Hosszabb távon főként az exportra termelő cégek kerülhetnek bajba.
The post Mutatjuk, kiknek jön rosszul az erős forint first appeared on 24.hu.
Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hé
Ugyanakkor látva a miniszterelnök reakcióját, sokkal inkább tűnik úgy, hogy itt bizony az első komoly tiszás nyilvános konfliktust láthattuk.
A Financial Times fő külpolitikai elemzője úgy látja, hogy a magyar, brazil vagy Fülöp-szigeteki erősember dicstelen vége tartogat tanulságokat Amerika számára.
Kedden melegebb lehet Magyarországon, mint korábban valaha – írja előrejelzésében a HungaroMet.
Legalább 200 milliárd forintot költött el eddig az előző kormányzat a Várban megvalósított „beton-historizáló” látványberuházásra, a folyamatban lévők befejezése 65 milliárdba kerülne, de az Orbán Vik
Zeller Juditot a szociális és családügyi minisztériumba nevezték ki.
Szociális és foglalkoztatási miniszterekkel tanácskozott Luxembourgban Kátai-Németh Vilmos
A rendes játékidő legvégén egyenlített Marokkó a hollandok ellen, majd a hosszabbításban nem esett gól. Az idegek harcát pedig az afrikai csapat bírta jobban.
Sergi Samper mindössze a harmadik Bajnokok Ligája-győztes futballista a magyar NB I-ben.
Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást, rég nem látott szárazságot kell kibírni.
A 20 részes World War II with Tom Hanks az Apple TV egyik legnézettebb műsora lett.
A 9 órakor kezdődő ülésen döntenek a polgármesteri fizetésekről is.
Végül Marokkó jutott tovább a legjobb 16 közé a labdarúgó-vb-n, ahol Kanadával találkozik.
Sokáéig fognak még beszélni a marokkói csodáról.
Újabb fejlemények láttak napvilágot!
Julian Nagelsmann a vb-kiesés után azt mondta, nem az a fajta, aki csak úgy lelép.
The post A német futballkapitány botrányt kiált, de nem mond le a vb-kudarc után first appeared on 24.hu.
Kedden tetőzik a hőség, szerdától érkezik a felfrissülés.
The post Már csak egyetlen 40 fok fölötti napot kell kibírni first appeared on 24.hu.