is szűkítenék
„Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlen a kiszámítható gazdasági környezet és a forint stabilitásának megőrzése” – fogalmazott a miniszterelnök.
Bontás közben omlott össze egy négyemeletes épület.
A sikkes divatelem egyszerre időtlen, mégis modern - mutatjuk, hogyan érdemes viselni!
Akárhogyan is vesszük, a külföldi orosz befolyás terjedése erősen leszálló ágba került az utóbbi időben, és ennek kicsit sem örülnek az orosz szolgálatok. Azt persze csak az idő döntheti el, hogy ez e
A vendégmunkásokkal kapcsolatos fideszes és tiszás kifogások tévhiteken alapulnak, jelenleg a külföldiek jelenléte nem meghatározó a munkaerőpiacon, ám egyes területeken nélkülözhetetlenek. És nem vél
A felvételen jól látszik, ahogy a „The Hungarian Hammer” néven ismert Németh István fellöki a feleségét és a gyerekeivel kiabál – a sokkoló jelenet gyorsan terjedni kezdett a közösségi médiában.
Érezzük jól magunkat, de óvjuk értékeinket.
A nap legfontosabb hírei, AI alapú közlekedésellenőrző rendszerek, AI forgalomellenőrzés, AI-kamerák, ANPR fejlődés, biztonsági öv kamera, Dubai forgalomellenőrzés, figyelemelvonás detektálás, ghost p
A párkapcsolati kompatibilitás sokkal több, mint szerelembe esni a másik féllel. Ahhoz, hogy kiderüljön, mennyire illik két ember egymáshoz, időt kell együtt tölteniük, és meg kell ismerniük egymás sz
Ha nem a legszegényebbek és leghülyébbek táborát gyarapítod, olvasd figyelmesen.
Napirend előtt szólal fel Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben.