Földrengés volt csütörtök hajnalban a dél-olaszországi Nápoly térségében. Sérültekről vagy jelentősebb károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
Jelentős árkülönbségek jellemzik a hazai termőföldpiacot a különböző művelési ágak és a területi elhelyezkedés szerint.
A Qualcomm részvényei 13 százalékot ugrottak a szerdai tőzsdei zárás utáni kereskedésben, miután a chipgyártó jelentősen megemelte a hosszú távú bevételi előrejelzéseit. A vállalat várakozásai szerint
Az Európai Unió tagállamai olyan javaslatról állapodtak meg, amely jelentősen lazítaná a fenntartható befektetésekre vonatkozó uniós szabályokat. A változtatás lehetővé tenné, hogy nagy olaj- és gázip
Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön rendkívüli kormányszóvivői sajtótájékoztatón tesz új bejelentéseket a hétvégi kihelyezett kormányülés előtt, miközben a kabinet egyszerre több politikailag érzé
Egy kiterjedt német nyomozás középpontjában Mirko Hüllemann, a Unzer (korábbi nevén Heidelpay) pénzforgalmi szolgáltató egykori vezérigazgatója áll, akit 2025 novemberében tartóztattak le, és azóta is
Tóth-Szántai József miskolci polgármester: augusztus 20-án újra megnyitja kapuit a Miskolctapolcai Barlangfürdő.
Nő a tartós munkanélküliség.
Franciaországban szerdán megdőlt az előző napi melegrekord, ezzel minden idők legmelegebb napja volt az országban a meteorológiai szolgálat, a Météo-France szerint, amely a példátlan és nehezen elvise
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2026 májusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékon stagnált. A munkakeresés átlagos időtart
Az Anthropic amerikai mesterségesintelligencia-kutató cég azzal vádolta meg a kínai technológiai és e-kereskedelmi óriásvállalatot, az Alibabát, hogy az jogtalanul próbálta meg másolni Claude nevű nye
„Szerintem történetekre van szükségünk. Nem tökéletesre megmunkált vállalati üzenetekre, hanem valódi, emberi, megfogható történetekre. Mert ezekhez tudunk kapcsolódni és holnaptól változtatni valamit
„Szerintem történetekre van szükségünk. Nem tökéletesre megmunkált vállalati üzenetekre, hanem valódi, emberi, megfogható történetekre. Mert ezekhez tudunk kapcsolódni és holnaptól változtatni valamit
A vártnál lényegesen erősebb negyedéves eredményt prognosztizált szerdán a Micron Technology, ami azt jelzi, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastruktúrába áramló hatalmas beruházások
Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Kevesebb a munkanélküli, mint tavaly, de döbbenetes, mennyi időbe telik munkát találni.
Több rendőrautó jelent meg szerdán a Semmelweis Egyetem Belső Klinikai Tömbjénél, ahol a Vagyon-visszaszerzési Hivatal munkatársai intézkedtek. A rendőrség szerint folyamatban lévő büntetőeljárásról v
A májusi adatok alapján javult a munkaerőpiaci konjunktúra a tavasz végén Magyarországon. A foglalkoztatottak és a gazdaságilag aktívak száma emelkedett, a munkanélküliség csökkent. A friss adatok arr
2026 májusában 4 millió 654 ezer fő dolgozott Magyarországon, miközben a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékon állt.
Minden nyugdíjcélú befektetésből több van a magyarok kezében, mint egy éve. 2025 eleje óta több mint ötvenezren csatlakoztak hozzájuk, és nőtt a nyugdíj-előtakarékossági számlák (NYESZ) és a nyugdíjb
215 ezer fő a nyilvántartott álláskereső.
A Francia Nemzeti Bank az éves pénzügyi stabilitási jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a magánhitelezési (private credit) piac egyes sajátosságai a 2008-as pénzügyi válság kezdeti szakaszát idézi
Egy 7,2-es és egy 7,5-ös földrengés rázta meg Venezuelát, rendkívüli állapotot hirdettek az országban.
The post Földrengés rázta meg Venezuelát, a halálos áldozatok száma több ezerre emelkedhet appea
Caracasban és környékén számos épület romba dőlt, a mentési munkálatok pedig jelenleg is nagy erőkkel zajlanak.
Egyelőre nem rendeltek el cunamiriadót és az atomerőművek sem jeleztek problémákat. Ettől függetlenül a helyzet nagyon súlyos, válságstábot állítottak fel.
Jelasity Radován fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Jelasity Radován fél 4-től lesz a vendégünk.