A kivégzésről felvétel is készült amelyről kiderül, a migráns hátterű fiatalok szabályosan meglincselték a kiskorú franciát.
Az ügyben Bús Balázson kívül több más érintettet is őrizetbe vettek.
A leleményesség nem ismer határokat.
Ezzel egyidőben átlagosan 25 százalékkal emelkednek a nyeremények.
Nem az ázsiai tőkével van baj. Azzal van baj, ha a munkahelyteremtés és a számok javítása felmentést jelent a magyar szabályok alól.
A VIII. kerületben három szinten fogják meghatározni az Airbnb-k maximális arányát.
The post Józsefvárosban is döntés született az Airbnb-k korlátozásáról first appeared on 24.hu.
Két idős ember házába költözött be egy 64 éves nő néhány hónap különbséggel. A gyanú szerint mindkettőjükkel összeveszett, majd súlyosan bántalmazta őket, halálukat okozva.
Három és fél év fegyházat kértek az emberölés bűntettével vádolt nőre.
The post Elmondta egy nyolcgyermekes anya, hogy örökbe akarta adni az újszülött csecsemőjét, de a családja ellenezte, ezért megöl
Büszkék rá, hogy a nemzeti kormány nemcsak a magas kultúrát, hanem a mindennapi kultúrát is támogatta, és nemcsak a nagyvárosokban, hanem minden településen hozzáférhetővé tette.
Állami pénzzel olajozott projektek is segítették a Mol-vezér vagyonosodását.
7,2-es erejű földrengés rázta meg Japánt, legalább tízen megsérültek.
Óbuda egykori fideszes polgármestere szerint semmit nem követett el. Letartóztatását törvénytelennek nevezte.
The post Megszólalt letartóztatásáról a megbilincselt és vezetőszáron vitt Bús Balázs firs
Azért is sokan kritizálták Hong Mjung Bo szövetségi kapitányt, hogy a csapat legnagyobb sztárja, Szon Hung Min csak csereként kapott lehetőséget Dél-Afrika ellen.
A katasztrófát átélő helyiek közül többen is megszólaltak a Mandinernek, egyikük apokaliptikus állapotokról számolt be.
2025. június 25-én több millió magyar figyelte a tévés és internetes közvetítéseket, ugyanis Kapu Tibor és az Ax-4 misszió tagjai több szempontból is történelmi útra indultak.
The post Egy éve, hogy ú
Nem csupán a kertben okoznak gondot, több közülük az egészségünket veszélyezteti.
Bármilyen döntés születik a kar jövőjét illetően, elfogadjuk, mást nem tehetünk - nyilatkozta lapunknak Horváth Péter elnök.
Az ágyi poloskák a világ szinte minden pontján előfordulnak, a luxusszállodáktól kezdve a népszerű üdülőhelyekig.
Az Amazon augusztusban tartja a következő James Bond meghallgatásainak második fordulóját.
Sokak szervezete nem bírja a példátlan kánikulát.
A színész azt is felvetette, hogy ha a Megafon valóban közpénzből működött, ki fogja az összegeket visszafizetni.
A napokban további támogatások folyósítása várható
A legfrissebb adatok alapján körülbelül 700-an megsebesültek, a lakosokat lehetséges utórengésekre figyelmeztetik.
Európának kell tudnia nemet mondani a Fehér Ház szultánjának. Fogynak Trump barátai Európában, még a nacionalista jobboldalon is. A 20. század győztese az USA, de mostanában hanyatlik. Az orosz gazdas
„Nem űz a tatár” – fogalmazott Bán-Forgács Nóra alkotmányjogász a Tisza-kormány alkotmányozási tempójáról a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudomán