Teljesen ostobaság a Föld lakkori lakóit primitívnek nevezni
Teljesen ostobaság a Föld lakkori lakóit primitívnek nevezni
Ezüstnyilakat idéző megjelenéssel jön a plug-in hibrid szuperautó.
A műanyag játékszerekért darabonként több mint 15 ezer forintot fizetett a Kulturális és Innovációs Minisztérium, bölcsödékben kampányoltak velük.
A Fidesz országgyűlési képviselője a választások óta kialakult helyzetre reagált a vasárnapi tüntetésen.
A 79 éves Pérez 2009 óta vezeti a spanyol klubot, célja, hogy 16. alkalommal is megnyerjék a Bajnokok Ligáját.
A sorozat ötletgazdáját később kirúgták a Magyra Rádiótól.
Több száz embernek kellett elhagynia hétfő hajnalban egy zalakarosi szállodát, amelynek alagsorában kisebb tűz keletkezett - tájékoztatta a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az M
A nyugdíj igénylésének időpontja most komoly anyagi következményekkel járhat azok számára, akik már tavaly megszerezték a jogosultságot, de eddig nem nyújtották be a kérelmüket.
A délután folyamán az úszni nem tudó, 5 éves kisfiú felnőtt felügyelete nélkül maradt.
„Hazahozzuk az uniós pénzeket, megkezdjük Magyarország újjáépítését" - áll a bejegyzésben
Az orosz üzletember mindenképpen a nyilvánosság tudta nélkül akart találkozni.
Orbán and his team remained confident until the last moment that they could stay in power. Following the election, they offered no explanation for the reasons of defeat to their supporters, which spar
A gyermek egy felfújható labdával ugrott a medencébe, de az kifordult alóla és elmerült. Az úszómesterek azt állítják, hogy megfelelően figyeltek.
The post „Megtiltottam az ötéves kisfiamnak, hogy egy
Az úszni nem tudó kisfiú egy felfújható strandlabdával ugrott a medencébe, de a labda kifordult alóla. A gyereket végül egy fürdőző vette észre, aki szólt az úszómesternek, aki csak ezután kezdte meg
Ukrán civilek találtak egy olyan madárfészket Donbaszban, ami jól mutatja a háború egyik súlyos hatását.
Június 12-vel lejár a kétéves türelmi idő.
A faj csaknem kihalt a térségben a túlhalászás miatt.
Ismét Hankó Balázs került a fókuszba.
A norvégok nem így tervezték a felkészülést a labdarúgó-vb-re.
A rajongók odáig voltak érte!
Hat ember ellen emeltek vádat az ügyben.