A chip fejlesztőit az idegsejtek rendkívül hatékony működése inspirálta.
A középkelet-európai régióban, így a Kárpát-medencében súlyosbodik leginkább az évről évre halmozódó vízhiány.
Az elmúlt 16 évben a közjavak jelentős része vált tisztességtelen úton magántulajdonná. Tóth Gábor Attila alkotmányjogász és Lendvai András ügyvéd szerint megvan az esély a visszaszerzésükre, de ehhez
A városi önkormányzat tavaly szétdaraboltatta és hulladéktelepre vitette az egykori Kepes Intézet utolsó, még az épületben maradt műtárgyát. Most diadalmasan bejelentette, hogy előkerült. De milyen ál
Későn fordultak rá a mesterséges intelligenciára, de legalább más utat választottak, mint a versenytársak – ettől izgalmas a Meta projektje, nem attól, hogy a Facebook és a Messenger is tele lett fele
Több mint 300 ezer ember adatait összevetve úgy tűnik, hogy a bor kevésbé kockázatos, mint a sör, a tömény vagy a cider. Persze, ha valaki mértéktelenül iszik, akkor mindegy.
A pimaszul ételt lopkodó sirályok egy része nem jön rá, hogy a ragasztott szemek nem jelentenek veszélyt, és inkább meg se közelíti az ételes dobozt.
A Budapest Történeti Múzeumban megrendezett kiállítás, az Irány a Galaxis! nem a világűr, hanem a magyarok nappalija felől meséli el, hogyan zajlott a nagy űrőrület a Szputnyik fellövésétől Farkas Ber
Akár egy antik porcelán vázát, olyan óvatosan viszik a holdrakétát a kilövőállásra. A márciusban elhalasztott misszióra legkorábban április elején kerülhet sor.
Igaz, hogy csak kifejezhetetlenül rövid ideig, de már működik: tölt, tárol, lemerül.
A szemüvegbe épített AI hangasszisztens rendszer a hétköznapi helyzetekben segíti a használóját, és közben alkalmazkodik is hozzá.
Sehogy sem illettek a tájba a rózsaszín kőzetek, kiderült, hogy a mélyben rejlő, 100 kilométer széles gránittömbbel vannak kapcsolatban.
Paul Conyngham ausztrál techvállalkozó chatbotokkal terveztetett bőrdaganatos kutyájának mRNS rákvakcinát. A szenzációs sztorit árnyalja, hogy a rákvakcinák még sokszor nem működnek jól, ráadásul mére
AI bully, vagyis mesterségesintelligencia-zaklató munkakörbe keres embert egy kaliforniai startup, hogy feltárják a chatbotok hallucinációinak és hosszú beszélgetések során jelentkező hibáinak hátteré
Egy brit kutatásban összehasonlították azokat a gyakorlatokat, ahol tiltják és ahol csak korlátozzák az iskolai mobilhasználatot. Mint kiderült, nincs csodamódszer.
Az állat szőrében olyan pigmenttermelő szervecskéket találtak, amilyet emlősben még sosem. Madaraknál már igen, náluk viszont az élénk színekért felelnek.
Véletlenül bekapcsolták rajta az „őrült tánc” üzemmódot, de kikapcsolni már nem lehetett.
Az amerikai gyógyszerhatóság 2023-ban betiltotta 19 peptid gyógyszertárakban való előállítását, mert a hatékonyságukra és a biztonságosságukra sincs megfelelő tudományos bizonyíték. Robert F. Kennedy
A felnőttek személyi asszisztensként vagy tőzsdei segédként használják, a gyerekeknek pedig a logóban szereplő homár tetszett meg, mindenesetre az OpenClaw AI ágensei tarolnak Kína-szerte.
A CBD és a CBG vegyületek egy egérkísérletben javították a vércukorszint szabályozását, csökkentették a máj zsírtartalmát és a vérzsírszinteket, miközben nem okoztak bódultságot.
A 33 éves férfi több szerve leállt egy influenzából kiinduló fertőzés után, ezért orvosai eltávolították mindkét tüdejét, és egy mesterséges rendszerrel tartották életben.
A képviselőházban rendezett Vízválasztó III. Konferencián újra a tájba integrált vízvisszatartási rendszer megvalósításának lehetőségei kerültek terítékre. Ezúttal a kormányzat is képviseltette magát.
Az új lelettel együtt már 20 ülve eltemetett gall maradványait találták meg a városban, de azt még mindig nem lehet tudni, hogy kiket és miért temettek el így.
Bár a humoros előadók kevésbé unalmasak, több mint ötszáz előadás elemzése után kiderült, hogy ehhez nem árt az sem, ha a vicceik is jók.
Mik az állatkísérletek korlátai? Miért nehéz objektíven mérni a fájdalomcsillapítók hatását? A Qubit podcastsorozatában, a Darwin démonaiban Kun Ádám evolúcióbiológus és Mandl Péter bécsi kutatóorvos
Egy metaanalízisben 50 kohorszvizsgálat eredményeit elemezték, és arra jutottak, hogy azoknál, akik több fermentált élelmiszert fogyasztanak, csökken a mortalitás kockázata.
A dübörgő mogyoróipar évente tízmilló tonnányi héjat termel, és bár eddig is voltak ötletek a hulladék hasznosítására, egy új eljárással kiváló minőségű grafént készítenének belőle.
A dögevő madarak szezonon kívül is megfertőződhetnek, ami növeli a vírusmutációk veszélyét is.
A 2030-as években állítólag nem kell többé szerelőt hívni, mert az internet megjavítja önmagát, és tömegben sem kell térerőhiánytól tartani. A mesterséges intelligenciára és műholdakra épülő 6G-korsza