A 17 milliárdból eddig 2,16 milliárd került vissza az államhoz, még folyik az ügyben a NAV nyomozása költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával.
Két nagy termelő függesztette fel a működését a múlt héten
Az elkövető egy 58 éves mogyoródi férfi, aki a BRFK nyomozóinak beismerte a tettét.
A pénész látványos lehet a fürdőszobában vagy a konyhában, ahonnan gyorsan eltüntethetjük, azonban rejtett helyeken is felbukkan.
Otthonában fogták el a rendőrök a férfit, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
The post Egy 58 éves mogyoródi férfi dobta a Dunába az Erzsébet-hídra kihelyezett szivárványos zászlókat first appe
A 17 milliárd forintból eddig 2,16 milliárd került vissza a Nemzeti Kulturális Alaphoz.
Olykor a leggondosabb locsolás mellett is barna barnulni kezd a gyep, de ebbe nem kell beletörődnie.
Több tucat állam- és kormányfő megy Gdanskba, hogy Ukrajna támogatásáról tárgyaljanak - az ukrán elnök nélkül.
Kunhalmi Ágnes szerint Magyar Péter most nem bízik elégé az őt megválasztó népben.
A törvény értelmében a volt elnök ugyanannyit kap, mint a hivatalban lévő. Ez most egy 6 millió forint körüli összeg havonta.
A kitüntetésétől megfosztott ukrán elnök már vissza is küldte a Fehér Sas-érdemrendjét, Julia Szviridenko miniszterelnök pedig bejelentette, hogy ő vezeti majd a csütörtökön Gdanskba induló ukrán küld
A mostani lépés után pedig jó eséllyel újabb kamatvágások jöhetnek a következő két évben.
Június 28. éjfélig még akciós áron válthatók jegyek a Dunakanyar legkülönlegesebb összművészeti eseményére, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra, amely július 1. és 4. között várja a látogatókat
Június 28. éjfélig még akciós áron válthatók jegyek a Dunakanyar legkülönlegesebb összművészeti eseményére, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozóra, amely július 1. és 4. között várja a látogatókat
Péntekig pedig a jelenleg érvényben lévő másodfokú hőségriasztást meghosszabbítják, a következő napokban is marad az extrém hőség.
Gyomorforgató friss információk láttak napvilágot.
Csütörtökön a Barba Negrában robban a visszatérő koncert.
A következő napokban is tartósan extrém melegre kell számítani.
Az ellenzéki politikus szerint Magyar Péter miniszterelnök menekül az ügy elől.
Egy ember meghalt Ammánban, miután pánik tört ki a több ezres tömegben.
Megnehezíti a kárfelmérést, hogy elégett a cég irodája is.
A kormányváltás után rögtön elindult a vita a szembenézésről, számonkérésről. Szabó Miklós társadalomkutató szerint a cél nem a bosszú, hanem a megbékélés, egy közös világ kereteinek kialakítása, és e
A leköszönt köztársasági elnökök most a hatályos törvények szerint életük végig havi juttatásban részesülnek.
A legtöbb problémát a mobilinternettel kapcsolatban jelentették.
Az Európa-bajnokságon nem hajlandó a Szajnában úszni.