Videón a hajmeresztő pillanatok.
A BKK szerint az ügyben további munkáltatói, polgári, sőt büntetőjogi jogkövetkezményekre lehet számítani.
A fejleményről Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere nyilatkozott.
A részleteket Gulyás Virágtól, New Yorkból kaptuk.
Olaszországból Jánosi Dalma tudósított.
A korábbi nyári csúcsot 2024. július 16-án regisztrálták
Két, sokak által rendszeresen fogyasztott élelmiszercsoport visszaszorításával jelentősen mérsékelhető a rák kialakulásának esélye.
Anglia bebizonyíthatja, hogy jobbhátvédek nélkül is tud élni, a belgák pedig azt, hogy képesek Szenegál ellen háromesélyes meccset nyerni. Hajnalban pedig az Egyesült Államok orra alá törne borsot a l
Az andalúziai Andújarban volt, hogy 45 fok feletti hőmérsékletet mértek júniusban.
The post Hőség: meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma Spanyolországban first appeared on 24.hu.
Dízel helyett sokan hibriddel spórolnak, aminek a Toyota a nyertese. De mi keresett még, és milyen áron?
Mutatjuk, miről tárgyalnak majd.
A Budapesti Közlekedési Központ néhány belső minőségellenőre szervezetten, felettesük irányításával dokumentumokat hamisított meg, hogy magasabb bérpótlékot kapjon. A csalást egy belső ellenőrzés tárt
Ettől rettegtek a magyar fesztiválszervezők.
Még egy rossz hír Magyarország harmadik legnagyobb természetes taváról.
Gázvezetéket vágtak el útépítési munkálatok során Tiszaföldváron szerda délelőtt.
Az aranyeres fájdalmak emléke a műtét után még hetekig velünk marad: a szúró, feszítő fájdalom, az
The post A műtét után azt reméljük, hogy azonnal elmúlik a fájdalom, és azt hisszük, vége a kínlódásn
Gyújtóbombát aktiváltak Görögországban szerda hajnalban.
Mindezt a közvetlen főnökük koordinálásával tették. A BKK minden érintettet kirúg.
Cser-Palkovics András szerint kifejezetten biztató a jövő, ami a székesfehérvári klub előtt áll.
Hét gyanúsított letartóztatásban marad
Magyar Péter szerint a kutatás is bizonyítja, hogy az emberek támogatják kormánya programját.
Ugyanakkor hét másik gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta a Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai ügyben.
Csányi Sándor már tájékoztatta a fejleményekről a klubokat.
Mexikó 1986 óta nem nyert meccset a futball-világbajnokságok egyenes kieséses szakaszában.
Ötven éven át volt a Nemzeti Színház meghatározó művésze.