Bóka János szerint alkotmányos puccsot hajt végre a kormány, és jön a csengőfrász, jön a lefüggönyözött autó. Toroczkai László azt mondta, Mészáros Lőrinc minden jachtbeszerzéséről tudtunk, bezzeg az
Orsovai Reni élete legboldogabb időszakát éli.
A képviselő tájékoztatóját a HírTV 13 órától élőben adja, melyet honlapunkon és közösségi oldalainkon is követhetnek nézőink.
A közlekedési és idegenforgalmi, valamint a biztonság- és védelempolitikai bizottság nagy többséggel fogadta el álláspontját az új uniós szabályokról, amelyek célja, hogy egy esetleges válság vagy kon
Az idei vébén minden bizonnyal megdől a cserék által szerzett gólok vb-rekordja. De mi köze lehet mindehhez a FIFA szabálymódosításainak?
The post Kispadosnak indult, nemzeti hős lett belőle – eddig e
Steven Spielberg szerint Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia című klasszikusa a legmerészebb film, amit valaha bemutattak a mozikban.
Elfogadta a védett üzemanyagár kivezetéséről szóló törvényt kedden az Országgyűlés.
Az óvodapedagógusnak kiskorú veszélyeztetése és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt kell majd felelnie a bíróság előtt.
Elfogadta a törvényt kedden az Országgyűlés.
A kislánynak nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek.
Karácsony Gergely szerint Budapest „súlyos árat fizet” az alacsony vízdíjakért. A főpolgármester visszakérné az önkormányzatoknak a vízdíjak meghatározásának jogát, és sávos díjrendszer bevezetését se
A Fidesz kampányfőnöke szerint Orbán Viktor továbbra is a patrióta erők egyik vezetője, „mert ez tapasztalaton, tudáson és a letett életműn múlik, és ő ennek a politikai oldalnak a doyenje”.
A Fidesz vezetéséből távozó politikus azt mondja, a klubelnöki poszthoz sem ragaszkodik feltétlenül. Azt nem tudja, mennyit veszít a Ferencváros azzal, hogy a Tisza került kormányra, de azt elismerte,
Neki is joga van a tisztessége eljáráshoz, írja a jogvédő szervezet.
The post Amnesty International: Nincs rendben a kormány megoldása Sulyok Tamás eltávolítására first appeared on 24.hu.
A meccsek mellett a játéknap összes fontos rezdüléséről beszámolunk.
The post Ronaldóék javítanának, Anglia rangadóra készül – élő hírfolyam a foci-vb tizenharmadik napjáról first appeared on 24.hu.
Komoly viták árán szavazta meg az Országgyűlés, lehetséges, hogy végleg búcsút inthetünk az ársapkának.
Restoring the independence of the public media service was one of the Tisza Party's election promises. The ministerial commissioner responsible for the area noted that this is the first step, with the
Pedig szerinte nekik lenne erkölcsi alapjuk az indulásra.
The post Kunhalmi: Soha többé nem indulhatok országgyűlési választásokon a saját hazámban? first appeared on 24.hu.
Budapest belvárosában így már nemcsak meleg, de füst is van.
„Hát ez élmény volt” – a kormányfő nevetve reagált Bóka János felszólalására, majd alaposan kiosztotta.
A 87 éves korában elhunyt költőre, Simor Andrásra emlékezünk.
Volt már olyan érzésed, hogy bár a munkahelyeden tisztességesen megfizettek, a cég növekedését és teljesítményét látva arra gondoltál, milyen jó lenne tulajdonosnak is lenni benne? Már egy kis részese
Bakács Tibor kérdésére Falusi Mariann egy évekkel ezelőtti esetről mesél.
A tiszás parlamenti többség megszavazta a közmédia gyökeres átalakítását.
A szupravezető mágnesek új generációja kompaktabb gépeket tesz lehetővé