Donald Trump az ENSZ Közgyűlésén bejelentette, hogy az Egyesült Államok hivatalos dokumentumaiban átnevezik a mesterséges intelligenciát.
Sokan akkor is támogatják az MI fejlesztésének szüneteltetését, ha emiatt országuk lemaradhat a technológiai versenyben.
Több ponton is megsértette a keresőóriás a GDPR-t, repül is a 146 milliárd forintnak megfelelő bünti.
Dübörög az új Hunger Games-film kampánya.
Korhatár-besorolást kapott az új Godzilla.
Az Orbitals nem is próbálja titkolni, hogy az It Takes Two és a Split Fiction által kitaposott ösvényen halad, ám a retro animék világával és sajátos feladványaival igyekszik saját arcot találni.
Tudtuk, hogy bukni fog a Digger, de a jelek szerint még a vártnál is nagyobbat.
Többek közt zsarolásra is felhasználhatók lehetnek az adatok, melyekhez az FBI rendszerének feltörésével juthatott hozzá a ShinyHunters kiberbűnözői csoport.
A Digitális Magyarország Ügynökség cégcsaládja a mesterséges intelligenciától és a szuperszámítástechnikától a műholdas távérzékelésen át a digitális állampolgárságig különféle témákkal várja az érdek
Októberi premier lesz itthon a Crystal Lake.
A Legora társalapítója szerint a vezető MI laboratóriumok részben modelljeik képességeinek népszerűsítésére használhatják a biztonsági figyelmeztetéseket.
Mi csak párat tudunk pislogni annyi idő alatt, amennyi kell a kínai csodalánynak a Rubik-kocka megoldásához.
A ShinyHunters kiberbűnöző banda nem pénzt követel a szövetségi nyomozóktól, hanem azt, hogy vonják vissza a csoportot hamisan vádoló jelentésüket.
A tartomány a trauma kezelésének költségeit - beleértve egy új iskola felépítését - fizettetné meg a céggel.
Összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat a sérülékenységvizsgálattól az incidenskezelésen át az üzletmenet-folytonosságig.
Az Ubuntu Release Team nevében Utkarsh Gupta bejelentette, hogy az Ubuntu 26.10 "Stonking Stingray" fejlesztése elérte a Beta Freeze állapotot.A befagyasztás elsősorban az Ubuntu fejlesztőinek és csom
A DRAM szilíciumra vetített értéke egyes generációknál már meghaladhatja a TSMC legfejlettebb gyártástechnológiáival feldolgozott ostyák nominális értékét.
A Toyota arra utasította a dolgozóit, hogy humanoid robotokat tanítsanak be, de azt állítja, hogy azok nem fogják leváltani az embereket.
Mesterséges intelligenciával tenné gyorsabbá, pontosabbá és egyre automatizáltabbá a szoftvertesztelést az ITware Kft. új fejlesztése, amely 201,8 millió forintos európai uniós támogatással valósul me
A Meta azt reméli hogy a Muse olyan meghatározó kiindulóponttá válhat az online tevékenységekben amilyenné korábban a keresők és az alkalmazásáruházak váltak.
Az átnevezésekben erős amerikai elnök pár napja szavaztatta meg az internet népét arról, mire kereszteljék át a mesterséges intelligenciát, ami jobban kifejezné a technológiában rejlő lehetőségeket.
Remek videót kapott az SF-mozifilm.
Alexander Stubb finn elnök szerint az Egyesült Államokat és Kínát is be kellene vonni egy olyan nemzetközi rendszerbe amely biztosítja az emberi felügyeletet.
Új szolgáltatással bővült a DÁP: hozzájárulással a szolgáltatók közvetlenül kérhetik le a szükséges adatokat hiteles állami forrásból.
Izgalmas helyszíneken ismerkedünk a telefotó-optikával felszerelhető X500 Pro Maxszal.
Az online vásárlásra képes autonóm AI-ügynököket bár hasznos asszisztensként népszerűsítik a techcégek, a szabályozói környezet még nehezen tart a lépést a potenciális kockázatokkal.
Nem lesz Daredevil: Born Again 4. évad.
Egy állásinterjú elsőre aligha tűnik veszélyesnek, az észak-koreai WaterPlum hackercsoport azonban pontosan erre építette fel egyik nagyszabású támadássorozatát.
A Harvard & Smithsonian Asztrofizikai Központ és az Oregoni Egyetem kutatói mérföldkőnek számító felfedezést tettek, amikor a dél-afrikai MeerKAT rádióteleszkóp-rendszer segítségével sikeresen azonosí
A banki és fizetési appokra helyezett hamis felületekkel is képes bejelentkezési adatokat lopni a nemrég azonosított RatHat nevű malware, mely androidos készülékeket céloz.