2027-től lesz Starlink műholdas internet a fapadosokon.
Íme a hatodik expár.
The post Exek csatája: új szereplőket jelentettek be first appeared on 24.hu.
A miniszterelnök június 8-i hatállyal bízta meg Mecser Tamást.
Ennek az ellenkezője igaz
Úgy tűnt, mintha teljesen szabályos lenne.
A helyszínen van Méhész András kollégánk.
Hat ember ellen emelt vádat az ügyészség, akik gyermekotthonban élőket bántalmaztak.
A témában Dömötör Csaba szólalt meg.
Ellenfele Bakk István visszalépett a jelöltségtől. Az alelnöki és elnökségi pozíciókról a szombati konresszuson döntenek majd.
A közvetítést 13 óra után követhetik élőben nézőink a Hír TV csatornáján, illetve honlapunkon és közösségi oldalainkon is.
Bujdosó Andrea frakcióvezető a sajtótájékoztatóján a vagyonnyilatkozatok kérdésköréről is beszélt.
The post Jön az új vagyonnyilatkozati rendszer, kitérnek az eltitkolt vagyonelemekre first appeared o
Herbert Hainer szerint Michael Olise nem eladó, hiába érdeklődik iránta a Real Madrid.
Szamosvölgyi Péter a térség területi ellátásának erősítését, a szülészet-nőgyógyászat működésének további biztosítását és fejlesztését, valamint a gyerekosztály újraindítását kéri a minisztertől.
Az utolsó ismert Dendroseris neriifolia fa Chile egyik kis szigetén él, ahol csupán néhány kötél óvja a biztos pusztulástól.
The post Egyetlen példánya él csak ennek a fának – így próbálják megmenteni
Nem szoktunk, talán nem is szeretünk azon gondolkodni, mi lesz, ha megöregszünk, pedig ahhoz, hogy
The post Nem szívderítő, ahogy elképzeljük az időskort, pedig van ok optimizmusra first appeared on 2
Életterük szűkülésével egyre gyakrabban fordul elő, hogy Budapest egyes részein vaddisznók jelennek meg.
Az évek során számos szokatlan bűncselekmény történt, például sorozatgyilkosok, akikről kiderült, hogy egyáltalán nem is léteztek
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésével kapcsolatban Melléthei-Barna megjegyezte, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban nem igazán volt vita.
The post Szuverenitásvédelmi Hivatal megszün
Bujdosó Andrea fél órával az ülést megelőzően beszélt a terveikről.
Erőszakos bevándorlók tartják félelemben Európát.
Az Integritás Hatóság vezetője szerint az Orbán-kormány két, miniszteri rangú képviselője akadályozni kívánta törvényes hatáskörei gyakorlásában a hatóságot.
Négy vizsgálóbizottság hamarosan el tudja kezdeni a munkáját, mondta Bujdosó Andrea.
The post Hétfőn jelölik a tagokat a vizsgálóbizottságokba first appeared on 24.hu.
Rövid időre elveszítette az eszméletét is az ukránok elleni meccsen, amelyen összeesett a pályán.
The post Eriksen jól van és elhagyhatja a kórházat first appeared on 24.hu.